FFT: 44 év várakozás – az utolsó Puskás-gól a magyar válogatottban

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2020.10.20. 14:48
null
44 év várakozás – az utolsó Puskás-gól a magyar válogatottban (Fotó: fourfourtwo.hu)
A bejrúti mérkőzésen, amelyről 2000-ben derült ki, hogy nemzeti csapatok játszották, pályára lépett Bozsik József is, aki ezzel halála után 22 évvel lett 101-szeres válogatott.

1956. február 29-én még nem sejtette Puskás Ferenc, hogy a 77., Bozsik József, hogy a 71., Hidegkuti Nándor, hogy az 55., Lantos Mihály, hogy az 50., Buzánszky Jenő pedig, hogy a 45. válogatott meccsét játssza a magyar válogatottban. Hogy is sejthették volna, hiszen hivatalosan ekkor még Libanon–Budapest meccsre került sor, amit csak 2000-ben iktattak be a magyar nemzeti tizenegy mérkőzéseinek sorába.

Annak a bizonyos 1956-nak a februárját írtuk, bár ekkor még természetesen semmi sem utalt arra, hogy alig több mint nyolc hónap múlva tankok dübörögnek majd Budapest utcáin. Az 1954 nyarán elveszített világbajnoki döntő sokkal élesebben ott volt a magyar fejekben, a népnek eleve élni sem volt kedve, erre még Puskásék sem szerezték meg neki az olyannyira várt, szinte egyedüliként létező örömöt.

Bern után Sebes Gusztáv kapitány maradt, egyedül Zakariás József került ki örökre a nemzeti tizenegyből, és persze Feleki László Népsport-főszerkesztőnek került az állásába a döntőbeli vereség. Annak az évnek a második felében az ezüstös Aranycsapat ott folytatta, ahol Bern előtt abbahagyta.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán,ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Liverpool: az első tétmeccs az első trófeáért; Dajka László: Szórakoztatni csak felszabadultan lehet

E-újság
2025.08.09. 23:45

Kis pénz, nagy foci – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.08.09. 22:48

„Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” – Puskás Ferenc legendás mondása lett a magyar futball legjobb idézete

Magyar válogatott
2025.08.08. 18:29

Puskás Ferenc két mondata a döntőben – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.08.07. 08:00

Kós Hubert: Vagy nyerünk, vagy tanulunk; Fradi: az utolsó előtti lépés a BL-alapszakasz felé

E-újság
2025.08.05. 23:30

Lakat Károly és Puskás Ferenc bölcsessége – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.08.05. 08:00

Pofára eső zsíros kenyér kontra elmaradt integetés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.08.04. 08:01

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 07:49
Ezek is érdekelhetik