Futsal: több kulcsjátékos sem utazhat el a válogatottal

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.04. 19:34
null
Többek között Dróth Zoltán is kiesett a válogatottból a koronavírus miatt (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
Több kulcsjátékosa sem utazhat el a magyar futsalválogatottnak Kazahsztánba, az Európa-bajnokság selejtezőjére.

 

Turzó József együttese december 9-én lép pályára először, ellenfele az első körben a kazah válogatott lesz. A magyar csapat csütörtökön meg is kezdte a közös felkészülést az Európa-bajnoki selejtezőkre, ám a koronavírus közbeszólt, és több játékosnak is el kellett hagynia az edzőtábort – ők emiatt nem is játszhatnak Kazahsztán ellen.

Mint a futsalhungary.hu-n olvasható, pozitív teszt, illetve közeli kontakt miatt Dróth Zoltán, Hajmási Milán és Vas Ádám is kiesett az alakulatból.

Hatodikán, vasárnap Horváth Norbert, Nagy Imre, Tóth Attila, Horváth Benedek, Rábold Richárd, Mezei Dávid és Varsányi Áron esik át tesztelésen, s ha negatív lesz a mintájuk, akkor közülük egészül ki a megfogyatkozott keret.

Legfrissebb hírek

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Futsal Eb-pótselejtező: kihirdette keretét a magyar kapitány

Magyar válogatott
2025.09.05. 13:52

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39

Tíz gólt kapott a Haladás a Nyíregyházától, az Újpest továbbra is hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 22:24
Ezek is érdekelhetik