Válogatott: elkeserítő játék, szlovéniai vereség női U19-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.19. 08:48
Az októberi, hazai rendezésű Eb-selejtezőtornára készülő női U19-es labdarúgó-válogatottunk 3–0-ra elveszítette a Szlovénia elleni idegenbeli felkészülési mérkőzést.

„Teljesen megérdemelt hazai győzelem született, elsősorban a mutatott teljesítmény az, ami elkeseredettségre ad okot, mert a játék egyetlen elemében sem tudtuk felvenni a versenyt a szlovénokkal – idézi Turtóczki Sándor szövetségi edzőt a szövetség honlapja. – Át kell értékelnünk sok mindent az Eb-selejtezők előtt, túl kevés időnk maradt ahhoz, hogy arra a szintre fejlődjünk fel, amivel megfelelhetünk a saját magunknak támasztott elvárásoknak. Nem adjuk fel, igyekszünk mindent megtenni, hogy összeálljon a csapat a tétmérkőzésekre, remélem, sikerül előrelépnünk a hátralévő hetekben.”„Teljesen megérdemelt hazai győzelem született, elsősorban a mutatott teljesítmény az, ami elkeseredettségre ad okot, mert a játék egyetlen elemében sem tudtuk felvenni a versenyt a szlovénokkal – idézi Turtóczki Sándor szövetségi edzőt a szövetség honlapja. – Át kell értékelnünk sok mindent az Eb-selejtezők előtt, túl kevés időnk maradt ahhoz, hogy arra a szintre fejlődjünk fel, amivel megfelelhetünk a saját magunknak támasztott elvárásoknak. Nem adjuk fel, igyekszünk mindent megtenni, hogy összeálljon a csapat a tétmérkőzésekre, remélem, sikerül előrelépnünk a hátralévő hetekben.”

NŐI U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SZLOVÉNIA–MAGYARORSZÁG 3–0 (1–0)
MAGYARORSZÁG:
Egri Réka – Balogh Noémi (Kovács Virág, 65.), Kovács Laura, Jánosi Ninetta, Csolti Réka (Győrik Alexandra, 46.) – Váradi Ráhel (Vasas Lea, 73.), Horváth Cintia - Kovács Eszter, Pusztai Sára (Erdész Fanni, 65.), Dorner Dóra (Vári Viktória, 46.) – Bódai Viktória (Víg Klaudia, 65.). Szövetségi edző: Turtóczki Sándor
Forrás: mlsz.hu

Legfrissebb hírek

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
17 órája

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

A Ferencváros könnyed sikerrel kezdte a női BL-selejtezőket

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 11:58

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37

FIFA-világranglista: ismét a spanyolok az élen a nőknél

Minden más foci
2025.08.07. 12:14

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.07.28. 12:43
Ezek is érdekelhetik