Válogatott: Bízom benne, hogy ez csak a kezdet – Sallai Roland

– Milyen érzésekkel távozott Telkiből?
– Sajnáltam, hogy a Szerbia elleni meccsen már nem léphettem pályára, de sajnos ilyen időszak ez a mostani – felelte lapunknak Sallai Roland, a magyar válogatott 23 esztendős támadója, akit az Izland elleni 2–1-es győzelem után a Freiburg visszarendelt Németországba. – Ezt leszámítva viszont jó érzéssel hagytam el az edzőközpontot. Az Európa-bajnoki részvétel volt az álmunk – ezt elértük!

– Mennyire volt nehéz kívülről nézni a Szerbia elleni találkozót?
– Szívesen segítettem volna a társaknak, de szerencsére nélkülem is jól játszottak. Erős vetélytárs ellen értünk el döntetlent, és öt tétmeccs óta veretlenek vagyunk. Immár nem egyénekről beszélünk, a pályán is látszik, hogy egységes csapattá formálódtunk. Mindenki megértette, hogy csak közösen érhetünk el eredményt, az egyénieskedés sehova sem vezet.

– Az Izland elleni találkozót hányszor pörgette vissza a fejében?
– Néhányszor átgondoltam a mecset, az biztos. Rosszul kezdtünk, de a második félidőben már hatalmas fölényben játszottunk. Ha döntetlenre végzünk a rendes játékidőben, érzésem szerint a hosszabbításban is nekünk állt volna a zászló. Letámadtuk az ellenfelet, nem hagytunk időt, hogy játékosai átvegyék a labdát, sokat tettünk, hogy elfáradjanak a végére.

– Ha sokszor átgondolta a történteket, bizonyára azt is tudja, minek köszönhették a fordítást.
– Egymásért, Magyarországért küzdöttünk, és bár az egyenlítéshez szerencse is kellett, nagyon sokat tettünk érte, hogy Fortuna mellénk álljon. Az oroszok ellen sem kezdtünk jól, Izland ellen sem, ám mostanra eljutottunk oda, hogy letargia helyett összeszorítjuk a fogunkat, és felállunk a padlóról. Az oroszok ellen háromgólos hátrányból kis híján egyenlítettünk, most „könnyebb” helyzetben voltunk, ugyanakkor mindenki tudta, nem csak az Eb-részvétel a tét. A győzelemmel remélhetőleg sikerült egy kis örömöt csempésznünk az emberek szívébe ebben a nagyon nehéz helyzetben, és persze a magyar labdarúgás általános megítélésén is javítottunk. Óriási jelentősége volt a meccsnek, mégis nyugodtak maradtunk, az összes nehézség ellenére talpra álltunk.

– A saját teljesítményét hogyan látta?
– Az első félidőben kevésbé ment a játék, az ellenfél kapuja előtt volt egy-két helyzet, amikor rosszul döntöttem. Ha azoknál a helyzeteknél jobb megoldást választok, talán már az első játékrészben egyenlítettünk volna. A második félidőben a kapuja elé szorítottuk az ellenfelet, jobban kivettem a részem az összjátékból, az a játékrész egyénileg és csapatszinten is jobban sikerült.

– Beszélgetésünk előtt Sallai Sándor véleményére is kíváncsiak voltunk, nagybátyja számos dicséret mellett úgy vélte, a válogatottban talán túl görcsösen igyekszik bizonyítani, ezért nem tudta eddig tudása legjavát adni címeres mezben.
– A meccs után én is beszéltem vele erről, én is hasonlóan látom. Szeretnék gólokat szerezni és gólpasszokat adni a nemzeti csapatban, előfordulhat, hogy emiatt görcsössé válik a játékom, de napról napra, hétről hétre rengeteget teszek, hogy ez megváltozzon. Ehhez képest kicsit igazságtalannak érzem a sorstól, hogy az igazi áttörés még nem jött el. Ugyanakkor továbbra is rengeteget melózom, hogy a jövőben ez másként alakuljon. Önmagától nem oldódik meg a probléma, tudom, tennem kell érte, hogy átszakadjon a gát.

– Az Izland elleni meccs után mikor került ágyba?
– A lefújás után az öltözőben még ünnepeltem a csapattal, ám utána hazamentem, mert péntek délelőtt indult vissza a gépem Freiburgba, és szerettem volna kipihenni magam az edzés előtt.

– Csúnyán néztek volna önre a klubjában, ha a győztes Eb-pótselejtezőt követően átmulatott éjszaka után tér vissza a válogatottból?
– Nemcsak erről van szó, egyébként sem vagyok bulizós típus. A meccs után kicsit ünnepeltem a srácokkal, de amint hazamentem, már az járt a fejemben, olyan állapotban kell megérkeznem Freiburgba, hogy a meccseken és az edzéseken egyaránt a legjobb teljesítményt nyújtsam.

– Nagybátyja azt is említette, hogy gyerekként rengeteget focizott az édesapjával és vele. Valami ilyesmiről álmodott akkoriban, amikor kisgyerekként a lövéseket gyakorolta?
– Kiskorom óta az volt az álmom, hogy ilyen magasságokba jussak, de bízom benne, hogy az Eb-részvétel és a Bundesliga-szereplés csak egy állomás, és még több van bennem. Szeretnék ennél is magasabbra jutni, ezért dolgozom mindennap. Édesapám és a nagybátyám egyaránt sokat segített gyerekkoromban, igyekeztem mindent magamba szívni, amit tőlük tanulhattam. A mai napig kapok tőlük tanácsokat, ám most már elmondhatom magamról, hogy a Serie A-ban, a Bajnokok Ligájában és a Bundesligában is szereztem némi tapasztalatot – és most az Eb-kijutás is sikerült. Ám, ahogy már említettem, bízom benne, hogy ez csak a kezdet.