Labdarúgás: Puskás is hatással volt a diósgyőri csodakapus karrierjére

Tamás Gyula a hatvanas évek Diósgyőrjének, később pedig a hetvenes évek Vasasának volt meghatározó játékosa. Tizenegyszer szerepelt a felnőttválogatottban, mindezt egy olyan korszakban, amikor vidékről pokolian nehéz volt bekerülni oda – főleg az ő posztján. Nem csoda, hogy Miskolcon tényleg csodakapusként emlegették.

„Vidékről nagyon nehéz volt bekerülni a válogatottba. Akinek sikerült, annak igen csak megnőtt a tekintélye. Egyszer a Vasas jött hozzánk, akkor is nagyon jól ment a védés, így az angyalföldiek edzője, Illovszky Rudolf odajött hozzám, és azt mondta, maga egyszer a Vasas kapusa lesz. Kisvártatva meghívott a B válogatottba, amellyel Franciaországban játszottunk, és az egyik meccs után bejött az öltözőnkbe Puskás Öcsi. A fülem hallatára kérdezte meg Rudi bácsit, hogy ki ez a gyerek, mire ő azt felelte, hogy egy diósgyőri srác, Tamás Gyulának hívják” – mesélte a Magyar Nemzetnek.

„A diósgyőri vár alatti utcában születtem és nőttem fel, állandóan fociztunk, az iskolában, majd eleinte a klubban is középcsatár voltam, és rengeteg gólt rúgtam. Aztán egyszer elegem volt abból, hogy még többet kapunk, és beálltam a kapuba, megnézni, milyen az, megtetszett, és ott ragadtam. Ugyanakkor nagyon jól jött, hogy ballal, jobbal kitűnően rúgtam meg a labdát, ilyen kapus akkoriban nemigen akadt sehol sem, pedig nagyon hasznos tulajdonság ezen a poszton” – tette hozzá. Mentalitását jól jellemzi, hogy kétszer tört el az orra és az állkapcsa, de akár füvön, akár betonon játszott, állítása szerint egy másodpercig nem gondolkodott sosem azon, hogy repüljön-e a labdákért vagy sem.

Felidézte, már válogatott kapus volt, amikor sorra kapta a fővárosi csapatok megkereséseit, köztük az Újpestét, ő még is kitartott jó darabig a Diósgyőr mellett. „Majd Rudi bácsi hetvenben beváltotta a „fenyegetését”, hívott, és neki igent mondtam. Nem volt egyszerű, mert a Diósgyőr egy évig nem engedett el, csak akkor adta az áldását az átigazolásomra, amikor cserében megkapta értem a Vasastól Mathesz Imrét. Egyértelműen az ő (Illovszky – a szerk.) személye döntött. Nála lettem először B válogatott, majd később válogatott, és már ott is sokat foglalkozott velem. Akkoriban még nem léteztek külön kapusedzők, és az öreg rendszeresen kint maradt velem az edzések után. Fantasztikusan sok fogásra megtanított, ehhez is remekül értett. Sőt azt is elmondta, hogyan irányítsam a védelmet, kezeljem a játékostársaimat, majd a fővárosba kerülve segített a beilleszkedésben is, szóval én nagyon sokat köszönhetek neki.”

Bár kapott néhány külföldi ajánlatot – a legkomolyabbat az 1860 Münchentől – esze ágában sem volt elhagyni a Vasast. Mint meséli, jól érezte magát a csapatnál, „nem minden a pénz”.

Az egykori vasasos társai gyakran emlegetik, hogy Tamás Gyuszi az edzőtáborokban állandóan angolul tanult. Hogy mi volt ezzel a célja?

„Készültem a futball utáni életre. Egy külkereskedelmi cégnél voltam állásban, és a vezérigazgató, a Vasas elnökségének az egyik tagja állandóan mondogatta, hogy vizsgázzak le angolból, mert akkor később tudok majd üzletkötőként dolgozni. Elvégeztem az ide illő főiskolát is, ő még ingyen nyelvtanárt is adott mellém, és betartotta a szavát, amikor befejeztem a védést, a Nikex üzletkötőjeként kikerültem Bagdadba. Komoly sikereket értem el, ráadásul amikor ott kiderült, hogy válogatott voltam, és elvégeztem a TF-et is, felkértek az iraki válogatott kapusedzőjének, és hamarosan kivittem oda a Vasast néhány meccsre tekintélyes pénzért.”

Bagdadból hazatérve mégis a futballpálya mellett kötött ki. Kapuskurzusokat tartott, mondhatni a magyar labdarúgás történetének első igazi kapusedzője lett. Módszereit még Japánban is csodálták, így oda is meghívták, foglalkozzon a helyi kapusokkal. Idehaza a válogatott mellett a Vasas, az Újpest, a Zalaegerszeg, a Fehérvár/Videoton és a Felcsút kapusainak felkészülését is segítette, miközben három éven át az Austria Wiennél is dolgozott.

„Nagyon sok kapus megfordult a kezem alatt, többen válogatottak is lettek. Mészáros volt a legtehetségesebb, de a leglinkebb is, Sáfár Szabolcs pedig azt mutatta meg, hogy hihetetlen szorgalommal és alázattal milyen messzire lehet eljutni. Tízévesen került a kezem alá, mindent megtett, hogy jó kapus legyen belőle, és amikor már válogatottként Salzburgba szerződött, egyszer megjelent nálam az osztrák klub egyik vezetője, és állást kínált, mert Sáfár csak velem akart dolgozni. Három évig dolgoztam ott, majd mondtam neki, nem ártana más módszereket is megismernie, azokat megszoknia, mert csak a hasznára válhat, végül az a kompromisszum született, hogy további két évig még kijártam hozzá.”

A nyolcvanéves sportember jelenleg a parlamenti válogatott kapusedzője, s mint meséli, ott is bőven akad szakmai eredménye.

„Nádudvari Zoltán a parlamenti válogatott kapusa, aki semmit sem tudott, amikor beállt erre a posztra, és szép lassan megtanulta a labdafogást, a legördülést, a vetődést, azaz a szakmai fortélyokat. Amikor kapura rúgok neki, akkor gyakran odajönnek mezőnyjátékosok is, nézik, hogyan tartom a lábfejemet, és elfogadják a tanácsaimat. Jól érzem magamat közöttük, nyolcvan felett ez jó elfoglaltság” – mondta a Magyar Nemzetnek Tamás Gyula, aki múlt novemberben a Nemzeti Sport hasábjain is jót nosztalgiázott.

A Magyar Nemzet teljes interjúja ide kattintva érhető el!