FFT: Müncheni X-akták – elég lett volna a döntetlen az olimpiai aranyhoz?

Tény, hogy a bundázási kísérletekből rendre rosszul jött ki a magyar futball. Az FFT 2015. októberi lapszámában írt róla, hogyan próbáltak az oroszok döntetlenben megegyezni velünk az 1986-os mexikói világbajnokság szovjet–magyar csoportmeccse előtt, majd miként kíséreltek meg néhány nappal később a magyar válogatott játékosai a franciák ellen az ujjaikat keresztbe téve, vagyis „x”-et jelezve döntetlent kérni. Egyik esetben sem jártunk jól: az elutasított „nagy testvér” 6–0-ra, míg a Michel Platini nevével fémjelzett francia válogatott 3–0-ra verte el a Mezey-csapatot, amely a csoportküzdelmek után így máris kiesett.

A legenda szerint tizennégy évvel korábban, 1972-ben hasonló eset történt, ott viszont mi voltunk ismét az a fél, amely a fityiszt mutatta. A három történetben az a közös, hogy ismét mi húztuk a rövidebbet...

A legenda szerint tizennégy évvel korábban, 1972-ben hasonló eset történt, ott viszont mi voltunk ismét az a fél, amely a fityiszt mutatta. A három történetben az a közös, hogy ismét mi húztuk a rövidebbet...

Már ha igaz a történet, amelyet Kű Lajos mesél évek óta. Ennek eredt a nyomába a cikk. A legenda szerint ugyanis volt a versenykiírásnak egy rendhagyó sajátossága: a bronzmeccsen és a döntőben a kilencven perc letelte után, döntetlen esetén kétszer tizenöt perces hosszabbítás következik, ám ha azt követően sincs döntés, akkor nem játsszák újra a meccset (a tizenegyes­párbajt csak 1976-ban vezették be), hanem mindkét csapat megkapja az arany-, illetve a bronzérmet.

Ha ez igaz, miért nem játszottunk döntetlent a lengyelekkel az 1972-es olimpiai döntőben, hogy zsinórban háromszoros olimpiai bajnok legyen a csapatunk?

Kiderül a cikkből, amely elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!