U21-es Eb: Gera még egyeztet Rossival, de úgy érzi, megtalálta a csapatát

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2021.02.18. 14:47
null
Gera Zoltán úgy érzi, megtalálta a csapatát (Fotó: Árvai Károly, archív)
A legerősebb csoportellenfelek is sebezhetőek a korosztályos magyar válogatottat irányító Gera Zoltán szerint, aki örül, hogy a játékosok többsége immár rendszeresen szerephez jut klubjában.

 

 

Egyre közeledik a magyar–szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság nyitó napja, március 24-én a Németországgal, Hollandiával és Romániával egy csoportban szereplő magyar válogatott megkezdi szereplését a korosztályos kontinenstornán.

A koronavírus-járvány miatt ezúttal változott a szokásos lebonyolítás, a csoportmérkőzéseket március 24. és 31. között rendezik (a tizenhat csapatos mezőnyt négy csoportra osztották, és az első két helyezett jut a negyeddöntőbe), míg az egyenes kieséses szakasz találkozóit május 31. és június 6. között játsszák. Hazánkban négy helyszínen rendeznek csoportmérkőzéseket, Budapesten, Székesfehérváron, Gyirmóton és Szombathelyen – a vas megyei helyszínre még önkénteseket keres az MLSZ – pattog majd a labda, és a papírforma alapján bravúrnak számítana a továbbjutás Gera Zoltán együttesétől.

IDŐBEN ÁTADJÁK A BOZSIK ARÉNÁT

Bár az U21-es Európa-bajnokság csoportkörét márciusban rendezik, továbbra sem tudni, hogy – akár korlátozott számban – lehetnek-e nézők a mérkőzéseken. A Magyar Labdarúgó-szövetség ezzel kapcsolatban szerdán is egyeztetett az Európai Labdarúgó-szövetséggel, ám az UEFA hivatalos állásfoglalására még várni kell. Annyi viszont bizonyos, hogy Szlovénia és Magyarország esetében is az országgyűlés által bevezetett intézkedések számítanak mérvadónak. Vagyis jelen állás szerint az UEFA hiába adna engedélyt például korlátozott számú nézők beléptetésére, az érvényben lévő szigorítások miatt a Magyarországon rendezendő meccseket zárt kapuk mögött játszanák.

Az MLSZ által rendezett online sajtótájékoztatón a Bozsik Aréna helyzete is szóba került, elvégre több csoportmeccset is a Honvéd újonnan épülő stadionjában rendeznének, ám a kispesti klub még nem vehette birtokba új létesítményét.

„Nem készülünk B-tervvel, a Bozsik Aréna készen áll majd a tornára – mondta Szabó Gergő, az MLSZ sajtóosztályának munkatársa, az A-válogatott sajtófőnöke. – Az UEFA követelményeinek megfelelően a korosztályos Eb előtt tesztmérkőzést is rendezni kell az új stadionban, ám az még nem dőlt el, hogy pontosan melyik találkozó tölti majd be ezt a szerepet.”

Mostanra az is biztossá vált, hogy a korosztályos magyar válogatott főhadiszállása Telkiben lesz az U21-es Európa-bajnokság alatt.

„Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, a vetélytársak kvalitásával, de eszünk ágában sincs előre lemondani a továbbjutásról – mondta a csütörtök délelőtti online sajtótájékoztatón Gera Zoltán, az U21-es magyar válogatott szövetségi edzője. – A koronavírus-járvány alaposan átírta a felkészülési tervet, nagyjából tíz-tizenkét meccsel játszottunk kevesebbet az előzetesen tervezettnél, a nekünk jutó nyolc barátságos találkozón harminckilenc játékost próbáltam ki. Ez magas szám, ám időbe telt, mire megtaláltuk azokat a futballistákat, akik megfelelnek a nemzetközi futball elvárásainak. Ma már semmit sem ér a technikai tudás a gyorsaság és megfelelő futóteljesítmény nélkül. Szerencsére a kerettagok helyzete pozitívan változott az utóbbi egy évben, az általunk számításba vett játékosok többsége immár alapember az NB I-es vagy NB II-es klubjában. Emellett nagyon jó közösség alakult ki, a srácok szívesen jönnek a korosztályos csapathoz, nincs széthúzás és senki sem mutogat a másikra. Ami a játékot illeti, eleinte a stabil védekezést akartuk kialakítani, majd az első meccseken azzal szembesültünk, hogy amint kicsit bátrabban támadtunk, és hátul jobban kinyíltunk, azonnal átrohantak rajtunk. Ennek tükrében sok mindent átgondoltunk, és a legutóbbi két találkozón Szlovénia és Oroszország ellen már olyan teljesítményt nyújtottunk, amire az Eb-n is építhetünk.”

A 97-szeres válogatott korábbi középpályás hozzátette, bár életkora alapján Schäfer András, Szalai Attila és Szoboszlai Dominik is pályára léphetne, ők immár az A-válogatotthoz tartoznak, így biztosan nem játszanak a tornán, míg Szőke Adrián és Bolla Bendegúz esetében egyeztet Marco Rossival (az U21-es torna idején az A-válogatott vb-selejtezőket játszik Lengyelország, San Marino és Andorra ellen – a szerk.).

„Szerencsére jó viszonyt ápolunk a klubokkal, nem gondolom, hogy akadna olyan egyesület, amelyik nem engedi el a játékosait – folytatta Gera Zoltán, akinek tíz nappal az első csoportmeccs előtt kell kijelölnie a húsz mezőnyjátékosból és három kapusból álló keretét, amelyen később csak sérülés esetén változtathat. – Ami a meccseket illeti, felkészülünk, hogy Hollandia és Németország ellen vélhetően nem mi irányítjuk majd a játékot, de arra a két találkozóra is megvan a tervünk. Tudjuk, hogyan építsük fel a védekezést, hol érdemes labdát szerezni, és kulcsfontosságú lesz, hogy minél gyorsabb legyen az átmenet a támadás és a védekezés között. Románia ellen értelemszerűen más játékkal készülünk. Ilyen kvalitású ellenfelekkel szemben a játékosok számára is jó teszt lesz a torna. A továbbjutás bravúrnak számítana, de az reális elvárás, hogy a legerősebb ellenfelekkel szemben is versenyképesek legyünk.”

A VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Március 24., Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó:
Magyarország–Németország
Március 27., Budapest, Bozsik Aréna:
Magyarország–Románia
Március 30., Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó:
Magyarország–Hollandia

A négy csoportból az első két helyezett jut a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2025.08.22. 18:19

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
2025.08.22. 13:32

„Majd a második meccsen meglátjuk” – Bolla Bendegúz reagált Csinger Márk szavaira

Európa-konferencialiga
2025.08.22. 11:36

„Mindenki beletette a melót a győzelembe, és az i-re Gavrics tette fel a pontot”

Európa-konferencialiga
2025.08.22. 06:36

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.21. 19:02

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
2025.08.21. 18:23

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 06:34
Ezek is érdekelhetik