Válogatott: reagált az MLSZ – egyik kapitány sem keresett 10 milliónál többet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.28. 16:13
null
Valótlan hírek jelentek meg a válogatottat irányító kapitányok fizetéséről (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a hivatalos honlapján reagált a válogatott szövetségi kapitányainak fizetésével kapcsolatos sajtóhírekre.

 

A Sport Plusz hetilap csütörtöki számában azt írta, 2010-től kezdődően a magyar válogatott szövetségi kapitányainak (Egervári Sándor, Pintér Attila, Dárdai Pál, Bernd Storck, Georges Leekens) összesen 1 milliárd 254 millió forintot fizetett ki az MLSZ. A szövetség azonban cáfolta az információkat.

„Ismételten szeretnénk egyértelművé tenni, hogy a szövetségi kapitányok a sajtóban közkézen forgó összegeknek negyedét-ötödét sem keresték. A jelenlegi elnökség működése alatt, 2010 óta nem volt olyan szövetségi kapitánya a magyar válogatottnak, akinek a havi fizetése elérte volna a 10 millió forintot" – olvasható az mlsz.hu-n.

„A további valótlan állítások miatt fontos azt is ismételten egyértelműsíteni, hogy – az álhírekkel ellentétben – az egyes kapitányok fizetése között nem volt érdemi különbség, és az MLSZ minden kapitány munkáját a megbízatása kezdetétől annak befejezéséig folyamatosan honorálta anyagilag. Az MLSZ nem várja el senkitől, és nem engedi meg, hogy szerződés és fizetés nélkül végezze a munkáját – utalhatott Dárdai Pálra a szövetség. – A sok valótlanság között sajnos célszerűnek látszik azt is ismételten jelezni, hogy az MLSZ a szövetségi kapitány javadalmazásához nem használ fel közpénzt, és a kapitánnyal együtt hiánytalanul teljesíti a járulékfizetési kötelezettségeket."

Legfrissebb hírek

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
44 perce

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
10 órája

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
12 órája

MLSZ: a Mosonmagyaróvár a Tiszakécskével, a Nagykanizsa a Karcaggal játszik a NB II-ért

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:43

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

U21-es válogatott: először együtt a keretben Yaakobishviliék

Magyar válogatott
2025.05.21. 17:18

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59
Ezek is érdekelhetik