„Ez egyszerűen sz.r volt”; „Magyarország büntetett” – sajtószemle

Vágólapra másolva!
2018.11.19. 14:28
null
A finn sajtó közel sem volt elégedett a válogatott teljesítményével (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2–0-ra legyőzte Finnországot a Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. A finn sajtó különösebben nem tulajdonít jelentőséget a vereségnek, ám azt több médium is elismeri, hogy jókor jött a pofon.

 

Az Ilta-Sanomat finn oldal kiemeli, hogy bár a feljutást sikerült korábban bebiztosítani, ezúttal nem volt ok az ünneplésre. Markku Kanerva szövetségi kapitány négy helyen változtatott a kezdőcsapatban, s bár ez is szerepet játszott a vártnál gyengébb teljesítményben, az Ilta-Sanomat munkatársa szerint rá sem lehetett ismerni a finn válogatottra. Paulus Arajuuri ennél tovább ment, a Bröndby védője úgy véli, hogy „nem ezt a csapatot láthatták eddig, pocsék meccset játszottak és ostoba hibákat követtek el”. Arajuuri hozzátette, hogy „tükörbe kellene nézniük, mert ez egyszerűen sz.r volt.”

„Ma megmutattuk, hogyan ne játsszunk, ha sikeresek akarunk lenni. Ha csak öt százalék hiányzik, már az is meglátszik. Megfizettünk a hibáinkért, kifejezetten hasznos lecke volt ez számunkra” – mondta a csapatkapitány.

A yle.fi a magyar válogatott egyértelmű győzelméről ír, hangsúlyozva a finn „újoncok” gyenge teljesítményét. A második gól előtt Sauli Väisänen hibáját emelik ki, aki nehéz helyzetbe hozta a labdát végül elveszítő Jere Uronent, Nagy Ádám ennek köszönhetően tudott egészen a kapuig menni, és betalálni. A Lukás Hrádeckyt helyettesítő Jesse Joronen sem úszta meg negatív kritika nélkül, és bár az FC Köbenhavn kapusának voltak védései, az oldal szerint Joronen túl sokat hibázott ahhoz, hogy éles helyzetben számolni lehessen vele.

Az uusisuomi.fi szerint a budapesti vereség megfelelő figyelmeztetés a finn válogatottnak. Az oldal értékelése alapján inkább egy edzés volt ez a nemzeti csapatnak, amely az eddigi legrosszabb teljesítményével rukkolt elő. Kiemelik, hogy Kanerva taktikája ugyan jól működött, megvoltak a lehetőségek, ám Teemu Pukki elöl nem tudta azt hozni, amit eddig. Konklúzióként azt vonják le a vereségből, hogy a vasárnapi találkozó tökéletesen rámutatott arra, a finnek még nem tartanak ott, hogy tartalékos összeállításban felvegyék a versenyt egy európai középcsapattal.

Az iltalehti.fi úgy fogalmazott, hogy Magyarország megbüntette a finn válogatottat, amelynek ugyan volt néhány veszélyes ellentámadása, ám a kétgólos magyar győzelem különösebben nem forgott veszélyben.

NEMZETEK LIGÁJA
C-DIVÍZIÓ
2. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–FINNORSZÁG 2–0
Budapest, Groupama Aréna, 9400 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Baráth (Lang, 52.), Orbán, Kádár T. (Vinícius, a szünetben) – Lovrencsics G., Kalmár, Nagy Á., Kleinheisler, Korhut (Holender, 54.)– Dzsudzsák – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
FINNORSZÁG: Joronen – Granlund (Toivio, a szünetben), Arajuuri, Väisänen, Uronen – Lod, G. Kamara, Lam (Kauko, 60.), L. Taylor (Forsell, 74.) – Tuominen, Pukki. Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
Gólszerző: Szalai Á. (29.), Nagy Á. (37.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Görögország–Észtország 0–1

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Finnország 6 4 2 5–3 +2 12
2. MAGYARORSZÁG 6 3 1 2 9–6 +3 10
3. Görögország 6 3 3 4–5 –1 9
4. Észtország 6 1 1 4 4–8 –4 4
Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
8 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
21 órája

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
Tegnap, 7:13

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 1:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:53

„A mérkőzés elején úgy érezhettük, hogy egy rossz vicc áldozatai vagyunk” – ír lapszemle

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:26

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35
Ezek is érdekelhetik