U18: a magyar válogatott legyőzte Montenegrót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.31. 10:33
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte Montenegró korosztályos nemzeti csapatát.

Mint arról az mlsz.hu beszámolt, a mieink az utolsó összetartásukat Montenegróban tartják, ennek keretében csaptak össze a házigazdával.az mlsz.hu beszámolt, a mieink az utolsó összetartásukat Montenegróban tartják, ennek keretében csaptak össze a házigazdával.

A mérkőzés első helyzete a hazaiak előtt adódott, deVukman Donát nagyot védett az első percben. Ezt követően kiegyenlített volt a találkozó, de a lehetőségeinket mi használtuk ki jobban, a 13. percben megszereztük a vezetést: Beke Péter fordult kapura, majd a keresztbe mozgó Bukta Csaba elé löbbölte a labdát, a Salzburgban légióskodó támadónk pedig átemelte azt a kimozduló kapus fölött (0–1).

Az első félidő hátralévő része kevés helyzetet hozott, a fordulás után viszont változott valamelyest a játék képe, a magyar válogatott vette át az irányítást. A montenegróiak egy 18 méteres megpattanó lövéssel egyenlítettek ugyan (1–1), de a hatvanadik percben visszavettük az előnyt, egy gyorsan elvégzett bedobás után Beke Péter két csel után a kapuba lőtt (1–2).

A hátralévő időben a magyar csapat veszélyesebben játszott, jó pár helyzetet kialakított, de ezekből nem született gól, így maradt az 1–2.

A két együttes csütörtök 13.30-tól ismét megmérkőzik egymással.

„Minden játékosom alázattal és jó mentalitással futballozott a mérkőzésen – idézi az MLSZ honlapja Bene Ferenc szövetségi edzőt. – Az első félidőben hatékonyabban játszottunk, kevesebb helyzetből is sikerült gólt szereznünk, a másodikban félidőben átvettük a kezdeményezést, és a kapott gól ellenére is jobbak voltunk, mint az ellenfelünk. A helyzeteink alapján győzelmünk nagyobb különbségű is lehetett volna.

U18-AS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Montenegró–Magyarország 1–2 (0–1)

Magyarország: Vukman – Lakatos B., Szűcs K., Farkas M., Körmendi – Irimiás (Radics M., a szünetben), Starosta (Kapronczai G., 59.) – Bukta Cs., Földi B. (Kocsis B., 67.), Cipf (Kovács M., 84.) – Beke (Tóth-Gábor, 84.)
A magyar gólszerzők:
Bukta Cs. (13.), Beke (60.)

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
2025.07.10. 11:05

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46

Mizsei Márton: Sokat jelent nekünk, hogy hazai közönség előtt megvertük az olimpiai bajnokot

Vízilabda
2025.06.29. 14:10

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Ádám Martin: Leginkább magamnak szeretnék bizonyítani

Magyar foci
2025.06.26. 17:52

„Még ennél is tovább léphet” – Priskin Tamás Kerkez Milosról

Angol labdarúgás
2025.06.26. 15:58

Formán kívüli légiósok segíthetik ki Marco Rossi válogatottját

Magyar válogatott
2025.06.25. 07:51
Ezek is érdekelhetik