Válogatott: Szerettem volna bemutatkozni – Baráth Péter

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2022.04.01. 09:40
null
Baráth Péter először készülhetett a válogatott kerettel (Fotó: Kovács Péter)
Először készülhetett a válogatott kerettel Baráth Péter, és bár nem lépett pályára, pozitív tapasztalatokat szerzett.

 

Emlékezetes napok vannak Baráth Péter mögött. A DVSC húszesztendős középpályását Marco Rossi szövetségi kapitány március 14-én meghívta a Szerbia és Észak-Írország elleni felkészülési mérkőzésekre készülő keretbe, és bár a bemutatkozás elmaradt (aligha tévedünk, amikor azt mondjuk, csak idő kérdése), rengeteg pozitív tapasztalattal lett gazdagabb.

„Amikor kiderült, hogy bekerültem a válogatott keretébe, akit tudtam, felhívtam a hozzám közel álló emberek közül, vagy próbáltam üzenni – ment vissza az időben Baráth Péter. Érdekes, de az első héten nem volt bennem különösebb izgalom, a Paks elleni bajnoki után viszont igen, mégiscsak az A-válogatottnál kellett jelentkeznem. Számítottam rá, hogy nem lesz gond a beilleszkedéssel, és nem is volt, hiszen jó közösségbe kerültem. Örülök, hogy megismerhettem ezt a közeget, nagyon hamar kiderült, ez azért más szint! Nyilván szerettem volna bemutatkozni, de nincs semmi probléma, annak is örültem, hogy az U21-es válogatott fontos meccsén pályára léphettem. A cél persze az, hogy a kapitány rendszeresen számoljon velem, ehhez folyamatosan jól kell teljesíteni.”

A Szerbia elleni, 1–0-ra elvesztett találkozón Baráth Péter ott volt a cserék között, Észak-Írországba viszont nem utazott el, ugyanis a szakmai stáb úgy döntött, az U21-es válogatottnak fontos lengyelországi Eb-selejtezőn lépjen pályára. Az 1–1-re végződő találkozón kiválóan futballozott, parádés gólpasszt adott Németh Andrásnak, mégis csalódott volt. Ez azonban a múlt, most arra kell figyelni, hogy szombaton a Lokit ebben az idényben kétszer is legyőző ZTE ellen sikeres legyen csapata.

„Talán igazságos a döntetlen, de bosszantó, hogy a kilencvenötödik percben milyen büntetővel egyenlített az ellenfél – utalt a hazaiaknak könnyű síppal befújt tizenegyesre Baráth Péter. – Miután hazajöttem, az öltözőben mindenki gratulált, kérdezte, hogy éreztem magam, de már a ZTE-ből próbálunk a lehető legjobban felkészülni. Zalaegerszegen edzőváltás volt, Koszta Márkot eladta a klub, kérdés, ez milyen hatással lesz az ellenfélre. Nagy szükségünk van a három pontra.”

Legfrissebb hírek

Válogatott: mind a harmincezer bérlet gazdára talált

Magyar válogatott
2025.05.30. 15:23

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Szerződéshosszabbítást ért a bennmaradás Nestor El Maestrónak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 19:28

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

DVSC: a bennmaradással a Five Eleven többségi tulajdonos is lehet, a napokban születik döntés – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 16:18

Tímár Krisztián: A Fehérvár nem másodosztályú csapat!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:43

Balhé a Fehérvár és a DVSC csatáján, ketten piros lapot kaptak – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:32

Három góllal nyert a Loki Fehérváron, a hazaiak történetük során harmadszor estek ki az élvonalból

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:21
Ezek is érdekelhetik