Válogatott: Ti vagytok a legfontosabbak – Szalai Ádám üzent a szurkolóknak

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.11. 11:11
null
Szalai Ádám kéri a szurkolókat, tartózkodjanak a kirekesztő megnyilvánulásoktól (fotó: Szabó Miklós)
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya az MLSZ Facbook-oldalán megköszönte a szurkolóknak az angolok és az olaszok elleni meccsen történt buzdítást, és azt kérte, a németek ellen is mindenki kerülje a kirekesztő megnyilvánulásokat, hogy a válogatott a későbbiekben is együtt énekelhesse a Himnuszt a drukkerekkel.

„Nagyon örülünk, hogy ismét együtt, telt házas stadionban várhatjuk a mérkőzést” – kezdte Szalai Ádám az MLSZ Facebook-oldalán a szurkolóknak címzett üzenetét..

„Tudjátok, hogy van még egy felfüggesztett zárt kapus mérkőzésünk, amit mindenképpen szeretnénk elkerülni – folytatta a csapatkapitány. – Ezért kérlek titeket, hogy kerüljétek a rasszista megfogalmazásokat, kerüljétek az olyan kirekesztő megnyilvánulást, illetve mondatokat, szavakat, amik esetleg a jövőben zárt kapus mérkőzéseket okoznának, hiszen nekünk Ti vagytok a legfontosabbak! Már többször bizonyítottátok, hogy Európában és az egész világon is páratlanok vagytok abban, ahogy buzdítotok minket, ahogy mellettünk vagytok az utolsó percig és ahogy a mérkőzés végén közösen együtt énekeljük a himnuszt. Ez egy hihetetlen fontos erő számunkra, ezért kérlek titeket, hogy kerüljünk minden olyan megnyilvánulást, amire később esetleg rá lehet fogni, hogy kirekesztéssel kapcsolatos.”

„Tudjátok, hogy az UEFA az elmúlt években nem bánt velünk kesztyűs kézzel, ezt el szeretnénk kerülni a jövőben” – hívta fel a figyelmet a 83. válogatott mérkőzésére készülő csatár.

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA
3. CSOPORT
3. FORDULÓ
20.45: MAGYARORSZÁG–Németország, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45:
Anglia–Olaszország, Wolverhampton (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

A MAGYAR KERET
Kapusok: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Kerkez Milos (AZ Alkmaar – Hollandia), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Baráth Péter (Debreceni VSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley FC – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Vancsa Zalán (MTK Budapest)

A NÉMET KERET
Kapusok: Manuel Neuer
(Bayern München), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt), Oliver Baumann (Hoffenheim)
Védők: Benjamin Henrichs (RB Leipzig), Thilo Kehrer (Paris Saint-Germain – Franciaország), Lukas Klostermann (RB Leipzig), David Raum (Hoffenheim), Antonio Rüdiger (Chelsea – Anglia), Niklas Süle (Bayern München), Nico Schlotterbeck (Freiburg), Jonathan Tah (Bayer Leverkusen)
Középpályások: Julian Brandt (Borussia Dortmund), Leon Goretzka (Bayern München), Ilkay Gündogan (Manchester City – Anglia), Jonas Hofmann (Borussia Mönchengladbach), Joshua Kimmich (Bayern München), Jamal Musiala (Bayern München), Anton Stach (Mainz)
Támadók: Karim Adeyemi
(Red Bull Salzburg – Ausztria), Serge Gnabry (Bayern München), Kai Havertz (Chelsea – Anglia), Thomas Müller (Bayern München), Lukas Nmecha (VfL Wolfsburg), Leroy Sané (Bayern München), Timo Werner (Chelsea – Anglia)

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
51 perce

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53

Még élnek az álmok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 22:59

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 22:00

A Videotonhoz igazolt az NB III-as gólkirály – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 21:29

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 16:25

Szigorúbb a fiatalszabály a kiemelt akadémiai kluboknál – a DVTK szerint hátrányba kerülnek

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 21:51
Ezek is érdekelhetik