Válogatott: Langot meglepte, hogy megkapta a karszalagot

Vágólapra másolva!
2017.06.05. 23:21
Lang Ádámot meglepte, hogy a magyar–orosz válogatott labdarúgó-mérkőzésen (0–3) megkapta a csapatkapitányi karszalagot. Eppel Márton szerint egyik ellenfele olyan volt, mint egy orosz medve, Balogh Norbert megköszönte a játéklehetőséget Bernd Storcknak, Sallai Roland pedig elmondta, hogy továbbra is külföldön futballozna.

„Úgy éreztem, hogy előttem beleértek a labdába – idézte fel öngólját Eppel Márton. – Azt hittem, hogy kifejelik majd, nem számítottam arra, hogy eljut hozzám. Szerencsétlen szituáció volt, gyakorlatilag fél másodperc alatt ott volt nálam a labda, nem tudtam már mit csinálni. Az egyik belső védőjük olyan volt, mint egy orosz medve, ahol tudott, belém rúgott. Egy sárga lapot kapott, kaphatott volna többet is, de nemzetközi szinten nagyon keményen játszanak, örülök, hogy most ezt is megtapasztalhattam. Remélem, hogy pénteken is játéklehetőséget kapok.”Eppel Márton. – Azt hittem, hogy kifejelik majd, nem számítottam arra, hogy eljut hozzám. Szerencsétlen szituáció volt, gyakorlatilag fél másodperc alatt ott volt nálam a labda, nem tudtam már mit csinálni. Az egyik belső védőjük olyan volt, mint egy orosz medve, ahol tudott, belém rúgott. Egy sárga lapot kapott, kaphatott volna többet is, de nemzetközi szinten nagyon keményen játszanak, örülök, hogy most ezt is megtapasztalhattam. Remélem, hogy pénteken is játéklehetőséget kapok.”

Dzsudzsák Balázs lecserélése után Lang Ádám lett a mieink csapatkapitánya, ami meglepte a Dijon védőjét.

„Felemelő érzés volt, de megmondom őszintén, hogy nem számítottam erre. Nem volt előre megbeszélve. Arra számítottam, hogy Stibire (Stieber Zoltán) kerül a karszalag.”

Balogh Norbert köszönetet mondott Bernd Storcknak, hogy megadta neki a lehetőséget a válogatottbeli bemutatkozásra. Úgy érzi, élt a lehetőséggel. Másik palermói légiósunk, a Puskás Akadémia által kölcsönadott Sallai Roland a mérkőzés után újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy szeretné külföldön folytatni pályafutását.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 0–3 (0–2)

Budapest, Groupama Aréna, 12 000 néző. Vezette: Dingert (német)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Bese, Lang, Kádár (Vinícius, a szünetben), Hangya (Kleisz, a szünetben) – Márkvárt, Nagy Á. – Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.), Kalmár (Sallai, a szünetben), Stieber Z. (Gyurcsó, 75.) – Eppel (Balogh N., 70.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
OROSZORSZÁG: Akinfejev – Vaszin, Kudrjasov, Dzsikija (Siskin, 80.), Zsirkov (Taraszov, 88.) – Szamedov (Szmolnyikov, 76.), Zobnyin (Jerohin, 34.), Glusakov, Golovin – Szmolov (Mirancsuk , 84.), Buharov (Poloz, 62.). Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: Szmolov (20.), Eppel (40. – öngól), Poloz (89.)

Legfrissebb hírek

Osimhen remekelt, Sallaiék legyőzték a Bodö/Glimtet a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:41

A Galatasaraynak fel kell pörögnie a norvégok ellen is!

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:21

Népsport: Nyilasi Tibor mesterötössel avatta fel a Rohonci úti tribünt

Népsport
2025.10.19. 09:23

Juhász Roland szerint reális volt a portugálok elleni döntetlen

Magyar válogatott
2025.10.17. 20:00

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Videó: Pászka panenkás tizenegyese és Eppel első gólja a román élvonalban

Légiósok
2025.10.17. 08:12

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

A magyar válogatott karnyújtásnyira a vb-pótselejtezőtől – íme, az esélyeink

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:48
Ezek is érdekelhetik