Emlékezés: 15 évvel ezelőtt hunyt el Fehér Miklós

Vágólapra másolva!
2019.01.25. 14:09
null
Fehér Miklós 24 évet élt (Fotó: record.pt)
A magyar labdarúgás XXI. századi történelmének egyik legtragikusabb emlékű napja január 25.: tizenöt évvel ezelőtt, 2004-ben ezen a napon játszották a Vitória de Guimaraes–Benfica portugál bajnokit, amelyen a 60. percben csereként pályára lépő Fehér Miklós összeesett, és többszöri újraélesztés után a kórházban az életét vesztette.

Az akkor már a Benficában szereplő Fehér a szakadó esőben megrendezett találkozón nem teljesen egészségesen vállalta a játékot, náthával küzdött már egy ideje, ezért csereként kapott lehetőséget José Antonio Camachótól.

A Benfica akkori edzőjének a bizalmat a hajrában kiosztott gólpasszal hálálta meg. A középkezdés után nem sokkal nem engedett elvégezni egy bedobást, amiért Olegário Benquerenca játékvezetőtől sárga lapot kapott. Néhány másodperccel később egy hamiskás félmosoly és haja hátrasimítása után megállt, térdeire támaszkodott, majd tehetetlenül a földre rogyott. Azonnal látni lehetett, hogy nagy a baj, s már a pályán megpróbálták újraéleszteni – ekkor még sikerrel, ahogy később a mentőben is. A guimaraesi kórházban azonban a harmadik szívleállást követően már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Fehér Miklós megdöbbentő halála Portugáliában mély megrendülést váltott ki, a győri temetésre a Benfica komplett vezetősége, kerete elutazott, és utolsó klubja rendszeresen felkeresi a játékos végső nyughelyét. Nemcsak a Benfica őrzi és ápolja az emlékét, Portugália sem felejtette el a magyar labdarúgót. A tragédia évfordulója kapcsán egy portugál tv-műsorba hívták meg Fehér húgát, Orsolyát, ő képviseli a családot az emlékműsorban.




Fehér Miklós 25-ször szerepelt a magyar válogatottban, s összesen 7 gólt szerzett, ebből hármat 2000-ben, a Litvánia ellen 6–1-re megnyert kaunasi vb-selejtezőn.

A Benfica két nappal a halála után visszavonultatta Fehér Miklós 29-es számú mezét, a szurkolók szobrot állítottak neki, Győrben utánpótlás-nevelő akadémiát neveztek el a 24 éves korában elhunyt labdarúgóról.

A tragédia 15. évfordulóján a csatár nevelőegyesülete, a Győri ETO szervezett megemlékezést Fehér Miklós győri sírjánál. Ezen a klub alkalmazottai, játékosai, a nevét viselő akadémia hallgatói, szimpatizánsok, sportbarátok vettek részt.

Fehér Miklós idén július 20-án lenne 40 éves.

FEHÉR MIKLÓS GÓLJAI A VÁLOGATOTTBAN
DÁTUM HELYSZÍN ELLENFÉL EREDMÉNY SOROZAT
1. 1998. október 10. Baki Azerbajdzsán 4–0 a 2000-es Eb selejtezője
2. 2000. október 11. Kaunas Litvánia 6–1 a 2002-es vb selejtezője
3. 2000. október 11. Kaunas Litvánia 6–1 a 2002-es vb selejtezője
4. 2000. október 11. Kaunas Litvánia 6–1 a 2002-es vb selejtezője
5. 2000. november 15. Szkopje Macedónia 1–0 felkészülési mérkőzés
6. 2002. április 17. Debrecen Fehéroroszország 2–5 felkészülési mérkőzés
7. 2003. augusztus 20. Muraszombat Szlovénia 1–2 felkészülési mérkőzés

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szabó Ferenc Eb-ezüst- és -bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
5 órája

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

A Kincsem Park is megemlékezik elhunyt kollégánkról

Egyéb egyéni
2025.03.21. 08:56

Elhunyt Budai Miklós, lapunk munkatársa

Egyéb egyéni
2025.03.20. 18:34

Gyász: elhunyt Wodicska Bea korábbi raliversenyző

Egyéb autó-motor
2025.03.20. 14:53

Szomorú nap ez a mai – Baumgartner Zsolt Eddie Jordanről

F1
2025.03.20. 13:12

Gyász: egy nappal 19. születésnapja előtt elhunyt a fejbe térdelt kínai labdarúgó

Minden más foci
2025.03.20. 12:50

Gyász: elhunyt Eddie Jordan, korábbi F1-es csapatvezető

F1
2025.03.20. 10:01
Ezek is érdekelhetik