Szeretettel várták őket?

1956 utolsó és 1957 első hónapjaiban sportolók ezrei hagyták el Magyarországot, köztük természetesen a legtöbben labdarúgók. A veszteséglista a következő hónapokban is nőtt: volt, aki később szánta rá magát az ország elhagyására, volt, aki büntetés, eltiltás elől menekült, és volt, aki egyszerűen nem jött haza. De akadt olyan is, mint például Kaszás (Kaszner) László,a szép reményű ifjúsági futballválogatottcsatára, aki – társai többségével ellentétben – hazatért külföldről (és 1957 tavaszán bajnoki címet nyert a Vasassal), de aztán mégis az emigrálás mellett döntött. A lényeg: mintegy 10 ezer aktív labdarúgó hagyta el az országot a forradalom után.

Bár nagy többségük nem az élvonalban játszott, a sportág alapjaiban rendült meg. Ki ne tudná, hogy az országot „örökre” elhagyók között volt az Aranycsapat világklasszisai közül három, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán is. Írásunk arról szól, hogyan reagált a rendszer a kialakult helyzetre.

Azzal kezdődött, hogy a Bp. Honvéd 1956. november 1-jén, az MTK pedig hat napra rá nyugat-európai túrára indult, tegyük hozzá, legálisan, egyaránt szövetségi engedéllyel. Később más klubok is (mint például a Ferencváros) felkerekedtek, ha már a forradalmi események miatt nem lehetett befejezni a bajnokságot. „December 23-án az MTK túrája is véget ért [a Honvédéhoz hasonlóan – a szerk.]. Sándor Károlyé, a csapat talán legnépszerűbb játékosáé persze nem, mert ő eleinte Bécsben tartózkodó feleségének kórházi kezelésével indokolta, hogy elszakadt a többiektől, majd ment a Honvéddal Brazíliába” – olvasható az Arday Attila, L. Pap István, Thury Gábor szerzőhármas által jegyzett Vér és aranyak című kötetben.

A Honvédra épülő, Grosics Gyulával (Tatabánya), Szolnok Istvánnal (MTK), Lantos Mihállyal (MTK), Szusza Ferenccel (Ú. Dózsa) és az említett Sándor Csikarral megerősített Budapest-vegyes 1957 januárjában-februárjában vett részt azon a bizonyos dél-amerikai túrán, amelyre az MLSZ megtiltotta a kiutazást, és amelyről Puskás, Kocsis, Czibor és Grosics csak az osztrák fővárosig utazott vissza. Nélkülük a „délamerikások” – élükön a Bozsik József vezette honvédos kontingenssel – márciusban tértek haza, és jóllehet három hónapra eltiltották őket, büntetésük hat hónapos felfüggesztésének köszönhetően május 12-én már játszhattak is az 1957-es tavaszi bajnokság 7. fordulójában (már amelyikük nem volt épp sérült).

Eközben áprilisban elkezdtek őrölni az MLSZ külön fegyelmi bizottságának malmai. Nemcsak Puskásék ügyében kellett határozatot hozniuk, hanem a Svájcban decemberbenfeloszló és szétszéledő ifjúsági válogatott játékosainakügyében is. A dél-amerikai portyát megszervező Östreicher Emilt, a Bp. Honvéd szakosztályvezetőjét, dr. Fried Tamást, a kispesti klub sportorvosát örökös eltiltással, Puskás Ferencet és Czibor Zoltánt egy-egy éves eltiltással, Kocsis Sándort, Grosics Gyulát és Szolnok Istvánt 6-6 hónapos eltiltással, a két honvédos peremembert, D. Szabó Gyulát és Garamvölgyi Ágostont 4-4 hónapos eltiltással sújtotta az MLSZ külön fegyelmi bizottsága, amely azzal zárta verdiktjét, hogy „a fenti határozatok indoklását 1-2 napon belül elkészíti, és elküldi az érdekelt sportköröknek, valamint a FIFA-nak is – tudomásulvétel végett”. Mivel tudható volt, hogy az eltiltások az átigazoláskor automatikusan életbe lépő egyéves kivárási idő (tehát 1958. április 3.) után lépnek életbe, a hatalom szerinti két főkolompos labdarúgót, Puskást és Czibort tulajdonképpen két évre tiltották el a játéktól.

Ami a legjobb ifjúsági labdarúgóinkat illeti, őket sem kímélte a szövetség külön fegyelmi bizottsága. Tizenhármukat (ugyanis Gelei József, Várhidi Mihály és Kaszás-Kaszner már a télen hazatért) – mint a Népsport 1957. április 18-án megírta – „a szabályok 269. §-ának 3. pontja értelmében […] 6-6 hónapra eltiltotta a játéktól”. „Az ifjúsági válogatott sportorvosának, Nagy István dr.-nak az ügyét tisztázottnak látja a külön fegyelmi bizottság. Arra kérték a sportorvost, hogy az ET-nél Vincze Jenőnek, az ifjúsági válogatott volt edzőjének az ügyében tanúként jelentkezzék.” Végül annak rendje és módja szerint az 1938-ban vb-ezüstérmes Vinczét is elmeszelték: az Edzők Testülete júliusban „törölte tagjai sorából, és megvonta tőle edzői minősítését”.

A július 9-i közleményt, miszerint „minden hazatérni kívánó labdarúgót szeretettel fogad a szövetség”, azaz a korábban eltiltottak nem kapnak semmiféle pluszbüntetést, az MLSZ két nap múlva megerősítette, számolt be róla 1957. július 12-én a Népsport: „Ez azt jelenti, hogy például Grosics a korábban hozott eltiltás lejárta utáni napon már játszhat régi csapatában, sőt a hazatérő játékosok egyesületet is cserélhetnek.” Vagyis Grosics – azt követően, hogy Brazíliában előszerződést kötött a Flamengóval, majd májusban két barátságos meccsen védett a bécsi Austriában! – hosszas vacillálás után mégis hazatért, és 1957. szeptember 15-én ő lett a Tatabányai Bányász történetének első válogatott labdarúgója.

Ugyancsak az 1957. július 12-i Népsport szerint a féléves eltiltással sújtott „Kocsis, aki levelében megírta, hogy nem a Honvédban, hanem a Ferencvárosban szeretné a jövőben rúgni a labdát”, minden gond nélkül egyesületet cserélhet – ha kivárja az egyéves várakozási idő hátralévő részét. Nos, hogy Kocka mégsem jött haza, abban állítólag a feleségének volt szerepe, akinek sikerült őt rábeszélnie, hogy külföldön folytassák közös életüket.

1957. július 21., Népsport: „Puskásék egyelőre sehova sem szerződhetnek […] Kurt Gassmann, a FIFA főtitkára kijelentette: nincs változás a nemzetközi labdarúgó-szövetségnek a disszidált magyar labdarúgókról hozott döntésében. Puskás, Grosics [aki ekkor már hazatért – a szerk.], Czibor, Kocsis, Szolnok, Garamvölgyi és D. Szabó egyelőre sehova sem szerződhet. Ugyanez a határozat 13 ifjúsági korban levő magyar labdarúgóra is érvényes. További 180 magyar labdarúgó október 21-től igazolható, a még fennmaradók már július elsejétől igazolhatók. […] A nemzetközi szövetség továbbra is tiszteletben tartja az MLSZ-nek a Magyarországról eltávozott labdarúgók ügyében hozott döntését.”

Közismert, hogy Puskás – aki a Wiener SC-nél edzett ’57-ben – végül a Real Madridban kötött ki, és 1958 augusztusában a FIFA engedélyével ismét legálisan futballozhatott. Czibor útja, habár 1957 decemberéig előszerződés kötötte az AS Romához, Barcelonába vezetett, és a mégiscsak kint maradó Kocsissal együtt itt kezdett bele pályafutása második, külföldi szakaszába.

Noha voltak olyan labdarúgók is, akik a következő években végleg hazatértek – mint például Garamvölgyi Ágoston, Mathesz Imre, Palotai Károly, Pálfy Antal, Povázsai László vagy Szentmihályi Antal –, és Magyarországon folytatták, folytathatták pályafutásukat, a magyar futball hatalmas vérveszteséget szenvedett el 1956–1957-ben.