Egy több mint hat évtizeddel ezelőtti gól kívánkozik az élre: Kocsis Sándor második gólja az 1954-es világbajnokságon Uruguay ellen különösen emlékezetes, mert ezzel biztossá vált, hogy az ellenfél nem tud kiegyenlíteni. „Kocka” két gólt szerzett, egyik fontosabb volt, mint a másik. Az elődöntő rendes játékideje nem hozott döntést (2:2), jobbösszekötőnk első gólját Budai II László beadásából fejelte a 110. percben, a másodikat a 117. percben Hidegkuti Nándor labdájából. A Népsport ezt írta: „Kocsis a mérkőzés egyik hőse volt. Nemcsak két gyönyörű fejes góljáért, amelyek ismét a legjobbkor estek, hanem hallatlan munkabírásáért is teljes elismerést érdemel. Fáradhatatlanul dolgozott a mezőnyben és a védelemben. Helyezkedése mintaszerű volt.” Ha nincs(enek) Kocsis fejese(i), a magyar lélek nem az NSZK elleni finálén, hanem az elődöntőn búsong az idők végeztéig…
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
Viszonylag kevés alkalommal kerül szóba az Aranycsapat moszkvai játéka 1956. szeptember 23-án, amelyen Bukovi Márton irányításával együttesünk Czibor Zoltán bombagóljával 1:0-ra nyert. A 16. percben Hidegkuti a jobb oldalon előretörő Cziborhoz játszott, „Czibor a 16-os bal oldalától mintegy két méterrel beljebb jobb külsővel nagy erővel lő kapura, a labda a felső lécről vágódik egy méterrel a vonal mögé. Lev Jasin a kezét sem tudja mozdítani rá.” A győzelem azért volt értékes, mert a közhiedelem szerint „le kell feküdni a ruszkiknak”, igaz, a nép vélekedése a szovjetek elleni sikert követően sem változott. Ha bármely sportágban a „nagy testvér” győzött, az emberek lemondóan ismételték a citált mondatot. Czibornak azért is jelentett elégtételt a szovjeteknek rúgott gól, mert gyűlölte a kommunistákat.
Törőcsik Andrást nem lehet kihagyni az összeállításból – „Törőnek” több olyan gólja is volt, amely felejthetetlen marad annak, aki látta. A Ferencváros ellen 8–3-ra megnyert mérkőzésen (1976. május 15.) egy gólt szerzett, talán ez az első alkalom, hogy nagy meccsen bevetette specialitását, az ívelt lövést. A Népsport szerint „15 méterről ritkán látható nagy gólt lőtt. A jobbösszekötő helyéről átemelte a labdát a kapujából kifelé helyezkedő Hajdu fölött, a labda pedig a jobb felső sarokba hullott.” A következő év októberében Jugoszlávia volt az ellenfél a Népstadionban (4–3), s a második magyar gól előtt „Török a jobb oldalról, az oldalvonal közeléből végzett el szabadrúgást. Törőcsik felpörgette a labdát, majd elegáns mozdulattal, 10 méterről, a kapu jobb oldalába küldte.” Láttuk, akik láttuk: szegény Török Péter elég erős labdája „Törő” mögé ment, a középcsatár sarokkal nyúlt vissza, hogy levegye. Egy hétre rá szintén a Népstadionban a svédek ellen (3–0) a harmadik gólt ő szerezte. „A középcsatár helyén a kezdőkörből egyedül tört kapura, Hagberg kétségbeesetten kiindult, a középcsatár 18 méterre a kaputól futtában alárúgott a labdának, s az a kapus fölött átjutva a kapu közepébe hullott.” Valamennyi alakítását betetézte október 19-én az UEFA-kupában az Athletic Bilbao ellen a Megyeri úton: „Törőcsik a félpályától indult el, ördöngös testcselekkel egymás után csapta be a védőket, majd a 16-osnál jobbra cselezett, látta, hogy Iribar kiindul, s a rövid sarkot zárja, ezért alányesett a labdának, amely a 15 méteres röppálya után (…) a kapu jobb oldalába hullott.”
A „nép” az ismert ok miatt – le kell feküdni a ruszkiknak – kétkedéssel fogadta az 1978-as vb-selejtező Szovjetunió elleni meccseit, ám ez nem volt igaz, sőt! Kutas István, az MLSZ akkori elnöke a tatai edzőtáborban a futballisták lelkére kötötte, hogy a Népstadionban (1977. április 30.) mindenképpen le kell győzni a szovjeteket. S nemcsak azért, hogy cáfolják a „lefekvést”, hanem azért is, mert Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) első titkára, az ország első embere a meccs másnapján Nemzetközi Lenin-békedíjat vesz át Moszkvában. Nehogy idehaza bárki is azt higgye, a kitüntetésért cserébe „fekszünk le” a szovjet válogatottnak. A magyar csapat Nyilasi Tibor góljával 1–0-ra vezetett, amikor a 66. percben oldalbedobáshoz jutott együttesünk. Pusztai László hatalmas taccsát az öt és felesnél felugró Kereki Zoltán úgy fejelte a kapuba, hogy a labda a jobb kapufáról pattant a hálóba. A ruszkik ellen Pusztai bedobása volt a csodafegyver, mert sikerült titokban tartani, hogy az FTC jobbszélsőjének taccsa felér egy beadással.
A Vasas csatára a norvégok ellen Oslóban (1981. május 20.) előbb Fazekas szögletéből fejjel egyenlített, majd két perccel később megszerezte a győzelmet jelentő gólt (2–1).
„Teljesen ártalmatlannak tűnt a szituáció, hiszen a labdát vezető Kiss-sel szemben ott állt Kordahl, aki azonban nem támadta meg, csak hátrált, közben a magyar center észrevette, hogy Abrahamsen kapus az ötös vonalán ácsorog, így 18 méterről ballal nagyszerűen alányúlt a labdának, amely pompás ívben, a kapust becsapva a kapu közepe táján hullt a léc alá!” Az idegenbeli győzelem nagyban hozzájárult válogatottunk 1982-es vb-részvételéhez.
Bizony, emlékezetes kapott gólokban is bővelkedik a magyar futballtörténelem. Zsák Károly 1925. október 4-én élete legnagyobb potya gólját kapta a spanyolok ellen. Lehajolva akarta megfogni Carmelo nem túl távoli és nem túl erős szabadrúgását, ám a labda a kezei között a kapuba jutott. A lefújás után az 1:0-ra győző vendégek kapusa, Zamora hiába vigasztalta, Zsák csak zokogott az öltözőben. Az 1962-es chilei vb Magyarország–Csehszlovákia negyeddöntőjében 14. percében Adolf Scherer egy kiugratást követően mintegy 8 méterről lőtt a kapu bal alsó sarkába, Grosics Gyula mintha elnézte volna a lövést... |
(A következő részben: Tornadöntős magyar gólok)