Válogatott: Gyermekkori álmom volt Ronaldo ellen játszani – Szoboszlai

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.11.13. 08:13
null
Szoboszlai Dominik a 90+2. percben lőtte ki a magyar válogatottat az Eb-re (Fotó: Török Attila)
Az Izland elleni Eb-pótselejtezőn győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapjának nyilatkozott góljáról, és a legjobban várt csoportellenfélről.

 


„Igazából még fel sem fogtam teljesen, hogy mit vittem véghez ezzel a góllal – kezdte szavait a támadó középpályás, aki ezután a csapat összetartó erejét méltatta:

„Amikor az elején gólt kaptunk, senki sem hajtotta le a fejét, hanem küzdöttünk tovább egymásért.”

A magyar válogatott először Portugália, majd Franciaország és Németország ellen lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjában. Szoboszlai az első mérkőzést várja legjobban.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ellenük léphetek pályára. Gyermekkori álmom volt Ronaldo ellen játszani. Jövő nyáron ez valóra válik.”

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
A-DIVÍZIÓ, DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–IZLAND 2–1 (0–1)
Budapest,Puskás Aréna,zárt kapuk mögött. Vezette:Kuipers (holland)
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Fiola (Lovrencsics G., 61.), Kalmár (Sigér, 61.), Nagy Á. (Nego, 84.), Szoboszlai, Holender (Nikolics, 72.) – Szalai Á. (Könyves, 84.), Sallai R.Szövetségi kapitány:Marco Rossi(a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált kapitányt segítője, Cosimo Inguscio helyettesítette a kispadon)
IZLAND:Halldórsson – Pálsson, R. Sigurdsson, Árnason, H. Magnússon – J. Gudmundsson (Bödvarsson, 73.), Sigurjónsson (Ingason, 87.), A. Gunnarsson (Skúlason, 83.), B. Bjarnason – G. Sigurdsson, A. Finnbogason (A. Gudmondsson, 73.).Szövetségi kapitány:Erik Hamrén
Gólszerző:Nego (88.), Szoboszlai (90+2.), ill. G. Sigurdsson (11.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

NEGO EGYENLÍTŐ GÓLJA ITT NÉZHETŐ MEG!

SZOBOSZLAI GYŐZTES GÓLJA PEDIG ITT!

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
Tegnap, 13:32

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.21. 19:02

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
2025.08.21. 18:23

Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Utánpótlássport
2025.08.20. 09:00

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
2025.08.16. 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.08.16. 10:01

Szoboszlai alapember marad-e? Ki lesz a bajnok? Mi lesz a Cityvel? Feltámad a United? – a Premier League kommentátorai válaszoltak

Angol labdarúgás
2025.08.16. 09:24
Ezek is érdekelhetik