U17-es Eb: „Vártam, hogy beálljak, mert éreztem: megváltoztathatjuk a meccset”

NAGY-PÁL TAMÁS (Dublin), SZELI MÁTYÁS (Dublin)NAGY-PÁL TAMÁS (Dublin), SZELI MÁTYÁS (Dublin)
Vágólapra másolva!
2019.05.08. 08:48
A Portugália feletti bravúros győzelem után Izland ellen 2–1-es sikert aratott a magyar U17-es válogatott az írországi korosztályos labdarúgó Európa-bajnokságon, és csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe. A találkozó után a győztes büntető előtti kezezést beadásával kikényszerítő Komáromi Györggyel, illetve Preisinger Sándor szövetségi edzővel beszélgetett Dublinban az NSO Tv stábja.

Preisinger Sándor szövetségi edző szerint az első félidőben semmi gond nem volt a csapat játékával.

„Helyzeteink voltak, a gólt is ugyanúgy lejátszottuk, ahogy elterveztük. Jött az az alapfelállás is, amit választottunk, főleg támadásban, labdabiztosak voltunk. Abszolút nem volt benne az egyenlítő gól a játékban, de előfordul ilyen, nem értettük meg egymást egy mélységi váltásnál. Utána eléggé hektikus lett a találkozó, mi is igyekeztünk megszerezni a gólt, míg ők eléggé agresszívan próbáltak menni tovább, ki-ki meccs lett belőle. A végére kicsit letisztult a játékunk, megnyugodtak a srácok, és egy ilyen előreívelésből a gyereknek a kezére pattant a labda. Megint óriási dolog, hogy a nyolcvanadik perc után tudtunk megnyerni egy mérkőzést.”

Komáromi György nagyon örült, hogy csereként pályára léphetett.

„Nagyon vártam már, hogy beállítson a mester, mert nagyon éreztem, hogy ha beállunk, akkor meg tudjuk változtatni a meccs kimenetelét, hál istennek sikerült is. Amúgy nagyon hajtós összecsapás volt, fizikailag erős játékosokkal az izlandiaknál, de szerencsére a végén kijött az, hogy a kilences játékos kezezett, mi pedig be tudtuk rúgni a büntetőt, és ezzel meg tudtuk nyerni a mérkőzést.”

Úgy keltem ma fel, hogy nekem gólt kell rúgnom, és sikerült is! – Molnár

Ezt nem lehet megunni – így szólt a büszke magyar himnusz Írországban

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG (ÍRORSZÁG)
MAGYARORSZÁG–IZLAND 2–1(1–0)
Dublin,Whitehall,600néző.Vezette:Mikola Balakin (ukrán)
Magyarország:Hegyi – Buna (Orosz, 95.), Posztobányi,Balogh B., Horváth M., László D. – Kata, Major (Németh A., 60.), Kosznovszky (Ominger, 77.) – Zuigeber (Komáromi, 77.), Molnár (Szalay, 77.).Szövetségi edző:Preisinger Sándor
Izland:
Helgason – Valgeirsson, Gíslason, Stefánsson, Thorkelsson – Kjartansson, Haraldsson (Stefánsson, a szünetben), Jóhansson (Baldursson, 74.) – Djuric (Gudjohnsen, 74.), Ingason (Jóhannesson, 74.), Ellertsson (Jónsson, 93.).Szövetségi edző:David Snorri Jónasson
Gólszerző:
Molnár (31.), Németh A. (90. – 11-esből), ill. Ellertsson (48.)
Sárga lap:
Zuigeber (70.)

A meccs részleteit és összefoglalóját ide kattintva lehet elolvasni.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

Kosárlabda
15 órája

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
2025.04.17. 21:54

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 08:09

Ennyire bíznak egymásban a női kéziválogatottunk játékosai – VIDEÓ

Kézilabda
2025.04.09. 09:41

Egymásnak ugrottak Nikitscher csapattársai a kispadon – videó

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 13:45

Sallaiék a Fener otthonában jutottak be a Török Kupa elődöntőjébe

Légiósok
2025.04.02. 23:24

Curry 52, Jokics karrierrekord 61 pontot dobott, de csak egyikük csapata nyert – videók

Amerikai sportok
2025.04.02. 08:20

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34
Ezek is érdekelhetik