Válogatott: Biztos, hogy 3 ponttal térünk haza Walesből – Dzsudzsák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.16. 06:40
A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséget szenvedett Uruguaytól az új Puskás Aréna avatómérkőzésén. A találkozó után Dzsudzsák Balázs és Vida Máté értékelt az interjúfolyosón.

Dzsudzsák Balázs elmondta: Marco Rossi szövetségi kapitánynak az volt a célja, hogy a lehető legkevesebb játékos legyen 60 percnél többet a pályán.

„Amikor van négy napunk a meccsig, normális, hogy ezt a találkozót így lehoztuk. Voltak nehéz periódusok, de az eredmény tudatában, és hogy kettő nulla után visszajöttünk a meccsbe, bátrabban kezdtünk futballozni, így voltak pozitívumai a mérkőzésnek. Egy topcsapat ellen játszottunk, mindenképpen jó, hogy ilyen főpróbát tartottunk a keddi döntő előtt.”

A magyar válogatott csapatkapitánya a videóban beszél arról is: mekkora pluszlöketet adtak nekik kétgólos hátrányban a szurkolók, és hogy milyen eredményre számít Walesben.

Vida Máté szerint nem olyan volt ennyi néző előtt játszani, mint ahogy azt előzetesen elképzelte.

„Durvább volt. Erre azért nehéz felkészülni, hiszen nekem a horvát meccs volt a top a maga harmincezer valamennyijével, most ezt megdupláztuk. Tényleg mindenki nekünk szurkolt, őrületes hangulat volt, annak ellenére, hogy egy edzőmeccs volt. Milyen lehet egy Eb, ha kijutnánk? El se tudom képzelni. Úgyhogy ez egy motiváció keddre, fel van adva a lecke.”

A videóban arról is mesél, milyen volt az uruguayi világklasszisok ellen pályára lépni.

Vállalható volt-e a meccs? Kikaptunk, így nem – Szalai Ádám

Úgy mentem fel a pályára, hogy hűha! – Szoboszlai Dominik

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Magyarország–Uruguay 1–2 (1–2)
Budapest,Puskás Aréna,65 114néző.Vezette:Skomina (szlovén)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Bese, Baráth (Szalai A., 71.), Lang, Korhut (Nagy Zs., 75.) – Vida M. – Dzsudzsák (Kovács I., 54.), Kalmár (Holman, 83.), Szoboszlai (Nagy Á., 67.), Varga R. – Szalai Á. (Feczesin, 60.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
URUGUAY:Muslera – G. González, Coates, Godín, Vina (Laxalt, 68.) – Valverde (Torreira, 67.), Bentancur (Vecino, 53.), B. Lozano – B. Rodríguez (Pereiro, 82.), Cavani (Stuani, 74.), L. Suárez (Maxi Gómez, a szünetben).Szövetségi kapitány:Óscar Tabárez
Gólszerző:Szalai Á. (24.), ill. Cavani (15.), B. Rodríguez (21.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

ÉLŐ FELVEZETÉSÜNK A NAGY MÉRKŐZÉSRŐL ITT!

A MÉRKŐZÉSRŐL TUDÓSÍTOTT:SOMOGYI ZSOLT, ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), TUMBÁSZ HÉDI, FÖLDI IMRE, SZABÓ MIKLÓS, TÖRÖK ATTILA (fotó), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Mindent meg fogok tenni azért, hogy Magyarország részt vehessen a világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.08.13. 13:29

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–portugál vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.08.12. 14:00

Hiba lenne leírni a kora miatt Dzsudzsák Balázst

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 09:26

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

„Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” – Puskás Ferenc legendás mondása lett a magyar futball legjobb idézete

Magyar válogatott
2025.08.08. 18:29

Rossi elárulta, a légiósok nagy részének garantált a helye a válogatottban

Magyar válogatott
2025.08.08. 17:13

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:19
Ezek is érdekelhetik