Beleszédült a sikerbe – interjú Mészöly Kálmánnal

– Aggódnunk kell az egészségi állapota miatt?
– A körülményekhez képest jól vagyok – mondta Mészöly Kálmán, a Vasas és a magyar labdarúgás legendája. – De ha arra kíváncsi, miért mentem a Nemzeti Színház színpadára az Év sportolója-gálán Géza fiamba karolva, arról csak annyit: fő a biztonság. Tudniillik az ízületeim már nem tökéletesek, és akkor finoman fogalmaztam. Ráadásul időnként megszédülök, egészen váratlan szituációban és pillanatban. Autóval már nem megyek túl messzire. Jó lenne most viccelődni azzal, hogy az életműdíj átadásakor szédítő sikert értem el, és ezt valóban így is értékelem, de a szédülés enélkül is előfordul.

– Orvosi felügyelet alatt áll?
– Szó sincs róla! Szedem a gyógyszereket, és igyekszem nem terhelni magam. Tavaly kétszer műtötték a prosztatámat, mindkét alkalommal nagyjából négy órán át tartott az operáció. A jelek szerint tökéletesen sikerült a beavatkozás, mert tünetmentes vagyok. Sajnos az idő múlásával nem tudok mit kezdeni, bármennyire is szeretnék futni, futballozni, mulatni, be kell érnem annyival, hogy sétálgatok a két kutyámmal Budakeszin a gyönyörű otthonomnál.

– Tudta, hogy ilyen elismerésben lesz része?
– Felhívtak az Év sportolója-gála előtt néhány nappal az MLSZ-ből, és azt mondták, készüljek, mindenképpen legyek ott. Arról persze nem tájékoztattak, hogy mi vár rám. Bevallom, meglepett, felkavart és büszkévé tett, amit ezen a csodálatos gálán átélhettem. Nem gondoltam volna, hogy még ilyesmiben lesz részem. Több száz ember tapsolt és ünnepelt abban a gyönyörű épületben, és én először nem is találtam a szavakat. Néhány pillanatig azt sem tudtam, hol vagyok.

– Mi nehezebb: a brazilok ellen világbajnoki csoportmérkőzésen az Everton stadionjában belőni a tizenegyest, vagy ott állni a gálán az ünneplőbe öltözött tömeg előtt, sok-sok fiatallal a nézőtéren és beszélni?
– Futballistaként soha semmilyen szituációban nem féltem, akkor sem, ha Albert Flóri vezette rám a labdát, vagy ha Pelé próbált meg kicselezni. Azon a bizonyos 1966-os, brazilok elleni meccsen természetes volt, hogy odaálltam a tizenegyespontra letett labda mögé, és bevágtam Gilmar hálójába. Ez a gála természetesen másfajta élmény volt, de úgy érzem, itt is helytálltam, és ha rajtam múlt volna, talán ott elmesélem az egész életemet…

– Ez látszott is, belefeledkezett a sztorizásba. És ezúttal sem hagyta ki, hogy egykori jó barátját, a Vasas legendáját, a világklasszis csatárt, Farkas Jánost ne hozza szóba.
– Lassan már harminc éve, hogy Jancsi elment, de nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Rendszeresen kijárok a sírjához, ott voltam halottak napján és karácsonykor is. Ez az elismerés, amit most kaptam, neki is köszönhető, az ő góljainak, a feltartóztathatatlan futballjának és annak a csodálatos Vasasnak, amelynek a hatvanas években tagja lehettem. Mert számomra egyértelmű, ez a díj a játékos-pályafutásom, no meg az edzői karrierem megkoronázása és elismerése.

– Bajnoki címeket nyert a Vasassal, két világbajnokságon szerepelt a válogatottal, játszhatott az Európa- és a világválogatottban, szövetségi kapitányként pedig kivitte a csapatot az 1982-es spanyolországi vébére. Ezek után és mellett hova helyezi ezt az életműdíjat?
– A legmagasabb polcra. Mert felejthetetlen élmény átvenni a bajnoki aranyérmet, pályára lépni világbajnokságon, felhúzni magamra a világválogatott mezét, de ez az elismerés sok-sok évvel, sőt évtizeddel később jött, mintegy jelezve, nem felejtettek el, és azt sem felejtették el, mit tettem a magyar futballért. Arról nem is beszélve, hogy így ország-világ láthatta, hogy Mészöly Kálmán még él, nagyon is él!

– Sokan gratuláltak?
– Folyamatosan csörög a telefonom azóta is.

– Bejár még az MLSZ-székházba? Merthogy ott a munkahelye, a második otthona.
– Időnként bemegyek, és ha hívnak különböző fórumokra, oda is elmegyek. Igyekszem nem elhagyni magam.

– Jó lenne most azt írni, hogy a magyar futball sikerei is erőt adnak önnek...
– A helyzet nem olyan tragikus, mint amilyennek látszik. Igenis lehet ütőképes magyar válogatottat összeállítani, mert vannak tehetséges labdarúgóink. Csak az a baj, hogy ezekből a fiúkból hiányzik a szenvedély és a tisztelet. A feneküket kellene a földhöz verniük, hogy címeres mezben szerepelhetnek, ehhez képest a legtöbbjüknek mintha nyűg és kényszer lenne a válogatottság. Legszívesebben megráznám őket, és az arcukba üvölteném, hogy gyerek, légy büszke, hogy egy országot képviselhetsz!

– Mit gondol Georges Leekens kapitányi kinevezéséről?
– Játékoskorából ismerem őt, kemény fickó volt, szigorú, határozott védő. Érti a szakmáját, ezt többször is bizonyította. Amióta Pesten él, találkoztam vele többször is, rendkívül szimpatikus, bohém ember. Bízom benne, hogy képes lesz alkotni és hatni a futballistáinkra. Szereti a munkáját, ez látszik rajta.

– Ott lesz a Vasas stadionavatóján, amelynek egyelőre nincs dátuma, nincs programja?
– Ha meghívnak, ott leszek. De rám nem kíváncsiak a Vasasnál. Markovits László elnök időnként tisztelettudóan felhív, de ennyi a kapcsolatom a klubbal. Inkább nem is akarok beszélni erről. A Vasas úgyis bennem van.