Válogatott: Ez megint elég komoly mélypont – Dzsudzsák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.10. 12:14
null
Dzsudzsák Balázs szerint ismét mélyponton van a válogatott (Fotó: MTI)
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs a Luxemburg elleni idegenbeli vesztes meccset (2–1) követően az M4 Sportnak elmondta: bosszantó, hogy rögzített helyzetből kaptunk gólt, a nemzeti együttes ismét mélyponton van.

„Az első félidőben még voltak lehetőségeink, át is vehettük volna a vezetést. Megvalósultak azok, amiket a héten gyakoroltunk. A kiállítás kivette a csapatjátékunk élét. Luxemburg kellemetlen ellenfél, amely otthon szeret játszani, ezt bizonyította is. Ami még bosszantóbb, hogy pontrúgásból kaptuk a gólt, amire fel lehet készülni – így a mérkőzés után Dzsudzsák Balázs, aki arról is beszélt, hogy a válogatottnál új szerepkörben játszott az első játékrészben. – Sok hiba volt ismét. Minden edzőnek más az elképzelése, a klubomban is ezen a poszton játszom. Nagyon nagy baj ez a vereség, kezdőlökésnek jó lett volna egy győzelem. Lehetett volna ebbe kapaszkodni. Ez megint elég komoly mélypont.”

EMLÉKEZTETŐ

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Luxemburg–Magyarország 2–1
(1–1)
Luxembourg,
Josy Barthel Stadion, 1873 néző. Vezette: Delferiere (belga)
Luxemburg: Moris – M. Martins, Phillips, Malget, Jänisch (Carlson, 62.) – G. Rodrigues (Da Mota, a szünetben), Martins Pereira (Holter, 92.), Mutsch (Sinani, 62.), O. Thill (V. Thill, a szünetben), Turpel – Joachim (Skenderovic, 83.). Szövetségi kapitány: Luc Holtz
Magyarország: Kovácsik – Lovrencsics G., Korcsmár, Kádár, Korhut – Nagy Á. (Balogh B., 83.), Pátkai, Dzsudzsák (Stieber Z., 83.) – Ugrai (Bese, 53.), Nikolics (Priskin, 73.), Németh K. (Sallai R., 63.). Megbízott szövetségi kapitány: Szélesi Zoltán
Gólszerző: Joachim (15.), M. Martins (85.), ill. Nikolics (18.)
Kiállítva: Lovrencsics G. (52.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48
Ezek is érdekelhetik