Válogatott: Nem gondoltam volna, hogy gólt is lövök – Könyves

Vágólapra másolva!
2020.10.11. 23:10
null
Könyves Norbert góllal ünnepelte első válogatottságát (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott a debütáló Könyves Norbert góljával 1–0-ra legyőzte Szerbiát a Nemzetek Ligájában, a B-liga 3. csoportjában. A lefújást követően Gazdag Dániel, Könyves Norbert és Botka Endre értékelte a történteket az M4 Sport kamerája előtt.

Gazdag Dániel:
„Tudtuk, hogy az ellenfélnek nagyon jó játékosai vannak, és hogy akkor van esélyünk, ha keményen belemegyünk a párharcokba. Más rendszerben játszottunk, többen voltunk középen, több labdát szereztünk. Jól kezdtük a sorozatot, nagy önbizalmat adhat, hogy nyertünk itt is Törökország után, és szeretnénk Oroszországban is győzni.”

Könyves Norbert:
„Nagyon örülök, hogy bekerültem a válogatottba, nem gondoltam volna, hogy még gólt is lövök. A gólom előtt becsúsztam, felpattantam, elhúztam a labdát a kapus mellett, majd az üres kapuba lőttem. A gyorsaság és a harcosság az erényem, ezzel próbálok segíteni a válogatottnak.”

Botka Endre:
„A hetvenedik perctől már csak a szívem vitt, a lábaimban már nem volt erő. Örülök, hogy győzelemmel tértem vissza a válogatottba. Kifejezetten az elöl megkezdett letámadásra készültünk. Ez a rendszer olyan szempontból nagyon jó, hogy védekezésnél a két szélső vissza tud lépni, támadásnál pedig feljebb menni, a belső védők is felzárkózhatnak, jobban szét tudjuk húzni az ellenfelet, beívelni mögéjük a labdát.”

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA

3. CSOPORT, 3. FORDULÓ
SZERBIA–MAGYARORSZÁG 0–1
Belgrád, Rajko Mitics Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Schärer (svájci)
Szerbia: Rajkovics – Sz. Mitrovics, Milenkovics, Sz. Pavlovics – Gacsinovics (Vlahovics, 66.), Gudelj, Tadics, Milivojevics (Lukics, a szünetben), Mladenovics – Jovics, Ljajics (Radonjics, a szünetben). Szövetségi kapitány: Ljubisa Tumbakovics
Magyarország: Gulácsi – Botka, Lang, Szalai A. – Bese (Orbán, 56.), Kalmár, Nagy Á., Gazdag (Schäfer, 77.), Hangya (Holender, a szünetben) – Nikolics (Nego, 76.), Könyves (Szalai Á., 63.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Könyves (20.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Oroszország–Törökország 1–1 (Anton Mirancsuk 28., ill. Kenan Karaman 62.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 3 2 1 7–4 +3 7
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 4–3 +1 6
3. Törökország 3 2 1 1–2 –1 2
4. Szerbia 3 1 2 1–4 –3 1

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Babják Bence, Kocsmár-Tóth István(szöveg),Nagy-Pál Tamás(videó) ésSzabó Miklós(fotó)

Legfrissebb hírek

Messi duplázott, az Inter Miami négy góllal verte Gazdagékat

Minden más foci
11 órája

A magyar válogatott döntőbe jutott a minifutball-világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.05.30. 20:47

MLS: Gazdag csapata ikszelt, Messi és Suárez duplázott – videó

Minden más foci
2025.05.29. 07:38

MLS: Sallói gólt szerzett, majd elhunyt korábbi csapattársára emlékezett

Légiósok
2025.05.25. 08:27

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

MLS: Sallói Dániel gólpasszt adott, csapata kétgólos hátrányból mentett pontot

Minden más foci
2025.05.15. 06:49

Légióskörkép: Szoboszlai gólpasszt adott, Gulácsi parádés teljesítménnyel tért vissza

Légiósok
2025.05.12. 09:14
Ezek is érdekelhetik