Bernd Storck lerepült a hullámvasútról, de ettől semmi sem lesz könnyebb

Amikor Bernd Storck belépett a szerkesztőségbe, megtapsoltuk. Pedig nem beszéltük meg előre.

2016 márciusát írtuk, a szövetségi kapitány azért jött, hogy olvasói kérdésekre válaszoljon. Nem ez volt az első alkalom, hogy bent járt a szerkesztőségben, de ekkor lazább volt, felszabadultabb, és bár kicsit tartózkodóan ült oda a géphez, végül ő is jól szórakozott. Pláne, hogy minden kérdés gratulációkkal kezdődött.

2016. június 27. A nyolcaddöntős Eb-szereplő válogatott hazaérkezése. Hősök tere, tízezrek várják a csapatot, „Szép volt, fiúk!”, zászlóerdő.

„Nyugtasson meg, ez nem egy egyszeri csoda volt, hanem a csodák, ahogy az éjszaka, soha nem érnek véget” – kapja Bernd Storck a felvezetést.

A válasz visszafogott. Nem ígérhet semmit, de mindent megteszünk, hogy eljussunk Oroszországba, a világbajnokságra.

Nem jutottunk el.

Ez egyébként tökéletesen tükrözi a realitásokat.

A csodák pedig véget értek.

Kérdés egyébként, hogy csoda volt-e a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőiből való továbbjutás, vagy egy már hosszú évek óta tartó jobb válogatott szereplés csúcspontja – ami Franciaországban történt, az viszont bizonyos értelemben tényleg maga volt a csoda. Akkor abban reménykedtünk, hogy ez valaminek a kezdete, pedig lehet, hogy valaminek a vége volt.

HULLÁMVASÚTON

2017. október 17. Bernd Storcktól közös megegyezéssel megválik a Magyar Labdarúgó-szövetség.

Kevés olyan magyar szövetségi kapitány van, aki ilyen hullámvasútra ült fel a kezdeti bizalmatlanságtól a váratlan és merész húzásainak (is) köszönhető kvalifikáción, az Eb-csúcsponton, majd az andorrai megszégyenítő vereségen át és tovább, a vb-selejtezők dicstelen végéig.

Kevés olyan magyar szövetségi kapitány van, aki akkora hatalmat kapott a kezébe, mint a sportigazgatói és az A-válogatott szakvezetői pozícióját egyszerre betöltő Bernd Storck. Kérdés, hogy jól élt-e vele.

Azért is kérdés, mert az igazgatói szerepköréből származó közép- és hosszú távú döntéseket jelenleg nem tudjuk felmérni. További kérdés, hogy jó döntést hozott-e az MLSZ, amikor koncentrált hatalmat adott a német szakember kezébe, úgy, hogy szakmai kontroll tulajdonképpen nem volt fölötte.

Ez a hatalomkoncentráció sem betonozta be Storckot, viszont megnehezítette a szövetség dolgát – ha meneszti mindkét pozíciójából, egyszerre veszíti el az A-válogatott edzőjét és az MLSZ első számú szakmai főnökét, akinek ráadásul számos honfitársa csatlakozott az apparátushoz. Márpedig a sportigazgatói szerep talán még a szövetségi kapitányénál is fontosabb. Amíg a kapitány és csapata a kirakatban van, a sportigazgató stratégiát tervez és stílust ad(hat), azonosítja a problémás pontokat, megoldási javaslatokat dolgoz ki. Röviden: jövőt épít.

Az biztos, hogy Storck meglehetősen keménykezű és határozott vezető, aki saját elképzeléseit akarta megvalósítani. Kialakított magának egy „buborékot”. Bizalmi emberekkel vette körül magát minden szinten – ez természetesen nem példa nélkül álló dolog a világfutballban, sőt –, de néha úgy tűnt (talán a buborék következtében?), hogy úgy látja a világot, ahogy látni akarja. Ez különösen a selejtezősorozat végén világlott ki. Szeptember 7-én (a Portugália elleni hazai selejtező után) azt mondta, a keret erős, bárkivel felveszi a versenyt. Egy hónappal később, a Svájctól elszenvedett 5–2-es vereség után az volt a reakció, jelenleg ennyit tudunk, ez a maximum.

„A legnagyobbakkal egyszerűen nem vagyunk egy szinten, nem tudjuk velük felvenni a versenyt” – hangzott a kapitányi kommentár.

Azért ebben van ellentmondás. Mintha Storck tisztában lett volna a realitással (amely nem túl fényes), azonban szebbet próbált volna kommunikálni. Mintha illúziót kergetett volna, ám közben a szakadékba zuhant.

EBBE A SELEJTEZŐSOROZATBA BELE LEHETETT BUKNI

A vb-selejtezős szereplésbe valószínűleg bármely más magyar szövetségi kapitány belebukott volna. Lehet, hogy már az andorrai vereség után – bár jegyezzük meg, több kapitányunk is megúszott rendkívül kínos meccseket –, de a sorozat végén szinte biztosan. Már csak azért is, mert Magyarországon hírhedten rövid a türelem az A-válogatott aktuális szakvezetőjével szemben.

Baróti Lajos első kapitánysága (1957–1966) óta nem volt olyan tréner, aki egymást követő két teljes kvalifikációs sorozatot végig tudott volna vinni a csapattal. Csak a legutóbbi 25 évben 13 szövetségi kapitány szállt be a forgóajtón, majd szállt ki néhány kör után. Átlagban két év (sem) kell ahhoz, hogy „elkopjanak” ezen a poszton.

A statisztikát ismerve különösen rizikós volt a döntés, amely egy kézbe adta a kapitányi és a sportigazgatói tisztséget – előbbi nagyon valószínű, hogy 2-4 évnél többet nem tud a pozíciójában eltölteni, utóbbinak ellenben hosszú távon kell(ene) dolgoznia. És ha a kapitány „elhasználódik”, nehezen maradhat sportigazgatóként, hiszen úgy utódja szakmai kontrollálója lenne.

A 2018-as világbajnokság selejtezőin a magyar válogatott azt a helyezést (3.) szerezte meg a csoportjában, amely reális volt, ám pontszámban és játékban messze elmaradt a várakozásoktól. Ez önmagában is indokolhatja a német szakvezető szerződésének megszüntetését, pláne azt nézve, hogy a 2020-as Európa-bajnokságra szövetségi elvárás a kvalifikáció, márpedig a közeljövő egyáltalán nem tűnik rózsásnak.

A válogatott nagy tapasztalattal rendelkező, topligákat megjárt, magas szinten hosszú (8-10 éves) karriert építő játékosaiból egyre kevesebb van, a magyar utánpótlásképzés alig nevel ki olyan fiatalokat, akik bekerülnek a kontinentális elitfutballba, a hazai klubcsapatok Európában rendre könnyűnek találtatnak.

Ezzel nagyon nehéz mit kezdeni.

Bernd Storck (reálisan) végig hangoztatta, hogy fiatalításba kell kezdeni, sőt, már ez indokolta az Eb-keret összeállítását is részben. Olyan rutinos, sok poszton bevethető játékosok, mint Vanczák Vilmos vagy Leandro de Almeida kerültek ki a pikszisből. Az Eb után viszont Storck minden fiatalítási kísérlete kudarccal végződött. Minden alkalommal, amikor felépítendő, rutintalanabb futballisták kaptak lehetőséget, az eredmény gyenge játék és vereség volt.

A Svédország elleni, „hivatalos generációváltó” meccsen – amelyen Király Gábor, Juhász Roland, Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos elbúcsúzott a válogatottól – a svéd fiatalok messze a magyarok fölé nőttek. Oroszország ellen a kísérleti válogatottat könnyedén lépte le a messze nem legjobb korszakát élő vb-házigazda. Andorra maga a teljes görcsösség és csőd, miután a szövetségi kapitány gesztust tett a klubok felé a kulcsjátékosok nem meghívásával. Az megint más kérdés, hogy Andorrát nyilván a meghívottakkal is le kellett volna győzni.

Minden nagyobb változtatási kísérlet eredménye negatív volt, de ez jelentős részben a hátország felelőssége is – a szövetségi kapitány bizonyos szempontból kiszolgáltatottja a játékosanyagnak. Az viszont kapitányi felelősség, hogy kik ellen, miképp és kikkel kísérletezik. Storck a 2016 végi, Svédország elleni mérkőzésig 32 labdarúgót vetett be. A svédek és a feröeriek elleni találkozó között tizenhat fővel (köztük 13 újonccal) bővült ez a lista. Ez utóbbi futballisták szinte semmilyen sikerélménnyel nem gazdagodtak.

A kapitányok sora alatt „népi játékká” váló „miért nem játszik XY?” kérdés Storcknál alig vetődött fel – már csak azért is, mert a lehetőségei igencsak beszűkültek, nem tudott válogatni annyi, magasabb szintű bajnokságban alkalmazott futballista közül, mint elődei közül néhányan.

Nyilván a legnagyobb név Nikolics Nemanja: a közelmúlt leggólerősebb magyar csatára minimális szerepet kapott (75 percnél többet egyszer sem játszott), és miután az észak-amerikai MLS-be szerződött, nem is jött többé a keretbe. Nikolics nem volt és nem lehetett elégedett azzal, hogy csak perceket kap, miközben Storck más típusú csatárokat favorizált. Ugyanakkor Futács Márkó – aki erőcsatárként jobban megfelelhetett a Storck által favorizált profilnak – nem került be egyszer sem, holott horvát gólkirályként zárta az előző idényt.

A Nikolics-dilemma 2013 óta minden kapitánynál felvetődött – „Niko” 23 mérkőzésen 3 gólt szerzett eddig a válogatottban, és csupán egyszer játszott végig mérkőzést. Storck sem talált mindenkit elégedetté tevő megoldást – és ő sem próbálta ki azt, hogy Nikolics kiszolgálása köré szervezi a csapatjátékot. A dilemma megoldásához nem jutottunk közelebb.

A keret összeállításával kapcsolatos kérdések aligha befolyásolhatták nagymértékben Storck sorsát, elvégre mindenki tisztában van azzal, hogy szűk a merítési lehetőség. Mi az akkor viszont, ami „kihúzta alóla a széket” a gyenge vb-selejtezős teljesítmény mellett?

KIHÁTRÁLT MÖGÜLE A KÖZÖNSÉG

A másik fő ok az lehetett, hogy a közönség – amely a kezdeti tartózkodás után teljes mellszélességgel Storck mellé állt – egyértelműen elfordult a német szakembertől és attól, amit a pályán látott. Az andorrai mérkőzés utáni dühödt reakció várható volt, de ebből még a lettek és a portugálok elleni meccseken fel tudott állni a válogatott, visszanyerve valamit a fogyatkozó türelemből és bizalomból. A svájciaktól elszenvedett súlyos vereséget követő, Feröer elleni kínlódás alatt szakadt el a cérna: az MLSZ, a kapitány, a csapat egyaránt megkapta a magáét.

A futballpályákon a kritika legkétségbeesettebb formája, ha a szurkolók azzal fejezik ki neheztelésüket, ha „átállnak” az ellenfélhez (néhány feröeri passzsorozatnál még ollézás is volt…). Ennél rosszabb aligha van edző, játékos számára. Bernd Storck fel is emlegette ezt a lefújás után, ám ezzel öngólt lőtt kommunikációs szempontból – a szavait nem nyelték le könnyen a drukkerek.

Jegyezzük meg: mindent a közönség sem tehet meg, ebben az esetben azonban teljesen érthető nemtetszés-nyilvánításról volt szó, amely élesen és durván hatott, de olyanoktól jött, akik adott esetben súlyos összegeket áldoztak arra, hogy a csapatot buzdítsák szerte a kontinensen. Egy ilyen kommunikációs zsákutcából nehezen találhat kiutat egy edző – nem tudjuk meg, milyen lett volna Bernd Storck fogadtatása a novemberi mérkőzéseken, ám a vegyestől a negatívig terjedő skálára tippelünk. A lelátói tüntetések a magyar válogatottnál általában azt jelzik, „leketyegett” a kapitánynak.

Ha nincsenek eredmények, nem látszik pozitív rövid távú jövőkép, a szurkolók pedig megvonják a támogatásukat, akkor nem könnyű feladat a posztján tartani a kapitányt. Csányi Sándor és az MLSZ elnöksége lépett – közös megegyezéssel megszüntette Bernd Storck szerződését, így távozott a kirakatcsapat A-válogatott szövetségi kapitánya és a szövetség szakmai munkájának első számú irányítója.

DE MI LESZ EZUTÁN?

A Bernd Storckkal történő szakítás persze dominót indíthat el. Távozhatnak az őáltala hozott szakemberek is, akik szinte átláthatatlan keringőt folytattak (főleg) az utánpótlás-válogatottaknál. Be kell tölteni azt a kialakult űrt, amely kialakul a szakmai vezetői pozícióban és a nemzeti csapat élén. Nem lesz könnyű, és ez az egyik legproblémásabb következménye annak a döntésnek, amely kvázi teljhatalommal ruházta fel Storckot.

A magyar futballéleten teljesen kívül álló szakmai vezető és szövetségi kapitány kinevezése kockázatos – az Euro 2020 eredménykényszere ott ül a magyar válogatotton, az érkezőknek meg kell ismerniük a környezetüket, be kell illeszkedni, el kell fogadtatni magukat. A hazai prominens edzőkből választani? A közelmúlt NB I-es bajnokcsapatainak magyar szakvezetői közül a debreceni kötődésűeket kivéve már mindenki kapott lehetőséget kapitányként, európai szinten pedig minimális az itthoni klubedzők tapasztalata.

Marad az a vonal, amely a magyar futballban felnőtt, de hosszú légiós-pályafutást lehúzó, és általában külföldi (leginkább német ajkú) közegben edzői karrierbe kezdő szakembereké. Dárdai Pál – aki hittel és hitelességgel tette a dolgát – szinte biztosan lesz még szövetségi kapitány, ám a pozíció összeegyeztethetetlen a Hertha BSC-nél ellátott vezetőedzői munkával.

A többi, ebbe a körbe tartozó tréner – Szabics Imre, Szélesi Zoltán, Lőw Zsolt, Bódog Tamás – nem alkot túl nagy csoportot, de tény, képesek lehetnek arra, amiben Dárdai a legjobb volt, szintetizálhatják a magyar játékosok és viszonyok ismeretét a topligás ismeretekkel. A jövő alighanem az övék – akkor is, ha most még kevés a vezetőedzői rutinjuk.

Elképzelhető még magyarországi tapasztalattal már felvértezett külföldi klubedzők szerződtetése – kérdés, hogy ez mennyivel jobb opció. Egy teljesen kívülről jövő szakembernél könnyebb helyzetben lennének, ám ők is „tanulói” bizonyos értelemben a hazai futballközegnek, mélyen csak egy-egy klub működését ismerték meg. Egyelőre nincs végleges döntés, a novemberi felkészülési mérkőzéseken valószínűleg megbízott kapitány irányít.

Nem könnyű döntés.

Mint ahogy nem lehet könnyű Bernd Storcknak sem, hogy alig több mint egy év alatt a közel teljes támogatástól a támogatás megvonásáig jutott.

Bernd Storck biztosan nem kerül a magyar válogatott legmagasabban értékelt szakvezetőinek polcára, ám elvitathatatlan érdeme, hogy – folytatva Dárdai Pál munkáját, de saját, nemegyszer merész lépéseket meghúzva – kivezette a nemzeti csapatot a 2016-os Eb-re, remekül felkészítette a stábjával, és nyolcaddöntős szereplés után, ünnepelt trénerként térhetett haza.

Az út innen már csak lefelé vezetett, ám ez nemcsak Storck hibája, hanem a magyar futballéleté is. Ugyanakkor nem biztos, hogy a kapitány jól gazdálkodott (beismerten szűkös) erőforrásaival, és a kísérletezései sem hoztak eredményt. Bizonyos értelemben kényszerpályán mozgott. Ugyanezen a kényszerpályán lesznek az utódai is, amíg mélyebb változások nem történnek.

Stratégiai döntéseinek eredményeit egyelőre nem látjuk, ám az U-válogatottaknál történő változások, a rendszeres személycserék, a kialakult konfliktusok nem feltétlenül mutatnak teljesen nyugodt, alkotó közegre.

Bernd Storck a kvázi ismeretlenségből érkezett a magyar futballba, óriási munkával beírt egy olyan szép fejezetet, amelyet a legtöbb drukker itthon még nem élhetett át, de ugyanúgy elhasználódott a szövetségi kapitányságban, mint elődei közül oly sokan. 2017 októberére egyszerűen elfogyott a levegő körülötte.

Most pedig a szurkolói „Auf Wiedersehen!” után az elnökség is kimondta neki (közös megegyezéssel) a viszlátot. Az elnökség, amelynek szintén meg kell vizsgálnia a Storckkal kapcsolatos döntéseinek helyességét.

Folytatás új kapitánnyal, már a 2020-as Európa-bajnokságért, amelyen Budapest társházigazda. Semmivel sem lesz könnyebb feladat.

Sőt, még az is lehet, hogy két év múlva elhangzik, Storck alatt jobb volt. Bár a magyar futball szempontjából sokkal jobb lenne, ha nem ez a mondat hangozna el.