1940 – Mit nekünk a világbajnokot verő Svájc!

A nyolcvan évvel ezelőtti mérkőzést egy évvel megelőzően ugyancsak Európa-kupa-mérkőzésen találkozott a két ország válogatottja: 1939. április 2-én Zürichben a házigazdák 3:1-re győztek. A magyar együttesben hat olyan futballista is pályára lépett a Hardturm-stadionban, aki nem volt ott az 1938-as franciaországi világbajnokságon. A tornán egyébként a lille-i vb-negyeddöntőben Magyarország Sárosi György dr. és Zsengellér Gyula góljával 2:0-ra intézte el Svájcot – más kérdés, hogy a tornán válogatottunk „csupán” az ezüstéremig jutott.

A vb-ről hazatérő csapat játékosait a Keleti pályaudvaron elismeréssel fogadták a szurkolók, ellentétben dr. Dietz Károly szövetségi kapitánnyal. „Mondjon le! Mondjon le!”, skandálták kórusban, s ez csupán a legenyhébb megnyilvánulása volt a drukkerek kritikájának. Dietz nemhogy nem mondott le, még egy évig irányította a válogatottat. Talán még az olaszoktól 1939. június 8-án az Üllői úton elszenvedett 3:1-es vereség után sem kellett volna távoznia az együttes éléről, ám a vb-2. gárdának a párizsi vb-döntő után ez volt a negyedik veresége, emellett három döntetlent játszott, összességében egy éven át nyeretlen maradt.

Az 1939. június 20-án kinevezett miniszteri biztos, dr. Gidófalvy Pál ekkor Ginzery Dénest tette meg szövetségi kapitánynak. Az MTK-val 1919-ban kapusként magyar bajnok szakvezető első mérkőzését kapitányként elvesztette, a mieink Varsóban 4:2-re kaptak ki a lengyelektől. Ez volt a házigazdák utolsó válogatott mérkőzése a második világháború előtt, öt nappal később, szeptember elsején Németország lerohanta Lengyelországot. Az 1940. március 31-i magyar–svájci találkozó előtt legjobbjaink Ginzery vezetésével az Üllői úton 5:1-re legyőzték Németországot, Románia ellen Bukarestben 1:1-es döntetlent játszottak, majd Belgrádban 2:0-ra nyertek Jugoszlávia ellen.

Ginzery 1940 tavaszára átalakította az együttest, amelyet fűtött a visszavágás vágya a zürichi vereségért. A kapusposztra megtalálta Csikós Gyulát, aki 1937-ben a csehszlovákok 8:3-as legyőzése során Phöbus-játékosként már átesett a tűzkeresztségen, de Dietz kapitány hosszú távon jobban bízott Szabó Antalban, a Hungária kapuvédőjében. Csikós már fradistaként éppen Svájc ellen került vissza a legjobbak közé, ezt követően Ginzerynél zömmel ő védett. Nagy problémát jelentett Zsengellér Gyula pótlása: Ábel Dietznél és Ginzerynél is sztenderd csapattag volt – nem mellesleg a honi futballsport egyik legnagyobb alakja –, 1939. október 22-én még pályára lépett Románia ellen (1:1), de egy héttel később Kassai AC–Újpest bajnokin súlyos sérülést szenvedett. A csatár Takács ütközött, s eltörött a sípcsontja. Az 1938–1939-es idény gólkirálya (56 gól) csapattal vonaton visszatért Budapestre, meg is műtötték, ám a tervezettnél csak később játszhatott újra, ezért Svájc ellen még nem lehetett számításba venni. (Sérülése utáni első bajnokiján a Szeged ellen 1940. április 14-én 3:2-re megnyert mérkőzésen gólt szerzett.) Több mint öt hónapos kihagyása alighanem a lila-fehérek bajnoki címébe került, mert 1940-ben a Fradi szerezte meg az aranyérmet az ugyancsak 39 pontos Hungária előtt, az Újpest 38 ponttal harmadik lett.

Zsengellér tehát a magyar–svájci előtt két héttel megrendezett Újpest–Ferencváros találkozón még nem lehetett ott, ám csapata nélküle is 4:1-re elintézte az ősi ellenfelet. Ám egy héttel később a lilák az Elektromos ellen pontot vesztettek (1:1), talán ekkor szálltak el a bajnoki remények... Az aktuális Húsvéti tornát a Hungária nyerte meg a Ferencváros előtt, de a Nemzeti Sport március 26-án a címlapján már a közelgő válogatott mérkőzéssel foglalkozott: „Kialakult már a Svájc elleni válogatott csapat”. Ginzery az Üllői útra, a Hungária–Austria (3:2) meccsre ment ki, úgy vélte, annak ellenére, hogy „az Austria nagyon gyenge, Bíró formája nem válogatott forma. Nagyon tetszett viszont Kalmár, de ő ma már kissé idegenkedik a közelharctól.” Hozzátette: „Remélem, Bíró mai formája csak átmeneti.” A Rapid ellen 6:2-re győztes ferencvárosiak közül Sárosi III Béla és a három gólt szerző Sárosi György játékát emelte ki (Bécsben a Fradi 4:2-re kikapott az Austriától, a Rapid 3:3-ra végzett a Hungáriával), s örömmel értesülhetett arról, hogy Bíró az osztrák fővárosban már megemberelte magát, viszont az Austria ellen kiállított ferencvárosi védőről, Polgár Gyuláról le kellett mondania. A kapitány azt ígérte, a csütörtöki 3x30 perces, Kecskeméti AC elleni edzőmérkőzés két utolsó harmadában már a svájciak elleni kezdőcsapat lesz a pályán. A zürichi Sport munkatársa, Edwin Kleiner az NS-nek elmondta, Svájcban mindenki győzelmet vár az együttestől, főleg azt követően, hogy 1939 novemberében 3:1-re legyőzték az 1935. október 28-a óta veretlen olaszokat Zürichben, mi több, március elején Torinóban 1:1-es döntetlent játszottak velük. Joggal bizakodtak abban, „hogy most nagyon együtt van a csapatunk, és hogy a magyar–svájci mérkőzések rossz mérlegén már ideje volna javítanunk”. Kiemelte, a svájci együttes erőssége a bátorságban, az erőben, a jó kondícióban, a keménységben és a kitartásban rejlik.

Az összeállítással kapcsolatban Ginzery Dénes elmondta, ugyan Bíró formája az utóbbi időben nem ejtette ámulatba, emellett fölényeskedik is, ám meggyőződése, hogy kiválóan fog játszani. A jobb oldali védő posztján azért döntött Pákozdi László mellett, mert az Elektromos futballistája – aki a németek ellen Ginzerynél mutatkozott be a válogatottban – az Újpest ellen a mezőny legjobb embere volt, továbbá, robbanékony és gyorsan fordul, ami egy hátvéd esetében nem elhanyagolható. A kapitány Turay József és Szücs György játékát nem favorizálta, előbbi esetében azt nyilatkozta: „(...) elvből nem tartom kívánatosnak olyan játékos szerepeltetését, aki pályafutása végén jár. (...) Szücsről azt a jelentést kaptam, hogy közepesen játszott, lényegesen gyengébben, mint Szalay vagy Balogh.” A kapitány a csatársorba olyan szélsőket keresett, „akik vágtatni tudnak, tudnak kapura is húzni, és lőni, emellett mg is értik egymást. (...) az említett követelményeknek ma Kincses (Mihály) és Kalocsay (Géza) felel meg a legjobban.” Majd így összegzett: „Egy bizonyos: nagy lelkesedéssel fog játszani a csapat, ezt garantálni merem.” Az összeállítást viszont nem adta meg, mert Sárosi sérülése miatt a vasárnapi játéka kétségessé vált, amennyiben nem léphet pályára, szerkezetileg is átalakulhat válogatottunk. Az NS a találkozó napján 2:1-es magyar győzelmet tippelt.

Sárosi dr. vállalta a játékot a kapitány a Sütő, Sárosi, Dudás belső hármast küldte pályára, a Gamma csatára, Sütő Károly először játszott a legjobbak között, rajta kívül Ginzery a kispesti Kalocsay Géza személyében is újoncot avatott. A 3:0-s győzelmet követően az NS ezt írta: „A világbajnokot verő svájci válogatott csapatot, amelyet már »Európa legjobb csapataként« emlegettek, nem is álmodott fölénnyel, játszi könnyedséggel győzték le a magyar fiúk.” A szaklap örömét fejezte ki, hogy „van egy nagyra hivatott válogatott csapatunk, amely akkor is győz, ha nem megy neki a játék egészen kifogástalanul s amelyen már csak keveset kell javítani, hogy igazán jó, a legjobbakkal is versenyre kelő együttes legyen belőle.”

Első gólunkat szép fejesből Sárosi György szerezte, a másodikat Sütő 22 méteres lövésből, a harmadikat ismét Sárosi, közelről, gólba pattant róla a labda. Mégis, a találkozó értékelésében szigorú volt az NS: „Iram nem volt. Ehhez túlságosan sok volt a pepecselés. Néha tíz percekig unalom terjengett a mezőnyben, a labda el sem jutott a kapuig. Jó lövéseket sem láttunk. A magyar csatársor játéka ebből a szempontból kiábrándító volt. (...) nem szabad, hogy az örvendetes győzelem elbizakodottá tegyen bárkit is.” Ezek után nem kell csodálkozni, hogy a kétgólos Sárosit sem ajnározták: „Túl kemény dió volt a két gyors és kemény svájci hátvéd, nem is tudta a dióját feltörni. Nem bírt magának lövőhelyzetet teremteni, rövid passzai is ritkán voltak használhatók.” Azért volt pozitívum is: „Nagy technikai tudása, ha ritkán is, meg-megcsillant.” Az NS a mieink közül Király, Balogh István, Sárosi III, Pákozdy, Kincses, Bíró és Kincses játékát emelte ki. Az ellenfél teljesítményét így jellemezte a szaklap: „Jobb támadójátékot vártunk az olaszverő Svájctól”. Sárosi III így értékelt: „Jól ment.” Balogh szerint „teljes fölényben voltunk”, a svájci együttest összeállító válogató bizottság elnöke, Henrik Amann ezt nyilatkozta: „A magyarok megérdemelték a győzelmet. Nem engedték ki kezükből a kezdeményezést.”

A cikk végén álljon itt két szurkoló mérkőzés utáni beszélgetése. – Azért másképpen játszottak volna a svájciak, ha Cseh Matyi és Zsengellér Gyuszi is szerepelt volna a magyar csapatban. – Miért játszották volna másképpen? – kérdi a szomszédja. – Ha Cseh és Zsengellér játszik, akkor erre a két játékosunkra is ráálltak volna a svájciak – magyarázta meggyőzően a szurkoló. – Így azonban Sárost dr.-on kívül senkit nem ismertek és hagyták játszani a mieinket.”

Mi lett volna, ha kikapunk?!

Emlékeztető
Magyarország–Svájc 3:0 (2:0)
1940. március 31., Üllői út, 32 000 néző. Vezette: Podubszki (jugoszláv)
Magyarország: Csikós – Pákozdi, Sárosdi III, Bíró – Király, Balogh I. – Kincses, Sütő, Sárosi dr., Dudás, Kalocsay
Szövetségi kapitány: Ginzery Dénes
Svájc: Ballabio – Minelli, Lehmann – Springer, Andreoli, Bichsel – Bickel, Abegglen III, Monnard, Amado, G. Aeby
Válogató bizottság
Gólok: Sárosi dr. (25., 63.), Sütő (32.)