REMÉNY – ÉS VALÓSÁG Reménykedve várták a szurkolók a Szovjetunió elleni Európa-bajnoki selejtezőt, amelyet 1991. április 17-én rendeztek a Népstadionban. A bizakodásra a sorozatban addig elért eredmények adtak okot, a válogatott ugyanis 1990 őszén a Norvégia (0–0) és Olaszország (1–1) elleni döntetlennel, illetve a Ciprus elleni győzelemmel (4–2) veretlenül állt csoportjában, sőt 1991 márciusában Ciprust idegenben is legyőzte (2–0), s elérhető közelségbe került a továbbjutást jelentő csoportelsőség. Fokozta a futball-lázat, hogy néhány héttel korábban felkészülési mérkőzésen ugyan, de idegenben legyőztük (4–2) Spanyolországot is. A szovjetek elleni mérkőzést hatvanezer szurkoló előtt játszották, Olekszij Mihajlicsenko 30. percben szerzett góljával az ellenfél nyert, s csoportelsőként jutott ki az 1992-es svédországi Európa-bajnokságra. |
II. JÁNOS PÁL PÁPA LÁTOGATÁSA A lengyel Karol Wojtyla II. János Pál néven 1978 őszétől haláláig, 2005 tavaszáig volt a katolikus egyház feje, a tömegkommunikáció adta lehetőségeket, illetve lelkipásztori útjait kiválóan használta fel az evangelizációra szerte a világban. Hasonló céllal látogatott Magyarországra első alkalommal 1991. augusztus 16. és 20. között, amelynek keretében Máriapócson, Esztergomban, Pécsen, majd augusztus 19-én a Népstadionban mutatott be szabadtéri szentmisét – a négy helyszínen több mint százezer hívő előtt. Emellett a Szent István-bazilikában betegekkel találkozott, Debrecenben pedig istentiszteletet tartott. A szentatyát Paskai László bíboros kezdeményezésére hívták Magyarországra, a volt szocialista blokk országai közül Lengyelország után hazánk látta vendégül másodikként. |
Azt még nem tudjuk, ki rúgja vagy fejeli új nemzeti stadionunk, a Puskás Aréna első hivatalos válogatott gólját, de attól kezdve, hogy 1953. november 15-én Palotás Péter betalált a svédek kapujába a 2:2-re végződő találkozón, odáig, hogy 2014. június 7-én a kazah Konsztantyin Engel öngólt szerzett (3–0 Kazahsztán ellen, az utolsó, magyar játékos által szerzett magyar gólt Varga Roland jegyzi), számtalan emlékezetes válogatott gól született az aréna elődjében, a Népstadionban, amely 2002 augusztusától Puskás Ferenc Stadion néven volt ismert. Maga a névadó például hatot (tizenkét mérkőzésen), és sohasem veszített ott mérkőzést. A legeredményesebb válogatottbeli gólszerzőnk a Népstadionban Nyilasi Tibor és Tichy Lajos 17-17 góllal, legnagyobbjaink közül Göröcs János 16-szor, Albert Flórián és Farkas János 15-15-ször, Kocsis Sándor 14-szer, Bene Ferenc 13-szor, Fazekas László kilencszer, Törőcsik András nyolcszor, Détári Lajos hatszor volt eredményes címeres mezben.
A számok természetesen nem mutatnak meg mindent, Horváth Ferenc például csak négyszer talált a kapuba a Népstadionban, de a 2000 szeptemberében a friss Eb-ezüstérmes olaszok ellen lőtt két góljára mindenki emlékszik, aki látta. Hrutka János pedig védőként mindössze kétszer iratkozott fel a Népstadion eredményjelző táblájára, de gondoskodott róla, hogy egyiket se feledjük: 1998. október 14-én, a románok elleni Eb-selejtező 82. percében ugyanúgy szabadrúgásból bombázott a bal felső sarokba, mint a következő év áprilisában az angolok elleni felkészülési mérkőzés 77. percében David Seaman kapujába.
Esterházy Márton például „csak” négy gólt ért el a Népstadionban, ám abból kettő is nagyon fontos volt. 1984. szeptember 26-án Ausztria ellen világbajnoki selejtezőn talált be, majd a sikeres vb-kvalifikációt követően, a mexikói vb tavaszán, az 1986. március 16-án lejátszott, brazilok elleni mérkőzésen állította be a 3–0-s végeredményt.
„Nekem is ez a két gól jut eszembe elsőként, de nagyon fontos volt az első és a második gólom is a Stadionban – mondta lapunknak a 29-szeres válogatott csatár. – Svájc ellen játszottunk barátságos mérkőzést, csereként álltam be a hatvanhatodik percben, és két gólt szereztem, három nullára nyertünk. A legértékesebb kétségkívül az osztrákok elleni gólom, hiszen az fontos vébéselejtezőn esett, és egy egyre állt a meccs, amikor megindultam, kényszerítőztem Nyilasi Tiborral, majd a visszakapott labdát egyből elcsavartam a bal alsó sarokba. A brazilok elleni mérkőzés ugyan csak felkészülési találkozó volt, viszont igazi népünnepély, fergeteges hangulat, legutóbb akkor volt annyi néző a stadionban, mint most lesz, az Uruguay elleni megnyitón. A gól pillanatában vagy meccs közben az ember nem gondol arra, mit tett, és sohasem gondoltam volna, hogy a brazilok elleni történelmi találat lesz. Meglepődtem, hogy sokat ismétlik, pedig nem volt olyan nagy gól, szerencsém is volt, hogy visszapattant elém a labda a kapusról. Csak akkor tudatosult bennem, milyen fontos gól volt, amikor húsz-harminc évvel később is azt láttam, hogy még mindig ismételgetik, mutogatják.”
Fazekas László, az Újpest korábbi 92-szeres válogatott labdarúgója: |
Azon az emlékezetes húsvéti brazilverésen a kapuba talált az akkor húszesztendős Kovács Kálmán is, aki aznap játszott először a Népstadionban, a szünetben állt be csereként, és a 60. percben alakította 2–0-ra az eredményt.
„Még nagyon fiatal voltam, és már azt óriási dolognak tartottam, hogy ott lehettem a Stadionban – emlékezett vissza a 33 évvel ezelőtti mérkőzésre az 56-szoros válogatott Kovács Kálmán. – Kevés pillanatra emlékszem élesen, de arra örök életemben emlékezhetek, ahogy a kispadnál hallgattam a Himnuszt a teli stadionban. Nem tudom, van-e annyi pénz a világon, amennyiért elcserélném azt az emléket. A csapat és a közönség szíve együtt dobbant, éreztük, mennyire szerettek minket akkoriban a szurkolók. Hogy beállhattam, majd gólt szerezhettem, az a valóra vált álom volt. Emlékszem, először a kapu bal oldalába akartam lőni, de aztán láttam, hogy arra mozdul a kapus, így megváltoztattam a szándékomat, és ballal jobbra lőttem. Akkor is ez lett volna életem legnagyobb futballélménye, ha a kispadról néztem volna végig, így viszont felfoghatatlan. Utólag persze tudjuk, talán jobb lett volna, ha nem nyerünk olyan simán a brazilok ellen, mert akkor talán másként sikerült volna a világbajnokság, ami így nagy csalódás lett, de a brazilok legyőzését akkor sem veheti el tőlünk senki.”
A brazilok ellen az első gólt Détári Lajos szerezte, neki volt még annál is emlékezetesebb gólja a Népstadionban: 1987-ben a lengyelek 5–3-as legyőzésekor az alapvonal közeléből tekert szabadrúgást a hosszú felsőbe.
A Népstadionban azonban nemcsak gólt lőni, kapni is nagy élmény lehetett olykor. Katzirz Béla 1981-ben például nézők tízezreinek örök emléket adó gólt kapott vb-selejtezőn az angol Trevor Brookingtól: a ficakba vágódó labda a háló és a hálótartó vas között ragadt.
„Ha nem én kaptam volna, még azt is mondhatnám, gyönyörű gól volt – mondta lapunknak a Pécsi MSC akkori kapusa, aki 22-szer védte a válogatott kapuját, 11-szer a Népstadionban. – Nagyon fájt, épp annyira, mint minden gól, amit pályafutásom során kaptam, de óriási hangulat volt aznap, mert akkor tért haza Puskás Ferenc, és játszott a vébéselejtező előtti öregfiúkmeccsen. A Népstadionban mindig más volt pályára lépni, lélekben teljesen másként kellett rá készülni, mindig óriási megtiszteltetés volt. A legszívesebben az első válogatott meccsemre emlékszem, amikor az Oleg Blohin vezette Szovjetuniót tudtuk legyőzni kettő nullára Eb-selejtezőn.”