Válogatott: végső búcsút vettek Tóth II Józseftől – képgaléria

Vágólapra másolva!
2017.10.26. 19:44
Végső nyugalomra helyezték az Aranycsapat utolsó tagját: a 89. évében elhunyt Tóth II Józsefet csütörtök délután Csepelen búcsúztatták.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (FOTÓK: FÖLDI IMRE)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (FOTÓK: FÖLDI IMRE)

 

Az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerző játékos temetésén a Magyar Labdarúgó-szövetség és a magyar labdarúgó-társadalom nevében Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője mondott beszédet, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere pedig a kerület díszpolgárától vett búcsút.

A teljes felnőttpályafutását (1940–1961) Csepelen töltő támadóról a sírnál barátja, Raduly József, a Vasas és a magyar válogatott korábbi játékosa emlékezett meg, aki a kórházban is meglátogatta Tóth II Józsefet október 9-én bekövetkező halála előtt. A szertartás során viszont annyira elérzékenyült, hogy megkérte Sipos Jenőt, olvassa fel helyette a barátjának és sporttársának szánt gondolatait.

A ceremónián többek között Dunai Antal, Gyimesi László, Wichmann Tamás, valamint korábbi csepeli futballisták is tiszteletüket tették.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács Tibor

Minden más foci
2025.08.15. 22:35

Gyász: elhunyt Pálffy Tamás 146-szoros válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.08.13. 15:30

Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Magyar válogatott
2025.08.12. 13:12

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Gyász: két japán bokszoló is belehalt az ütésekbe

Ökölvívás
2025.08.10. 20:39

Gyász: elhunyt a japán válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője

Minden más foci
2025.08.10. 17:56

Sebességi csúcsot próbált dönteni, meghalt az autóversenyző

Egyéb autó-motor
2025.08.05. 14:44
Ezek is érdekelhetik