Válogatott: Le a kalappal a játékosok előtt – Kalmár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.09. 09:29
Bár a kilencszeres magyar válogatott Kalmár Zsolt nem került be Bernd Storck legutóbbi keretébe, a DAC középpályása a televízión keresztül figyelemmel követte az eseményeket, és tetszett neki, amit a magyar csapattól látott.

„Egyik találkozóra sem tudtam kimenni, így a képernyőn követtem figyelemmel a meccseket. A lettek ellen nagyszerűen játszottunk, sokat birtokoltuk a labdát, és számos helyzetet kidolgoztunk. A portugálok ellen kicsit balszerencsés volt a gárda, hiszen elég hamar összeszedtünk egy piros lapot, és attól kezdve nehezebb volt támadnunk. Szerintem még így is jó eredményt értünk el az Európa-bajnok ellen. Le a kalappal a játékosok előtt, és ezen az úton kell tovább mennünk. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk” – értékelte a nemzeti tizenegy szereplését a DAC hivatalos oldalának a középpályás, aki márciusban 22 percet játszott a Portugália–Magyarország vb-selejtezőn, majd júniusban is tagja volt a csapatnak. Ekkor az oroszok elleni felkészülési mérkőzésen egy félidőt töltött a pályán, majd a kispadról nézte végig, ahogy társai vereséget szenvedtek Andorrában. „Egyik találkozóra sem tudtam kimenni, így a képernyőn követtem figyelemmel a meccseket. A lettek ellen nagyszerűen játszottunk, sokat birtokoltuk a labdát, és számos helyzetet kidolgoztunk. A portugálok ellen kicsit balszerencsés volt a gárda, hiszen elég hamar összeszedtünk egy piros lapot, és attól kezdve nehezebb volt támadnunk. Szerintem még így is jó eredményt értünk el az Európa-bajnok ellen. Le a kalappal a játékosok előtt, és ezen az úton kell tovább mennünk. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk” – értékelte a nemzeti tizenegy szereplését a DAC hivatalos oldalának a középpályás, aki márciusban 22 percet játszott a Portugália–Magyarország vb-selejtezőn, majd júniusban is tagja volt a csapatnak. Ekkor az oroszok elleni felkészülési mérkőzésen egy félidőt töltött a pályán, majd a kispadról nézte végig, ahogy társai vereséget szenvedtek Andorrában.

A DAC-hoz nyáron csatlakozó futballista a szlovák élvonal legutóbbi három fordulójában 194 percet játszott, a bajnoki címvédő zsolnai MSK Zilina ellen gólt szerzett és gólpasszt adott. A dunaszerdahelyiekre az eperjesi Tatran vár a hétvégén.

„Az ellenfél főként kontrákra játszik, gyors játékosai vannak. Stabil védelme van, amit nehéz feltörni. Sok kreativitásra és rövid passzos játékra lesz szükségünk – ezen dolgozunk egész héten. Reméljük, hogy megtaláljuk a rést, és az elején sikerül betalálni, ezzel könnyebbé tesszük a mérkőzést. Bízom benne, hogy otthon tartjuk a három pontot.”

„Ehhez szurkolóink segítségére is szükség lesz. Kérem, hogy az elejétől kezdve buzdítsanak minket, és hajszoljanak bele a győzelembe. Ez nagyon fontos lesz, akárcsak a Zsolna ellen volt. A szurkolók plusz motivációt jelentenek a számunkra, és remélem, hogy ugyanolyan hangzavar lesz, mint a bajnokcsapat ellen volt” – tette hozzá Kalmár.

Legfrissebb hírek

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
9 órája

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
14 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Nehéz helyzetben a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.09.28. 18:31

Harminchét lövés sem volt elég a DAC győzelméhez

Minden más foci
2025.09.28. 10:22

Izgalmas meccsen játszott döntetlent egymással a DAC és a Komárom

Minden más foci
2025.09.27. 17:49

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55
Ezek is érdekelhetik