Válogatott: Lőw is sokat tett azért, hogy Orbán minket válasszon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.13. 10:46
Willi Orbán sorsa már korábban eldőlhetett volna, a 25 éves védő azonban sokáig bízott a német, sőt a lengyel válogatottságban is, végül mégis a magyarokat választotta. Ebben szerepe lehetett Lőw Zsoltnak, a PSG magyar másodedzőjének is, aki korábbi csapatában, az RB Leipzigben éveken át együtt dolgozott a hátvéddel, és – amint azt a DIGI Sport híradójának elárulta – próbálta Orbánt a magyar válogatott irányába terelni.

Folyamatosan téma volt közöttünk ez, hiszen tényleg hosszú évekig volt a játékosom, és én tudtam, hogy megvan a lehetősége arra, hogy magyar válogatott legyen. Igaz, akkor még fennállt a lehetősége annak is, hogy német vagy akár lengyel válogatott lehessen. Én nagyon büszke vagyok a hazámra, és mindig próbáltam őt szépen, óvatosan abba az irányba terelgetni, hogy azért jó lenne, ha rövid időn belül döntene, és ha a német válogatottban nem kap lehetőséget, akkor Magyarország színeiben lépjen pályára. Hol viccesen, hol komolyabban, de mindig téma volt ez közöttünk” – nyilatkozta Lőw Zsolt a Sport24-nek.Folyamatosan téma volt közöttünk ez, hiszen tényleg hosszú évekig volt a játékosom, és én tudtam, hogy megvan a lehetősége arra, hogy magyar válogatott legyen. Igaz, akkor még fennállt a lehetősége annak is, hogy német vagy akár lengyel válogatott lehessen. Én nagyon büszke vagyok a hazámra, és mindig próbáltam őt szépen, óvatosan abba az irányba terelgetni, hogy azért jó lenne, ha rövid időn belül döntene, és ha a német válogatottban nem kap lehetőséget, akkor Magyarország színeiben lépjen pályára. Hol viccesen, hol komolyabban, de mindig téma volt ez közöttünk” – nyilatkozta Lőw Zsolt a Sport24-nek.

Orbán értéke a Transfermarkt szerint 15 millió euró, azaz annyit ér, mint a válogatott eddigi három legértékesebb játékosa – Gulácsi Péter, Kádár Tamás és Szalai Ádám – együttvéve. Sőt, a jelenleg nem kerettag Dzsudzsák Balázsnál (3.5 millió euró) is több mint négyszer annyit ér. Az pedig nem lehet véletlen, hogy ő a Bundesliga egyik élklubjának a csapatkapitánya, Lőw Zsolt ennek megfelelően nagyon jó véleménnyel van róla.

Én borzasztóan becsülöm Willi Orbánt, ő egy igazán profi játékos, aki nagyon komolyan és tudatosan készül, nemcsak minden mérkőzésre, de az egész karrierje nagyon jól van felépítve. Jó lépés volt a részéről, hogy eljött a Kaiserslauterntől hozzánk, és az RB Leipzignél sikerült tovább fejlődnie. Kimagaslóan jó belső védő, nagyon jó fizikai adottságokkal rendelkezik, viszonylag labdabiztos, nagyon jók a labdakihozatalai. Borzasztóan okos, okosan játszó játékos, nagyon jó a párharcokban, csupa jó dolgot tudok róla elmondani. Örülök, hogy ennek a hosszú munkának beérett a gyümölcse, végül beadta a derekát, és a magyar válogatottat választotta” – mosolyodott el Lőw Zsolt, akinek ezek szerint valóban komoly szerepe volt abban, hogy a magyar válogatott egy európai szinten is kiváló hátvéddel erősödjön.

Legfrissebb hírek

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
2025.08.22. 08:34

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

Willi Orbán főszereplő volt a Lipcse kupameccsén: gól és gólpassz 25 perc alatt – videó

Német labdarúgás
2025.08.16. 16:45

Meglepetés: Gulácsi Péter marad az RB Leipzig első számú kapusa

Német labdarúgás
2025.08.14. 17:21

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49
Ezek is érdekelhetik