Női Eb-sel.: azonos csoportba kerültünk Szlovákiával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.21. 14:23
A magyar női labdarúgó-válogatott Svédországgal, Izlanddal, Szlovákiával és Lettországgal került azonos csoportba a 2021-es Európa-bajnokság selejtezősorozatában.

A mieink – akik a 43. helyen állnak a FIFA világranglistáján – a harmadik kalapból várták a csütörtöki, nyoni sorsolást, amelyen a legerősebb együttesek közül Svédországot (9.), a második kalapból Izlandot (22.), a negyedikből Szlovákiát (45.), a leggyengébből pedig Lettországot (93.) kapták ellenfélül.

A svédekkel a világbajnoki selejtezők során is azonos csoportban szerepeltünk, hazai pályán 4–1-es, idegenben 5–0-s vereséget szenvedtünk.

Az Európa-bajnoki selejtezősorozat 2019 augusztusában kezdődik és 2020 októberéig tart.

„Tudtuk, hogy legalább két erősebb ellenféllel kell majd játszanunk. Az első kalap csapatai jóval magasabban jegyzettek nálunk. A második kalapból Izlandot kaptuk, amely Európa elitjéhez tartozik. Szeretnénk az utolsó meccsig versenyben maradni” – értékelte a sorsolást az MLSZ honlapján Markó Edina szövetségi kapitány.

A kilenc csoportgyőztes és a három legjobb csoportmásodik automatikusan kijut az angliai Eb-re – melynek a házigazda alanyi jogon résztvevője –, míg a további hat második helyezett oda-visszavágós rendszerben dönt egymás között a fennmaradó három hely sorsáról. A párharcokból továbbjutó három válogatottal válik teljessé jövő év végén a kontinenstorna tizenhat csapatos mezőnye.

„A női szakágban mindig ügyelünk arra, hogy ne a levegőbe beszeljünk. A sorsolást látva most is világos, hogy reálisan a harmadik helyért lehetünk versenyben, a második helyhez nagyon nagy bravúr kellene. Ugyanakkor a távlati céljaink miatt, különös tekintettel a 2025-ös kontinensbajnokság rendezésének megpályázására, fontos lenne, hogy a csapat és a magyar női futball fejlődése a mostani sorozatban látható legyen” – mondta Török Gábor, a női bizottság elnöke.

Mint ismert, a szlovákokkal nemcsak női, hanem férfiválogatottunk is azonos csoportba került az Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolásakor.

 

A 2021-ES NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG SELEJTEZŐCSOPORTJAI
A-CSOPORT: Hollandia (címvédő), Oroszország, Szlovénia, Törökország, Koszovó, Észtország
B-CSOPORT: Olaszország, Dánia, Bosznia-Hercegovina, Izrael, Málta, Grúzia
C-CSOPORT: Norvégia, Wales, Fehéroroszország, Észak-Írország, Feröer
D-CSOPORT: Spanyolország, Csehország, Lengyelország, Moldova, Azerbajdzsán
E-CSOPORT: Skócia, Finnország, Portugália, Albánia, Ciprus
F-CSOPORT: Svédország, Izland, MAGYARORSZÁG, Szlovákia, Lettország
G-CSOPORT: Franciaország, Ausztria, Szerbia, Kazahsztán, Macedónia
H-CSOPORT: Svájc, Belgium, Románia, Horvátország, Litvánia
I-CSOPORT: Németország, Ukrajna, Írország, Görögország, Montenegró

Legfrissebb hírek

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
19 órája

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Meglepetés Pozsonyban: a német válogatott először veszített idegenben vb-selejtezőn!

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:41

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

A Ferencváros könnyed sikerrel kezdte a női BL-selejtezőket

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 11:58
Ezek is érdekelhetik