FTC: a klub is segíti az Aranycsapat-emlékév megünneplését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.17. 19:48
null
Lomnici Zoltán (balra) és Takács Tibor megegyezett az Aranycsapat-emlékév közös megünnepléséről (Fotó: Róth Tamás)
Az Aranycsapat-emlékév méltó megünnepléséről szóló együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön az FTC Baráti Kör és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület az Aranycsapat Emlékév Testülettel és az Emberi Méltóság Tanácsával. Az Aranycsapat 65 évvel ezelőtt ezen a napon nyerte meg a labdarúgó Európa-kupát Rómában.

A Groupama Arénában tartott sajtótájékoztatón Takács Tibor, az FTC Baráti Kör és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke közölte: Kubatov Gábor klubelnök döntése értelmében a Ferencváros segítséget nyújt az emlékév megünnepléséhez, emellett annak lezárultával közösen szerveznek kiállításokat és megemlékezéseket. Ezenkívül együtt dolgoznak azon, hogy erősítsék az idős sportolók társadalmi megbecsülését, valamint hogy a sport kiemelkedő szerephez jusson a társadalom értékrendjében.

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület és az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról beszélt: az élsport és a tömegsport mellett a sportemlékezet támogatására is szükség van, mert a kis országoknak a sport, a művészet és a tudomány kitörési lehetőséget jelent.

„A fiatalok akkor fognak igazán szívvel küzdeni, ha látják, hogy az idős sportolókat megbecsülik, mint teszik azt Németországban vagy Oroszországban” – jelentette ki Lomnici Zoltán, aki emlékeztetett arra, hogy a kormány nevében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tavaly április 1-jén hirdette meg az Aranycsapat-emlékévet, s azóta csaknem ötven ünnepséget szerveztek a történelmi Magyarország területén; ezekhez költségvetési támogatást nem kértek. Hozzátette: idén november 25-én lesz a 65. évfordulója az Évszázad mérkőzésének, amelyen Puskás Ferenc vezérletével a magyar válogatott a londoni Wembley Stadionban 6:3-ra legyőzte Angliát, s erre az eseményre a Groupama Arénában fognak emlékezni, ahol kiállítás is nyílik majd az Aranycsapatról.

Lomnici Zoltán elmondta: kezdeményezni fogják, hogy az Országgyűlés november 25-ét az Aranycsapat napjává nyilvánítsa, mert meg kell becsülni azokat, akik az ország jó hírnevét az egész világba elvitték, az Aranycsapat tagjai pedig ilyenek voltak.

„Ez a nemzet önbecsülése miatt is fontos, mert bizonytalan helyzetbe kerül az a nemzet, amely nem becsüli meg azokat, akikre büszkék lehet” – hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke.

Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület alapító tagja azt hangsúlyozta, hogy bár a mai világban nem feltétlenül a jó és a tehetséges ember érvényesül, a sportban becsülettel lehet győzni, így megmutatja a fiataloknak, hogy munkával ki lehet emelkedni.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
7 órája

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
16 órája

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
18 órája

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
20 órája

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
20 órája

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 19:59
Ezek is érdekelhetik