Walesi–magyar: Öt pontos passzunk nem volt – Sallai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.20. 05:30
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott 2–0-s vereséget szenvedett Cardiffban Walestől, így lemaradt az automatikus Európa-bajnoki kvalifikációról. A találkozó után csak néhány játékos állt meg az interjúfolyóson, köztük Sallai Roland, aki könnyeivel küszködve nyilatkozott az NSO Tv-nek.

Sallai Roland könnyeivel küszködve nyilatkozott:

„Pozitív dolgot nehéz mondani, nagyjából semmit nem valósítottunk meg abból, amit elterveztünk az elején. Nem úgy sikerült, ahogy elterveztük...”

A középpályás az NSO Tv videójában mesél az első félidőben kihagyott helyzetéről, illetve arról, hogy mit nem sikerült megvalósítaniuk.

Ilyen mérkőzésen elfogadhatatlan, hogy két sárgát kapjunk – Kovács István

A Nemzeti Sportot a cardiffi Eb-selejtezőről tudósítja: Pietsch Tibor, Pór Károly (szöveg), Nagy-Pál Tamás (videó), Török Attila (fotó)

EB 2020, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT, 10. FORDULÓ
WALES–MAGYARORSZÁG 2–0 (1–0)
Cardiff, Cardiff City Stadion, 31 762 néző. Vezette: Hategan (román)
Wales: Hennessey – C. Roberts, Lockyer, Mepham, B. Davies – Morrell (Ampadou, 50.), Allen – Bale (H. Wilson, 88.), Ramsey, D. James – K. Moore. Szövetségi kapitány: Ryan Giggs
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Baráth, Lang, Nagy Zs. – Nagy Á. (Kovács I., 60.), Pátkai – Dzsudzsák (Varga R., 72.), Szoboszlai D., Sallai R. (Holender, 83.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Ramsey (15., 47.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Szlovákia–Azerbajdzsán 2–0 (Bozeník 19., Hamsík 86.)

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Horvátország 8 5 2 1 17–7 +10 17
2. Wales 8 4 2 2 10–6 +4 14
3. Szlovákia* 8 4 1 3 13–11 +2 13
4. MAGYARORSZÁG* 8 4 4 8–11 –3 12
5. Azerbajdzsán 8 1 7 5–18 –13 1

Félkövér: kijutott az Eb-re.
*: bejutott a Nemzetek Ligája playoffjába.
Dőlt: kiesett, s az NL-en keresztül sem juthat ki.

Legfrissebb hírek

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
16 órája

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
17 órája

Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

Magyar válogatott
Tegnap, 12:23

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.09.08. 09:20

Sallai Roland sajnálja – üzent a kiállítása után

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:09

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Jubiláns góljával verte meg Wales a kazahokat, belga fieszta Liechtensteinben

Foci vb 2026
2025.09.04. 17:56

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35
Ezek is érdekelhetik