Válogatott: Együtt vagyunk, egy célért küzdünk, ez a mi titkunk – Gazdag

– Karrierje legszebb élménye volt a wolverhamptoni meccs?
– Az biztos, hogy ott van a legszebbek között – felelte lapunk érdeklődésére a Magyar Futball Akadémia növendéke, a 2021 nyarán Kispestről a Philadelphia Unionba igazoló Gazdag Dániel. – Négy gólt rúgni Angliának, ráadásul idegenben, óriási tett, szerintem ez nemhogy a magyar, más válogatottól sem várható el. Ha eszembe jut az eredmény, elmosolyodom, mert még most is hihetetlenül hangzik. S nemcsak azért, mert nyertünk, hanem azért, ahogy nyertünk és amennyivel nyertünk. Mindamellett úgy vélem, ekkora különbséggel is megérdemelten győztünk, volt időszak, amikor egyértelműen fölényben futballoztunk. Míg élek, büszke leszek erre a napra!

– Csakugyan hihetetlen ez a siker? Az elmúlt időszak eredményei azt sugallták, nem kellett feltartott kézzel kifutniuk a Molineux Stadion gyepére.
– Tény, a tavalyi Európa-bajnokságon is bizonyítottuk, méltó ellenfelei lehetünk a legjobbaknak, és a világbajnoki selejtezősorozatban is voltak jó meccseink, igaz, rosszak is. A Nemzetek Ligája rajtja előtt úgy voltunk vele, jó erőpróba vár ránk, legalább lemérhetjük, hol tartunk. Abban bíztunk, hogy az angolokkal, az olaszokkal és a németekkel szemben is megálljuk a helyünket, de hogy négy nullára legyőzzük Angliát, arra senki sem számított – én sem... Jóllehet, önbizalommal telve keltünk útra, reméltük, hogy meglephetjük az angolokat. A realitással természetesen végig tisztában voltunk, ám arra nem volt okunk, hogy ne higgyünk magunkban.

– Kanyarodjunk vissza a felkészülés kezdetére: mielőtt hazaindult volna az Egyesült Államokból, kiderült, hogy koronavírusos...
– Roppant csalódott voltam. Eszembe jutott, hogy az Eb-ről térdsérülés miatt maradtam le, már-már kezdtem azt hinni, hogy a válogatottal nincs szerencsém, legalábbis a nagy meccsekről rajtam kívülálló okok miatt újra és újra lemaradok. Hála az égnek, végül minden jóra fordult, fél távnál csatlakozhattam a csapathoz. A pozitív tesztet követő hatodik nap reggelén csináltattam egy újabbat, az negatív lett, nyomban hívtam a válogatott menedzserét, Tömő Attilát, aki egyeztetett Marco Rossival és Szilas Ádám csapatorvossal, és már foglalta is nekem a repülőjegyet. Délután felszállhattam a gépre – úgy tűnik, idejében futottam be...

– A németek elleni találkozó előtt a szövetségi kapitány úgy fogalmazott, korántsem biztos, hogy bevetheti. Végül húsz percet töltött a pályán, és egy-két centi híján óriási gólt lőtt.
– Valóban benne volt a pakliban, hogy azt a meccset még ki kell hagynom, mert mielőtt megérkeztem Telkibe, nyolc-kilenc napig nem edzhettem. Annyi mázlim volt, hogy bár megfertőződtem, nem voltak tüneteim, nem is gyengültem le. Így Marco Rossi beállíthatott a hajrában, szerintem nem is szálltam be rosszul. Nagyon örültem, hogy döntetlen lett a vége, habár még boldogabb lettem volna, ha az a lövés bemegy, és nyerünk kettő egyre. Jól eltaláltam a labdát, de mivel középre ment, egy olyan kiváló kapus, mint Manuel Neuer, sajnos szögletre tudta ütni.

– Bezzeg Aaron Ramsdale már tehetetlen volt a lövésével szemben!
– Aki látta, hogyan ünnepelek, sejtheti, mennyire örültem a gólnak, amelyben elévülhetetlen érdemei voltak Nagy Ádámnak! A szituáció hasonló volt a németek ellenihez, akkor is ő indított. Utána mosolyogva mondtam neki, legközelebb ne a szögletzászló, hanem a kapu felé passzoljon, és tessék, megfogadta a tanácsomat, szenzációs indítást kaptam tőle. Amikor észleltem, hogy jön ki a kapus, nyomban eldöntöttem, milyen megoldást választok. Kicsit alányúltam, majd nagyon örültem!

– Lassan a védjegyévé válik a „bökés”.
– Igen, szereztem már egy-két gólt így. Szeretem ezt a mozdulatot, ha bejön, jól néz ki. Ha nem, kivívom az edzők és a társaim haragját... Félreértés ne essék, nem azért rúgom így el a labdát, mert szórakozni akarok, sokkal inkább azért, mert a kapusok általában nem számítanak rá. Mindenesetre örök emlék lesz a gól. Ahogy Sallai Rolandé és Nagy Zsolté is! Érdemes visszanézni a felvételt: a keret összes tagja együtt ünnepelt a góljainknál. Ez is mutatja, mennyire örülünk egymás sikerének. Együtt vagyunk, egy célért küzdünk, ez a mi titkunk. Nincsenek világsztárjaink, de vannak nagyon jó, a válogatottért mindenre képes játékosaink.

– Mi a cél a hátralevő két fordulóban: a csoport megnyerése vagy a bennmaradás?
– Amikor a Nemzetek Ligája előtt nyilatkoztam, a legtöbb kérdés arról szólt, szerzünk-e egyáltalán pontot... Ehhez képest most vezetjük a csoportot. Alighanem mindenkit megleptünk ezzel, még magunkat is. Azért maradjunk a földön: ha nem esünk ki, az hatalmas siker a magyar labdarúgásnak. Úgyhogy előbb dőljön el, hogy benn maradunk, aztán meglátjuk, mit érhetünk még el. Azt azért nem bánnám, ha az utolsó, olaszok elleni mérkőzésnek a csoportelsőség lenne a tétje.

– Azt sem bánja, hogy amíg a válogatottbeli társak nyaralni indultak, önnek vissza kellett térnie a klubjához?
– Nem tagadom, néhány napig szívesen otthon maradtam volna, csodálatos volt megtapasztalni azt a hangulatot, ami most a válogatottat övezi. Még azt sem engedték nekem a reptéren, hogy kifizessem a kávémat... Ugyanakkor az is a profi futball velejárója, hogy valahol nyáron sem áll le a bajnokság, a hétvégén már a Cincinnati elleni mérkőzés vár rám. De gond egy szál se: addig jó, amíg lehet játszani!