Válogatott: „A fejlődés már elindult” – így búcsúzik Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.17. 20:33
null
Bernd Storck búcsút intett a válogatottnak (Fotó: Szabó Miklós)
Mint arról beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó-szövetség közös megegyezéssel szerződést bontott Bernd Storckkal, aki így mindkét tisztségéből – a sportigazgatói és a szövetségi kapitányi posztjáról is – távozik. A német szakember a szövetség hivatalos honlapján búcsúzott el a szurkolóktól, valamint megköszönte az elmúlt bő két esztendőben nyújtott támogatást és a bizalmat is.

 

„Nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező ország labdarúgásáért dolgozhattam először sportigazgatóként, majd később szövetségi kapitányként is, mint Magyarország – idézi Bernd Storckot az mlsz.hu. – Büszke vagyok arra, amit a tavalyi Európa-bajnokságon közösen elértünk. A szövetség és a klubok segítségének, a játékosok – beleértve a fiatalokat – profi hozzáállásának és a közösen jól elvégzett munkának köszönhetően olyan sikert tudtunk elérni, amely évtizedek óta nem tapasztalt örömöt szerzett a magyar embereknek.”

„A vb-selejtezők során sikerült elérnünk a minimális célkitűzésünket, hiszen megszereztük a csoport harmadik helyét, ugyanakkor a tíz mérkőzés során kevesebb pontot gyűjtöttünk annál, mint ami elvárható lett volna. Ezt a sorozatot is fel tudtuk használni viszont arra, hogy nagy számban adjunk lehetőséget fiatal játékosainknak. Nekik meg kell adni a bizalmat, mivel kulcsszerepük lehet abban, hogy a magyar labdarúgás a jövőben újabb sikereket érjen el. A magyar labdarúgás sok tehetséggel rendelkezik, látható ez a korosztályos csapatokon is. Továbbra is úgy vélem, hogy szoros együttműködéssel, alázatos munkával sikerek érhetőek el.”

„Nagyon köszönöm az MLSZ vezetőinek, különösen Csányi Sándor elnöknek az elmúlt bő két esztendőben nyújtott támogatást és bizalmat. Jelen helyzetben a szövetség és én is azt láttuk a magyar labdarúgás szempontjából legjobb döntésnek, ha külön utakon folytatjuk. A további munkához őszintén kívánok nagyon sok sikert a magyar labdarúgás minden szereplőjének és szurkolójának egyaránt.”

Bernd Storck még elmondta, hogy a honi futball tárgyi feltételei nemzetközi viszonylatban is kiválóak, a kitűzött célok eléréséhez azonban további komoly, professzionális munkára van szükség, mert egyértelműen látható, hogy a fejlődés már elindult, és további alázatos munkával fenn is tartható.

Legfrissebb hírek

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
6 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 16:25

Szigorúbb a fiatalszabály a kiemelt akadémiai kluboknál – a DVTK szerint hátrányba kerülnek

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 21:51

Az MLSZ közzétette a Magyar Kupa első fordulójának kezdési időpontjait

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:06

Minden korábbinál szigorúbb büntetés jöhet az MLSZ új fegyelmi szabályzata alapján

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 11:23

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
2025.07.11. 18:01

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 17:14
Ezek is érdekelhetik