Futsal vb-sel.: kikapott az olaszoktól, kiesett a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2019.10.27. 21:49
null
Komáromiék (pirosban) becsülettel küzdöttek (Fotó: mlsz.hu)
A magyar futsalválogatott harmadik, utolsó vb-selejtező mérkőzésén 4–1-re kikapott a házigazda Olaszország legjobbjaitól a világbajnoki selejtező 3. fordulójában Eboliban.

A magyar futsalválogatott számára csak a győzelem jelenthette a továbbjutást az utolsó, Olaszország elleni vb-selejtező csoportmérkőzés előtt, míg a házigazdáknak a döntetlen is elegendő lett volna a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikének megkaparintásához.

Turzó József csapata számára azonban nem tartott sokáig a reménykedés, az olaszok az első félidő második felében kétgólos előnyre tettek szert.

A fordulást követően a játékrész első fele megint nem hozott gólt, majd a 30. percben Dróth Zoltán volt eredményes, ám az egyenlítés már nem jött össze, az olaszok ugyanis másfél perccel később visszaállították a kétgólos különbséget, végül a 35. percben a második gólját szerző Canal állította be a 4–1-es végeredményt.

„Nagyon fájó vereséget szenvedtünk, hiszen játékban felvettük a versenyt Olaszországgal, nekünk is megvoltak a lehetőségeink, és elkerülhető gólokat kaptunk. Furcsa egy ilyen színvonalú csapat ellen ezt mondani, de egy elvesztegetett lehetőségnek tartom a mérkőzést. Ma is sokat dolgoztak a fiúk és igazán karakteres játékot mutattak. Egy lépcsőfok hiányzott, amit nem tudtunk megmászni. De erre a csapatra lehet építeni” – nyilatkozta a találkozó után Turzó József szövetségi kapitány a szövetség hivatalos honlapján (mlsz.hu).

A csoport másik meccsén vasárnap este Fehéroroszország 5–2-re legyőzte Angliát, ezzel megszerezve a csoport második helyét. Ezzel együtt az is eldőlt, hogy a magyar válogatott a harmadik helyen fejezte be a szereplést a csoportjában.

A selejtezősorozat mostani szakaszában nyolc kvartettben küzdenek a válogatottak, s minden négyesből az első két-két helyezett jut a januári elitkörbe, amelynek végén hat válogatott jut ki a jövő őszi litvániai tornára. Magyarország még sohasem szerepelt vb-n.

FUTSAL
Világbajnoki selejtező, Eboli, 3. forduló
Magyarország–Olaszország 1–4
KÉSŐBB
Anglia–Fehéroroszország 2–5

A csoport állása: 1. Olaszország 7 pont (11–5), 2. Fehéroroszország 7 (10–5), 3. Magyarország 3 (4–6), 4. Anglia 0 (3 –12)

Legfrissebb hírek

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
17 órája

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Futsal Eb-pótselejtező: kihirdette keretét a magyar kapitány

Magyar válogatott
2025.09.05. 13:52

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39
Ezek is érdekelhetik