Hova tovább, Storck-csapat? Ide Nikolics is kevés! Ezekben fejlődni kell!

Amennyiben a lyoni és a budapesti Magyarország–Portugália meccs fő számait egymás mellé tesszük, akkor azért látható, hogy a mieink minden fő mutatóban gyengébben teljesítettek a mostani alkalommal, mint tavaly nyáron (az Eb-találkozó részletes elemzését itt találja meg). Viszont ha figyelembe vesszük, hogy ezúttal a 30. perctől emberhátrányban játszottunk, olyan óriási eltérésről azért nem beszélhetünk a két összecsapás mutatói között.

MOST EGGYEL KEVESEBBSZER PRÓBÁLKOZTUNK – LÖVÉSEK

A legkisebb különbség például pont az egyik legfontosabb tényezőben, a lövések számában érvényesült, hiszen amíg Lyonban kilencszer próbálkoztunk, addig Budapesten nyolcszor. Ráadásul a nyolcból négyszer a második félidőben, vagyis emberhátrányban.

Az már egy másik kérdés, ami már az élességet, az Eb-n látott jobb formát illeti, hogy ott a kilencből ötször eltaláltuk a kaput, viszont vasárnap csak egyszer, és Lyonban az ötből három alkalommal gól is született. Persze megint árnyalja a képet, ha hozzátesszük, hogy a három gólból kettő (Dzsudzsák Balázs két lövése) portugál játékosról pattant a kapuba.

Az ellenfél lövési mutatója is nagyban hasonlít az egy évvel ezelőttire, akkor 18-ból ötször, most 20-ból négyszer találta el a kaput, viszont a hatékonysága visszaesett, mert a négyből „csak" egy gólt lőtt.

NŐTT A PORTUGÁL FÖLÉNY – PÁRHARCOK, LABDABIRTOKLÁS

A párharcok és a labdabirtoklás terén az Eb-meccshez képest valamivel nőtt a portugál fölény, de nem jelentősen. Párharcokban három, labdabirtoklásban nyolc százalékkal.

Ezekben a mutatókban, kiváltképp a labdabirtoklásban viszont már nagyon megmutatkozott az első és a második félidő közti különbség a vb-selejtezőn, vagyis az, hogy a második 45 percet már emberhátrányban játszottuk végig. A meccs azon szakaszában ugyanis 73:27 százalékos arányban a portugálok birtokolták többet a labdát, míg az első félidőben még „csak” 63:37 volt ez a mutató javukra.

A kiállítással szintén összefüggésbe hozható, és az Eb-mérkőzéshez képest jelentős különbség, hogy az egyszeri átlagos labdabirtoklások hossza (14.4 másodpercről 22-re) és a 45 másodpercnél tovább tartó labdabirtoklások száma (5-ről 13-ra) is jelentősen megemelkedett a portugáloknál. Miközben nálunk az Eb-hez hasonlóan ezúttal is mindkét adat viszonylag alacsony maradt (egyszeri átlagos labdabirtoklás: 11.5 volt, 12 lett; 45 mp-nél hosszabb labdabirtoklás: 3 volt, 2 lett).

A labdabirtokláshoz kapcsolódó mutató a labda elvesztése, melyben főképp a saját térfélen elveszített labdák tekintetében szoktunk rosszabb számokat produkálni, mint erősebb riválisaink, és ez a helyzet az Eb óta változatlan a portugálokkal szemben. Lyonban mi 26 labdát veszítettünk el a saját térfelünkön, Pepéék 16-ot, most a mieink 14-et, a vendégek 8-at. A két meccs számainak nagy eltérését az is adja, hogy a lyoni találkozó jóval pörgősebb volt, sokkal több akciót vezettek a csapatok (akkor 195-öt, most 165-öt).

A párharcok terén két neuralgikus pontja van a magyar válogatottnak az erősebb riválisokkal szemben. Az egyik a megnyert támadó párharcok aránya, a másik ezzel összefüggésben a sikeres cselek száma.

Nos, a megnyert támadó párharcok aránya az Eb-n látott 41 százalékról 36-ra csökkent, miközben a portugáloké szinte semmit sem változott (egy százalékot csökkent, 48-ról, 47-re). Márpedig ha az amúgy sem nagyszámú támadó párharcainkat döntő mértékben elveszítjük, akkor kevés esélyünk van eredményes támadójátékra.

Amihez nélkülözhetetlenek lennének a sikeres cselek is. Annak akár örülhetnénk, hogy az Eb-hez képest 50 százalékról 54 százalékra módosult a portugálokkal szemben a cseleink sikerességének aránya, viszont még sincs ok az elégedettségre, mert így is mindössze hét jó cselt tudtunk bemutatni. A portugálok ennek majdnem a dupláját, 13-at. Igaz, az Eb-n még nagyobb volt a különbség: 22–8 – oda.

TÖBBET PASSZOLTAK, KEVESEBBET TÁMADTAK A PORTUGÁLOK – PASSZOK, TÁMADÁSOK

A magyar válogatott a passzok számában nagy visszaesést produkált a tavalyi találkozóval összevetve. Akkor ugyanis 352 átadásunk volt, 78 százalékos pontosság mellett, most viszont csak 279, igaz ugyanakkor, hogy ezúttal is a passzaink 78 százaléka volt jó. A passzjáték csökkenése csak részben magyarázható a kiállítással, mert már az első félidőben is csupán 142 átadásunk volt (abból 107 jó, ez 75 százalékos mutató, a második félidőben 137-szer passzoltunk, ebből 112 volt jó, ami 84 százalékos pontosság).

Ezzel párhuzamosan a portugálok passz-száma Budapesten jelentősen nőtt, több mint százzal többet produkáltak, mint Lyonban (szinte ugyanolyan pontosság mellett). Ugyanakkor a portugál támadások száma 112-ről 99-re esett vissza. Ez jól mutatja, hogy az Eb-n futottak az eredmény után Cristiano Ronaldóék, így többet kellett támadniuk, Budapesten viszont az 1–0-s vezetésük tudatában már biztosra mentek, ezért párosult a több passz kevesebb támadással. A csoportelsőség a céljuk, ennek érdekében győzniük kellett, ennek érdekében viszont a vezetés tudatában nem kockáztattak, a passzokkal elsősorban a labda, na meg az eredmény őrzésére koncentráltak.

Így fordulhat elő, hogy a csoportban Svájc után mi szedtük be a legkevesebb gólt a portugáloktól, még úgy is, hogy idegenben 3–0-ra alulmaradtunk. A két találkozón összesen így négyet kaptunk, míg Feröer 11-et, Lettország hetet, Andorra pedig az eddigi egy találkozójukon hatot (Svájc egyet sem, ám ellenük is vissza van még a második meccs, ráadásul Portugáliában). Ez akár még hízelgő is lehet a mieinkre nézve, de nem sokra megyünk vele.

Ahogy azzal sem, hogy ezúttal jóval alacsonyabb (21.5) volt a nem támadó passzaink aránya, mint az Eb-n, amikor végig számunkra megfelelő volt az eredmény, mert egyszer sem játszottunk hátrányban (akkor a magyar átadások 51 százaléka nem a támadásépítést szolgálta).

A támadásokhoz és a passzokhoz tartozó nagyon fontos statisztikai adat a kulcspasszok, vagyis a gólhelyzetet teremtő átadások száma, mert ebben az erősebb riválisok ellen évek óta nem tudunk magas számokat produkálni. Az Eb-n is csak két jó kulcspasszunk volt a hét kísérletből a portugálokkal szemben, most pedig ötből három. Miközben a luzitánok Lyonban 15/6-os, Budapesten 19/10-es mutatót értek el. Vagyis továbbra sincs, immár évek óta nincs olyan játékos a csapatban, aki elöl a nehezebb meccseken is mozgatni tudná a társakat, képes lenne gyakran helyzetbe hozni őket.

Ami a mi támadásaink összességét illeti: Lyonban 83 akciót vezettünk, Budapesten – a meccs nagyobb részében tíz emberrel – 66-ot.

ELEK KIEMELKEDETT, DE KI FOG ITT CSELEZNI, GÓLPASSZT ADNI? – EGYÉNI TELJESÍTMÉNYEK, ÖSSZEGZÉS

A főbb adatok ismeretében adja magát a kérdés: mi lehet az előrelépés záloga? Mely játékelemekben kell a legtöbbet fejlődnünk ahhoz, hogy a portugálokhoz hasonló ellenfelekkel szemben legalább hazai pályán legyen esélyünk a győzelemre?

Túl azon, hogy nem szabad kiállítással emberelőnyhöz juttatni az ellenfelet, a védekezésben az egyik legfontosabb, megoldandó probléma a saját térfélen elveszített labdák számának csökkentése lenne.

A portugálok ellen a legtöbb labdát a saját térfelünkön Dzsudzsák Balázs és Eppel Márton veszítette el, hármat-hármat, miközben összességében is ők veszítették el a legtöbbször a labdát, a szélső kilencszer, a csatár 11-szer.

Ez egy olyan gond, amit talán a jelenlegi keret mellett is orvosolni lehet nagyobb koncentrációval, esetleg a helyezkedés módosításával.

Viszont ha meg is tudjuk tartani a labdát, jó lenne utána építkezni vele. Ehhez statisztikailag három dologra volna szükség: jóval több megnyert támadó párharcra, több sikeres cselre (és nagyobb vállalkozó kedvre), illetve gólhelyzetet teremtő passzokra.

És itt érkezünk el a „kivel" kérdéshez, vagyis hogy kik azok a játékosok, akikkel ezeknek a kívánalmaknak meg lehetne felelni, mert ezt önmagában sem a koncentráció javításával, sem a helyezkedés módosításával nem érhető el, ide már kvalitás kell.

A támadó párharcokban a középpályások és a csatárok közül egyedül Elek Ákos tudott ötven százaléknál jobb mutatót produkálni (a nyolc támadópárharcából ötöt megnyert). A Kajrat Almati rombolójától azonban nem várhatjuk el, hogy fazont szabjon a támadójátékunknak. Neki az a feladata, hogy amennyire tőle telik, próbálja megszűrni az ellenfél támadásait. Ezt a portugálok ellen meg is tette becsülettel.

Az egész mezőnyből ő vállalta a legtöbb párharcot, 21-et, és ő is nyerte meg a legtöbbet, 15-öt (71 százalékos mutató), illetve 82 százalékosan passzolt, neki volt Pátkai Máté (16) után a második legtöbb sikeres támadó passza (15) a középpályások és a csatárok közül. Ráadásul egy cselre is vállalkozott (a 14 pályára lépőből heten ezt nem mondhatják el magukról, méghozzá hét mezőnyjátékos, ugyanis Gulácsi Péternek volt egy jó csele), amely sikeresnek is bizonyult.

Ezek után nem meglepő, hogy 301-es InStat-indexszel (ez a minden megmozdulást figyelembe véve kiszámolt teljesítménymutató) ő lett a magyar csapat legjobbja. A portugálok közül hatan előzték meg, köztük a 357-es indexszel élen záró Cristiano Ronaldo (a Real aranylabdása mögött csak egyetlen egységgel maradt le, s lett holtversenyben második Pepe és Joao Moutinho). Rég láthattuk Elek Ákost ilyen hasznosan futballozni, igaz, 2016 januárja ez csak a negyedik meccs volt, amikor kezdőként léphetett pályára a válogatottban. Viszont a portugálok ellen Pátkai Mátéval párban bebizonyították, hogy lehetnek akár alternatívái a Gera Zoltán, Nagy Ádám duónak. Pátkainak volt a legtöbb támadó passza, ő futotta az egész mezőnyből a legtöbbet, ráadásul előtte adódott a legnagyobb magyar helyzet is. Ugyanakkor azzal is egyet tudunk érteni, ami olvasóink írtak kommentjeikben, hogy ha hosszú távon szeretne megmaradni ezen a poszton a válogatottban, akkor védekezésben több kellene, mint a hétből három megnyert védekező párharc és a két kísérletből 0 sikeres szerelés.

Pátkaitól már jobban elvárható a támadások építése (és nemcsak Eleknél, hanem talán még a Serie A-s Bolognában játszó Nagy Ádámnál is jobb lehet ebben), ám a fent jelzett problémák megoldásához az ő játéka egyedül kevés lesz, már a portugálok ellen is az volt.

A szűrők előtt helyezkedő támadósortól kellene sokkal több. Például a 19 párharcából csak hetet megnyerő Dzsudzsák Balázstól, aki támadásban még rosszabb mutatót produkált, a 14-ből csupán 4 párharcban kerekedett felül. Más kérdés, hogy a támadószekcióból a kezdők közül a többiek még ennyit sem nyertek, Eppel Márton, Lovrencsics Gergő és a kiállított Priskin Tamás megálltak háromnál, miközben a csereként beszálló Böde Dániel ugyanannyit produkált, mint Dzsudzsák, csak kevesebb kísérletből (10/4).

A cseleket tekintve csak Lovrencsics jutott el két jó cselig (három kísérletből), Dzsudzsák viszont leragadt egynél (öt kísérletből), azaz ugyanannyi sikeres csele volt, mint a kapus Gulácsi Péternek... Hozzá kell tenni, a másik oldalon például Cristiano Ronaldo is csupán 8/2-es cselmutatót produkált, viszont Joao Mário kiemelkedő 6/5-öt. Ők ketten több cselre vállalkoztak, mint a teljes magyar válogatott!

A támadó párharcok és a cselek mellett a gólhelyzeteket teremtő átadásokat emeltük ki egyértelmű hiányként: a portugálok ellen Dzsudzsáknak, Lovrencsicsnek és Eppelnek volt egy-egy jó kulcspassza, és ennyi. A vendégeknél Cristiano Ronaldo és Joao Mário is három-három kulcspasszt mutatott be, előbbi egyik átadásából született a meccs egyetlen gólja is.

A portugálok elleni csapatból hiányzók közül Szalai Ádám és/vagy a mostanában sokat emlegetett Nikolics Nemanja a támadópárharc-mutatókon javíthatna, azonban ki fogja kiszolgálni őket?

Sajnos nem látjuk azt a játékost széles e hazában, de a légiósok között sem, aki a támadók kiszolgálásában, a gólhelyzetek teremtésében, a kulcspasszok tekintetében már rövid távon minőségi változást tudna hozni. (A már magyar állampolgár Suljiccsal jövőre a variációs lehetőségek bővíthetők ezen a téren, ám nagy áttörést tőle sem várnánk). Ha pedig ilyen futballistánk nincs, akkor maradnak a régi jó rögzített helyzetek, mint legutóbb a lettek ellen, vagy mint Lyonban az Eb-n, amikor mindhárom gólunkat szabad-, illetve szögletrúgás után, illetve abból kialakuló helyzetből szereztük...

Mindenesetre szép kihívások előtt áll Bernd Strock szövetségi kapitány, és ha ezekre megfelelő válaszokat tud adni, lehet esélyünk kivívni a 2020-as Eb-részvételt.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA, B-CSOPORT
A LEGUTÓBBI KÉT FORDULÓ ÉS A HÁTRALÉVŐ MECCSEK

2017. augusztus 31., csütörtök
Magyarország–Lettország 3–1 (Kádár 6., Szalai Á. 26., Solovjovs 68. – öngól, ill. Freimanis 40.)
Portugália–Feröer 5–1 (C. Ronaldo 3., 29., 64. – a másodikat 11-esből, W. Carvalho 58., N. Oliveira 84., ill. Baldvinsson 38.)
Svájc–Andorra 3–0 (Seferovic 43., 63., Lichtsteiner 67.)

2017. szeptember 3., vasárnap
Magyarország–Portugália 0–1 (André Silva 48.)
Feröer–Andorra 1–0 (G. Sörensen 32.)
Lettország–Svájc 0–3 (Seferovic 9., Dzemaili, 55., R. Rodríguez 58. – 11-esből)

2017. október 7., szombat
20.45: Svájc–Magyarország
18.00: Feröer–Lettország
18.00: Andorra–Portugália

2017. október 10., kedd
20.45: Magyarország–Feröer
20.45: Lettország–Andorra
20.45: Portugália–Svájc

A MAGYAR VÁLOGATOTT LEGUTÓBBI KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország)*, Fiola Attila (Videoton ), Guzmics Richárd (Jenpien Funde – Kína), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Hangya Szilveszter (Vasas), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Egyesült Arab Emírségek), Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gera Zoltán (Ferencváros)*, Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dániel (Újpest), Pátkai Máté (Videoton), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Varga Roland (Ferencváros)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Ferencváros), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)*
*Bese eltiltás, Szalai, Gera sérülés miatt nem szerepelt a portugálok ellen.