FFT: állambiztonsági akcióterv: Czibor kontra Puskás

Vágólapra másolva!
2021.01.03. 14:02
Mindössze két labdarúgóról lehet elmondani, hogy olimpiai, világbajnoki és Bajnokcsapatok Európa-kupája-döntőben is gólt szerzett: Puskás Ferenc és Czibor Zoltán. E páratlan sportteljesítmény előtt a világon mindenhol meghajtják a fejüket. A kommunista Magyarországon azonban nem nagyon törődtek az eredményekkel; ugyanis az iratok szerint azért próbálták beszervezni Czibort ügynöknek, hogy megfigyelje Puskást.

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő történéseket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír, amikor a Honvéd 1956-ban elutazott a dél-amerikai túrára, s a feszült légkörben a csapat tagjai egyvalamiben biztosak voltak: Czibor Zoltán nem tér vissza Magyarországra. Ennek oka lehetett, hogy gyűlölte a kommunizmust, fegyveresen részt vett a forradalomban, és „Sztojanovits Péter” fedőnéven beszervezték ügynöknek. A rá vonatkozó Objektum dosszié megtalálható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Kovács István: Magasabb szintre kell emelni Papp László emlékét

Ökölvívás
2025.03.26. 20:30

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Dzsudzsák, Puskás, Baróti és az osztrákok

Népsport
2025.03.18. 11:04

Nem akármi: Sárosi, Puskás és Kozma mezét is kiállították Madridban

Magyar válogatott
2025.03.02. 09:06

Csütörtök este mutatják be az Aranycsapat a terror idején című könyvet

Magyar válogatott
2025.02.19. 11:28

„Hatalmas játékos volt” – Nikosz Szakkulisz, Puskás Ferenc athéni munkatársa Mimisz Domazosz haláláról

Minden más foci
2025.01.25. 20:50

Tévéfilmsorozat készül Puskás Ferencről

Magyar válogatott
2025.01.25. 17:12

Puskás Ferenc harcban önmagával

Népsport
2025.01.14. 09:57
Ezek is érdekelhetik