Női vb-sel.: húsz percig vezettünk az Eb-döntős ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.12. 20:21
null
Rácz Zsófiáék csak az első félidőben voltak egyenrangú ellenfelei a dánoknak (Fotó: Nemzeti Sport)
A magyar női labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn 5–1-es vereséget szenvedett Dániában. A mieink Jakabfi Zsanett góljával az első félidőben húsz percig vezettek, de a hazaiak a játékrész hajrájában fordítottak, majd a szünet után bő tíz perc alatt eldöntötték a meccset.

 

A magyar válogatott 2017 szeptemberében hazai pályán 6–1-re kapott ki a dánoktól, de az első félidőben akkor is egyenrangú partnerei voltunk a tavalyi Európa-bajnokság ezüstérmesének. Ahogy a gyirmóti mérkőzésen, úgy Viborgban is 2–1-re vezetett a szünetben az ellenfél, ám ezúttal a magyar csapat szerezte az első gólt a 24. percben Jakabfi Zsanett révén.

A dánok húsz perccel később Nadia Nadim találatával egyenlítettek, aki két perccel később, már a hosszabbításban ismét betalált.

A második játékrész elején Simone Boye Sörensen góljával 3–1-re elléptek a házigazdák, akik voltaképpen négy perc leforgása alatt rámoltak be hármat. Az 57. percben Theresa Nielsen a negyediket is megszerezte, majd a ráadásban Jakabfi wolfsburgi csapattársa, Pernille Harder állította be az 5–1-es végeredményt. Utóbbi hölgy már a magyar válogatott cserekapusának, Samu Annának talált be.

Ezzel a vereséggel – valamint az ukránok svédek elleni meglepetésgyőzelmével – eldőlt, hogy a mieink a negyedik helynél előrébb nem végezhetnek a csoportban.

NŐI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
Dánia–Magyarország 5–1 (2–1)
Viborg,
Energi Viborg Arena. Vezette: Rebecca Welch (angol)
MAGYARORSZÁG: Szőcs (Samu, 92.) – Papp D., Turányi, Szeitl, Szabó V. – Csiszár H. (Mosdóczi, 84.), Rácz Zs., Fenyvesi E. (Zágor, 71.) – Jakabfi, Vágó F., Csányi D. Szövetségi kapitány: Markó Edina
Gólszerző: Nadim (44., 45+1.), B. Sörensen (47.), T. Nielsen (57.), Harder (94.), ill. Jakabfi (24.)

A csoport másik mérkőzésén
Ukrajna–Svédország 1–0

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 6 5 1 18–2 +16 15
2. Dánia 6 5 1 21–6 +15 15
3. Ukrajna 6 3 1 2 7–7 0 10
4. MAGYARORSZÁG 7 1 1 5 8–24 –16 4
5. Horvátország 7 2 5 4–19 –15 2

 

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott 97. percben kapott góllal maradt alul a szerbekkel szemben a női NL-ben

Magyar válogatott
Tegnap, 21:36

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 21:42

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
2025.05.28. 12:28

Svédországé lett a bronzérem a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.25. 17:45

Csúnya vége lett a dán csodának, Svájc ismét vb-döntős

Jégkorong
2025.05.24. 21:20

A Puskás Akadémia nyert otthon, megszerezte a bronzérmet a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 17:04

Szenzáció a jégkorong-vb-n: Dánia az utolsó percekben ütött gólokkal kiejtette Kanadát!

Jégkorong
2025.05.22. 22:50

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik