Magyar–horvát: Csapatként küzdöttünk, mindenki a maximumot hozta – Varga R.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.25. 10:43
Mint ismert, a magyar válogatott 2–1-re megverte Horvátországot a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében. A mieink bravúros teljesítménye után Varga Roland arról beszélt, hogy megérdemelten győzött a magyar csapat.

„Nehéz volt hirtelen beállni, néhány sprintre maradt csak időm, a szünetben is kellett még melegítenem, de örülök, hogy lehetőséget kaptam a bizonyításra, és részese lehettem ennek a nagy sikernek – idézi a fradi.hu Varga Rolandot, aki Nagy Dominik sérülése miatt állt be csereként. Nehéz mérkőzés volt, de megtapasztaltuk, hogy a horvát játékosoknak is csak két lábuk van, őket is le lehet győzni. Csapatként küzdöttünk, mindenki a maximumot hozta ki magából, és az utolsó pillanatig megfelelően koncentráltunk, úgyhogy szerintem megérdemelten nyertünk.” „Nehéz volt hirtelen beállni, néhány sprintre maradt csak időm, a szünetben is kellett még melegítenem, de örülök, hogy lehetőséget kaptam a bizonyításra, és részese lehettem ennek a nagy sikernek – idézi a fradi.hu Varga Rolandot, aki Nagy Dominik sérülése miatt állt be csereként. Nehéz mérkőzés volt, de megtapasztaltuk, hogy a horvát játékosoknak is csak két lábuk van, őket is le lehet győzni. Csapatként küzdöttünk, mindenki a maximumot hozta ki magából, és az utolsó pillanatig megfelelően koncentráltunk, úgyhogy szerintem megérdemelten nyertünk.”

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
E-CSOPORT

Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai Á. 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 2 1 1 2–1 +1 3
2. Wales 1 1 1–0 +1 3
3. Horvátország2 113–30 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 1 1 1–2 –1 0
Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
8 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
16 órája

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54

Ezekkel a gólokkal győzte le a Ferencváros a Ludogorecet – videók

Európa-liga
2025.11.06. 22:04
Ezek is érdekelhetik