Magyar válogatott: Storck és Möller is továbbképzi magát

Vágólapra másolva!
2017.07.25. 16:46
null
Storck és Möller is ott lesz Bochumban (Fotó: AFP)
Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya és segítője, Andreas Möller is részt vesz a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) szervezésében zajló nemzetközi edzőképzési konferencián.

 

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának keddi beszámolója szerint a konferenciát Bochumban rendezi a DFB, az eseményre 2011 után másodszor kerül sor.

A program hétfőn kezdődött Lutz Hangartnernek, a Német Labdarúgóedzők Szövetsége (BDFL) elnökének nyitóbeszédével, majd a résztvevők három napon keresztül előadások egész sorát hallgathatják meg. Az előadók között nemcsak elméleti szakemberek, a neves német egyetemek professzorai találhatóak meg, hanem a Bundesliga-klubok – köztük a Bayern München vagy a Borussia Mönchengladbach –, illetve a német szövetség képviselői is, akik gyakorlati tudással bővítik a résztvevők ismereteit.

Mellettük előadást tart Frank Wormuth, a németországi edzőképzés korábbi vezetője, az U20-as válogatott edzője, Ralf Rangnick, az RB Leipzig sportigazgatója, vagy a jelentős Bundesliga-tapasztalattal rendelkező Dieter Hecking és Mirko Slomka is.

A képzés szerdán fejeződik be. Az MLSZ sportigazgatójaként is tevékenykedő Bernd Storcknak nem ez az első képzési programja a nyár során: a nemzetközi szövetség (FIFA) június végén Isztambulban rendezte meg egyhetes továbbképzését európai tagszövetségeinek technikai igazgatói, sportigazgatói számára, az MLSZ-t pedig Storck képviselte az eseményen.

Legfrissebb hírek

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

Népsport: Nyilasi Tibor mesterötössel avatta fel a Rohonci úti tribünt

Népsport
2025.10.19. 09:23

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Juhász Roland szerint reális volt a portugálok elleni döntetlen

Magyar válogatott
2025.10.17. 20:00

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Válogatott: hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az örmények elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.10.17. 13:33

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

A magyar válogatott karnyújtásnyira a vb-pótselejtezőtől – íme, az esélyeink

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:48
Ezek is érdekelhetik