FIFA-világranglista: a mieink a 39. helyen fejezik be az évet

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.12.23. 10:47
null
A magyar válogatott a 39. helyen zárja az évet a FIFA világranglistáján (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette legfrissebb, egyben idei utolsó világranglistáját: a magyar válogatott a 39. helyen zárta a 2021-es esztendőt.

 

A legutóbbi, novemberi ranglista publikálása óta világszerte mindössze 58 válogatott meccset rendeztek, így nem történtek jelentős változások a rangsorban – a magyar válogatott helyezése sem módosult, a mieink a 39. helyen fejezték be az évet, ami 2016 óta (26. hely) a legjobb év végi pozíciónk. (Tavaly a 40., 2019-ben az 52., 2018-ban az 51. helyen álltunk decemberben.)

Az első tízben sem történt változás – a 11. helyen azonban az Egyesült Államok megelőzte a németeket –, Belgium egymást követő negyedik évben zárt az élen. A legtöbb pontot (130.32) 2021-ben Kanada szerezte, amely a 40. helyet foglalja el a ranglistán.

A FIFA honlapja megjegyzi, míg 2020-ban a pandémia miatt csak 352 válogatott mérkőzést játszottak le, addig ebben az évben már 1116-ot.

FIFA-VILÁGRANGLISTA (2021. december 23.)
Zárójelben az előző havi helyezést tüntettük fel.

1. (1.) Belgium
2. (2.) Brazília
3. (3.) Franciaország
4. (4.) Anglia
5. (5.) Argentína
6. (6.) Olaszország
7. (7.) Spanyolország
8. (8.) Portugália
9. (9.) Dánia
10. (10.) Hollandia
11. (12.) Egyesült Államok
12. (11.) Németország
13. (13.) Svájc
14. (14.) Mexikó
15. (15.) Horvátország
…39. (39.) MAGYARORSZÁG

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Női kosár Eb: harminc év után küzd éremért Olaszország

Kosárlabda
2025.06.27. 16:00

Ádám Martin: Leginkább magamnak szeretnék bizonyítani

Magyar foci
2025.06.26. 17:52

„Még ennél is tovább léphet” – Priskin Tamás Kerkez Milosról

Angol labdarúgás
2025.06.26. 15:58

Formán kívüli légiósok segíthetik ki Marco Rossi válogatottját

Magyar válogatott
2025.06.25. 07:51
Ezek is érdekelhetik