Török–magyar: Nagy Ádám óriási sprintje és Gulácsi higgadtsága is kellett – videó

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.04. 13:42
Mint arról beszámoltunk, a magyar válogatott tartalékos összeállításban is bravúros győzelmet aratott Sivasban a házigazda Törökország felett. A kapott gól nélküli siker aligha jöhetett volna össze, ha nincs Nagy Ádám remek védőmunkája az 52. percben.

Az Angliában légióskodó középpályás ötméteres hátrányt dolgozott le Burak Yilmazzal szemben, hogy aztán az ötös előterében még blokkolni is tudja a török támadó lövését – a sprint kifizetődéséhez Gulácsi Péter bravúrjára is szükség volt, aki a végsőkig kivárt és még akkor sem indult el a jobb alsó irányába, amikor Yilmaz ellőtte a labdát, így aztán a blokk után némileg lelassuló, de így is kapura tartólabdát védeni tudta. Burak Yilmazzal szemben, hogy aztán az ötös előterében még blokkolni is tudja a török támadó lövését – a sprint kifizetődéséhez Gulácsi Péter bravúrjára is szükség volt, aki a végsőkig kivárt és még akkor sem indult el a jobb alsó irányába, amikor Yilmaz ellőtte a labdát, így aztán a blokk után némileg lelassuló, de így is kapura tartólabdát védeni tudta.

A jelenet a képre kattintva tekinthető meg!  (Forrás: AFP)
A jelenet a képre kattintva tekinthető meg! (Forrás: AFP)

A folytatás ismert, a magyar válogatott Szoboszlai Dominik harmincméteres szabadrúgásgóljával 1–0-ra megnyerte a mérkőzést.

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 3. CSOPORT
1. FORDULÓ

TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–0)
Sivas, zárt kapuk mögött. Vezette: Artur Dias (portugál)
Törökország: Cakir – Müldür, Demiral, Söyüncü, Meras – Ayhan, Yandas (Kahveci, 58.) – Kutucu (Yazici, a szünetben), Calhanoglu, Kilinc (Karaman, 76.) – Yilmaz. Szövetségi kapitány: Senol Günes
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Sigér (Schäfer, 60.), Holender – Sallai (Kalmár, 81.), Szoboszlai – Szalai Á (Nikolics, 70.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szoboszlai (80.)

A csoport másik mérkőzésén
Oroszország–Szerbia 3–1 (0–0)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Szeptember 3., 20.45:
Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6., 18.00: Magyarország–Oroszország
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Szerbia
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország

EB-PÓTSELEJTEZŐ, NL-RÁJÁTSZÁS, A-LIGA (2018–2019-es kiírás)
Október 8.

Időpont később: Bulgária–Magyarország
November 12.
Időpont később:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

 

Legfrissebb hírek

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

A magyar parlamenti válogatott legyőzte a törököt

Magyar válogatott
2025.09.30. 17:40

Keretet hirdet Marco Rossi – mi is a csatárkérdésre keressük a választ

Magyar válogatott
2025.09.30. 07:42

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Mocsi Attila: Csak rajtam múlik, hogy számít-e rám Marco Rossi

Magyar válogatott
2025.09.27. 10:15

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39
Ezek is érdekelhetik