Válogatott: rossz a hangulat a szerbeknél, alaposan átalakulhat a csapatuk

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.11.15. 12:14
null
Dusan Tadics és Luka Jovics minden bizonnyal a kezdőcsapatban kap helyet a mieink ellen (Fotó: AFP)
A szerb közvélemény még mindig nem tért magához a csütörtök este kapott pofon óta: húsz éve várják a szerb futball szerelmesei, hogy a labdarúgó-válogatott kijusson az Európa-bajnokságra, s kénytelenek lesznek még négy évet várni, miután Szerbia három nappal ezelőtt Belgrádban a tizenegyespárbaj során kikapott Skóciától az Eb pótselejtezőjében.

 

„A CÉL A BENNMARADÁS” – SZERB LAPSZEMLE
Vecsernje novoszti: A napilap szinte meg sem említi, hogy Szerbia ma Budapesten lép pályára, helyette két oldalon azzal foglalkozik, hogy miért nem jutott ki a válogatott az Európa-bajnokságra. Már a cím is sokatmondó: Hogyan ment tönkre a labdarúgás Szerbiában!
Politika: Most pedig jöjjön a harc a bennmaradásért – ezt a címet adta az ország legidősebb napilapja a Magyarország elleni mérkőzés beharangozójának, s az alcímben felteszi a költőinek tűnő kérdést, amely úgy szól: Hogyan lehet motiválni a játékosokat? A cikk szerint, ha Szerbia ma este veszít Budapesten, akkor minimálisra csökken az esélye, hogy bennmaradjon a B-divízióban. Az írás arra is kitér, hogy Magyarország tele van önbizalommal, hiszen kijutott az Európa-bajnokságra, s ezt a magyar csapatot manapság igencsak tisztelni kell.
Danasz: Senki nincs, aki eltemetné a halottat – így szól a Danasz napilap cikkének címe, amely a szerb labdarúgás helyzetét elemzi, s megszólaltatta Rade Bogdanovicsot, az Atlético Madrid korábbi játékosát, aki szerint a szövetség új elnökének a feladata az lenne, hogy megkérje Veljko Paunovicsot, a Reading edzőjét, hogy vállalja el a szerb szövetségi kapitányi posztot, s aki 2015-ben világbajnoki címet szerzett a szerb U20-as válogatottal.
Blic: A cél a bennmaradás, és az, hogy Szerbia megőrizze a renoméját – ezt a címet adta a napilap annak az írásnak, amely a Magyarország elleni mérkőzéssel foglalkozik. A cikk szerint egyértelmű, hogy azok a játékosok a hibásak, akik pályára léptek, s nem harcolták ki a győzelmet Skócia ellen, de nincs sok idő a búslakodásra, most menteni kell a menthetőt, mert ha a csapat kiesik a B-divízióból, akkor az egy újabb pofon és visszalépés lesz.

„Mindent meg kell tennünk, hogy talpra álljunk” – mondta a Magyarország elleni mérkőzés előtt Ljubisa Tumbakovics, a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki arra utalt, hogy a csapatban igen rossz a hangulat a skótokkal szemben a pótselejtezőben elszenvedett vereség után. A Szportszki zsurnal sportnapilap vasárnapi száma egy teljes oldalt szentelt a Magyarország elleni mérkőzésnek, s mellette egy oldalon mutatja be, hogy az elmúlt öt Európa-bajnokságról hogyan és miért maradt le a szerb nemzeti együttes. A lap úgy gondolja, hogy Tumbakovics – aki az UEFA büntetése miatt nem ülhet le a kispadra a Puskás Arénában (a Belgrádban megrendezett Szerbia–Magyarország mérkőzésről a hazaiak miatta késtek el, ezért később kezdődött a találkozó) – alaposan átrendezi a csapatot, így a Szportszki zsurnal szerint Szerbia a Dmitrovics – Szpajics, Sz. Mitrovics, Milenkovics – Mladenovics, Makszimovics, Gudelj, Gacsinovics – Milinkovics-Szavics, Tadics – Jovics felállásban kezd.

A sportnapilap a zentai születésű Nikolics Nemanját, a magyar válogatott csatárát is megszólaltatta, aki szerint a szerb válogatott, ha egyénileg nézzük, akkor egyenrangú Horvátországgal, vagyis minden Eb-n és világbajnokságon ott kellene lennie.

„Az elmúlt tíz évben Magyarországon tervezetten történtek a dolgok, a sikerek nem a véletlen művei. Javult az infrastruktúra, az Eb-n két mérkőzést hazai pályán játszhatunk. Ami a mai meccset illeti, szükségünk van a három pontra, mivel bízunk abban, hogy csoportelsők lehetünk, így megtörténhet, hogy a legerősebb felállításban lépünk pályára Szerbia ellen.”

Budapestre Alekszandar Kolarov (Inter), Filip Kosztics (Eintracht Frankfurt), Alekszandar Mitrovics (Fulham) és Alekszandar Katai (Crvena zvezda) sem utazott el. Közülük a csapatkapitány, Kolarov esete a legérdekesebb, ugyanis a skótok elleni vesztes Eb-pótselejtező előtt az Inter edzője, Antonio Conte nem adott engedélyt a játékára, nehogy kiújuljon a sérülése. Mivel Kolarov jelezte, ha nem sikerül kiharcolniuk az Eb-részvételt, akkor nem kíván többet a nemzeti csapatban pályára lépni, úgy tűnik, hogy a védő befejezte válogatottbeli karrierjét. Filip Kosztics szintén sérülés miatt már vissza is tért Németországba, míg Mitrovics Belgrádban maradt, így lehet, hogy ő az Oroszország elleni mérkőzésen pályára lép majd.

NEMZETEK LIGÁJA
5. FORDULÓ
B-DIVÍZIÓ
3. CSOPORT
18.00:
Törökország–Oroszország, Isztambul (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
20.45: MAGYARORSZÁG–Szerbia, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 4 2 2 7–4 +3 8
2. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 4–3 +1 7
3. Törökország 4 3 1 3–4 –1 3
4. Szerbia 4 2 2 3–6 –3 2

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A NOVEMBERI NL-MECCSEKRE
Kapusok:Dibusz Dénes
(Ferencváros), Hegedüs Lajos (Paksi FC)
Védők:Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), *Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), *Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások:Cseri Tamás (Mezőkövesd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
Támadók:Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Könyves Norbert (Zalaegerszegi TE FC),Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)
*Szalai Attila és Fiola Attila a Szerbia elleni NL-mérkőzésen eltiltás miatt nem játszhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik