MLSZ: megvalósult a sportág háttérországának felemelése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.23. 13:05
Négy évvel ezelőtt a Nemzeti Sport Online is beszámolt arról, hogy egy, a Magyar Labdarúgó-szövetség által létrehozott ad hoc bizottság, melynek többek között Dárdai Pál és Kovács Ferenc is a tagja volt, elkészített egy utánpótlás-nevelési szakmai koncepciót. A napokban különböző internetes fórumokon megjelent ez a programterv, arra voltunk kíváncsiak, mi az, ami megvalósult ebből, és mi nem.

„Az MLSZ elnöksége által létrehozott ad hoc bizottság 2014-ben összeállított egy, a magyar labdarúgás utánpótlás-nevelési stratégiai céljait segítő háttéranyagot, amelyet az elnökség 2014.06.10-i ülésén el is fogadott. Az erről szóló elnökségi döntés, valamint az elfogadott háttéranyag a szokásoknak megfelelően publikálásra került, és azóta is szabadon elérhető a nyilvánosság számára (ref: HÉ-22/2014 – mellékletek: 96_2014 MLSZ utánpótlás-nevelési koncepció 2014)szabadon elérhető a nyilvánosság számára (ref: HÉ-22/2014 – mellékletek: 96_2014 MLSZ utánpótlás-nevelési koncepció 2014)

A háttéranyag tizenkét pontban foglalta össze a hazai utánpótlásképzés megújulását célzó javaslatokat, melyek összhangban álltak a Magyar Labdarúgó-szövetség 2010 óta meglévő stratégiai céljaival. Ezek közül is kiemelkedett a labdarúgás háttérországának felemelése, és az MLSZ ezen célját a tömegesítésen, a mindennapos testnevelés keretében a labdarúgásnak a Nemzeti Alaptantervbe való beemelésén, az infrastrukturális fejlesztéseken, a tehetséggondozó központokon és az UEFA-akkreditációt szerzett szakemberképzésén keresztül meg is valósította” – informálta szerkesztőségünket az MLSZ.

A tehetségfejlesztéssel kapcsolatosan azt írta, ez már a klubok feladata lenne. „A háttéranyag tehetséggondozással kapcsolatos javaslatainak megvalósítására a napi munka során a kluboknak, sportszervezeteknek van lehetősége, erre a szövetségnek csak közvetett ráhatása van, de jelentős ösztönzést biztosít hozzá a produktivitási index bevezetésével” – tette hozzá a szövetség.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: vb-negyedik az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
5 órája

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
5 órája

Kosárlabda: sosem az eredményeket hajszolják a Csata DSE-ben

Utánpótlássport
7 órája

Kézi: második helyen középdöntősök a magyarok az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
10 órája

Kosárlabda: kikapott a lengyelektől az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
16 órája

Nyílt vízi úszás: Bartalos bronzot, majd ezüstöt nyert a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.20. 21:01

Svasznek Jenő: A gyerekek tartottak ennyi ideig a bokszban

Utánpótlássport
2025.06.20. 19:13

Kézi: az argentinokat is legyőzte a magyar csapat az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
2025.06.20. 16:09
Ezek is érdekelhetik