Futsal Eb-sel.: a magyar válogatott kikapott Minszkben a fehéroroszoktól

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.13. 18:50
null
A magyar válogatott kikapott Fehéroroszországtól (Fotó: Twitter, @MLSZ)
A magyar futsalválogatott 5–2-re kikapott Fehéroroszországtól Minszkben az Európa-bajnoki selejtezősorozat csoportkörének utolsó fordulójában, így lemaradt a pótselejtezőről és már biztosan nem lesz ott a 2022-es hollandiai Eb-n. 

A magyar futsalválogatott utolsó mérkőzését vívta meg kedden az Európa-bajnoki selejtezősorozat csoportkörében. A nemzeti csapat úgy lépett pályára, hogy tudta: a döntetlen is elég ahhoz, hogy kiharcolja a pótselejtezős részvételt.

A vezetést a fehéroroszok szerezték meg egy lekészítés utáni bombagóllal az első félidő felén túllépve, a mieink azonban néhány másodperccel később máris egyenlíteni tudtak: Dróth Zoltán érkezett remekül a középre tett labdára (1–1).

A hazaiak nyolc perccel az első játékrész vége előtt újra visszavették a vezetést – egy beadás után rosszul ért a labdába a magyar válogatott kapusa, Alasztics Marcell, az üres kapura pedig nem hibáztak a fehéroroszok (2–1). A szünet előtt másfél perccel jött az egyenlítés: Pál Patrik értékesítette a büntetőt (2–2).

A második félidő túlnyomó részében jól védekezett a magyar csapat, de a fehéroroszok hat perccel a vége előtt újra visszavették a vezetést egy szép összjátékot, s lövést követően (3–2). A hajrában megpróbálta a magyar válogatott az öt a négy elleni játékot, de üres kapura két gólt is kapott, így 5–2-es vereséget szenvedett. Ezzel eldőlt, hogy Magyarország nem lesz ott a 2022-es Európa-bajnokságon.

Egyébiránt a mérkőzés helyszínén, Minkszben korlátozott számban nézők is lehettek.

FUTSAL,EB-SELEJTEZŐ
Fehéroroszország–Magyarország 5–2
A magyar gólszerzők:
Dróth, Pál

Legfrissebb hírek

Futsal Eb-selejtező: változások a magyar keretben, Dróth Zoltánra nem számít a kapitány

Magyar válogatott
22 órája

Futsal: az Újpest kétszer egyenlített a Nyíregyháza ellen, harmadszor már nem

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 21:57

Női futsal, vb-selejtező: pontszerzéssel búcsúzott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.22. 19:24

Nem bírt egymással a Haladás és a Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 20:57

Nem borult a papírforma a portugálok ellen, már nem juthat ki a vb-re a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.03.20. 17:52

Kötény után a kapust is elfektette, gyönyörű gólt szerzett az Újpest brazil légiósa – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 17:03

Futsal: ismét várja a jelentkezőket a diabéteszes válogatott

Magyar válogatott
2025.03.15. 16:18

Női futsal vb-selejtező: jövő héten az olaszországi elitkör vár a válogatottra

Magyar válogatott
2025.03.14. 11:18
Ezek is érdekelhetik