Balajcza Szabolcs: Magyarországon a futball szitokszó lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.30. 08:14
null
Balajcza Szabolcs szerint a magyar válogatottnak sikerült már hasonló hullámvölgyből kilábalnia (Fotó: MLSZ)
Mint beszámoltunk róla, az Újpestről távozó Balajcza Szabolcs a másodosztályú BFC Siófoknál folytatja pályafutását. A kapus a szegedma.hu-nak beszélt a távozásáról, illetve elmondta véleményét a magyar válogatott andorrai vereségéről, s arról, mit jelenthet Magyarországnak ez a zakó.

 

„Az életem része lett az Újpest, tizenegy évet töltöttem el, több mint háromszáz NB I-es meccsen állhattam a kapuban. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült legalább egy bajnoki címet nyerni, a kupagyőzelem és a Szuperkupa sikerült, de a bajnoki elsőség hiányzik” – idézi a 37 éves Balajcza Szabolcsot a szegedma.hu.

„Sokszor voltunk ott, hogy még több címet nyerjünk, 2009-ben ezüstérmesek lettünk, de sosem jött össze az arany. Az utolsó időszak nehéz volt, de már én is el akartam jönni, viszont magamban lezártam már ezt a szakaszt. Új fejezet kezdődik az életemben, én már nem védek újabb tíz évet. Ezt a három-négy évet, ami még a pályafutásomból hátravan, szeretném élvezni, Siófokon pedig erre lehetőség nyílik.”

Balajcza a magyar válogatott andorrai vereségéről is elmondta véleményét.

„Nagyon nehéz volt nézni azt a meccset, nagyot csaptak a magyar futballon. Voltunk már ilyen hullámvölgyben, sikerült már ebből kilábalnunk. Abban bízhatunk, nem ez, hanem inkább az egy évvel előtt mutatott teljesítmény a válogatott igazi arca, amikor extázisban volt Magyarország. Kikaptunk már Máltán, vagy ikszeltünk Liechtenstein ellen, de sikerült felállnunk.”

„Sajnos a vébén már nem leszünk ott, de bízom benne, hogy a következő Európa-bajnokságon igen. Ha a szövetségi kapitány azt mondja, csapatot akar építeni, akkor neki kell hinni. A Gera Zoli, Király Gabi, Juhász Roli-féle generáció már kifelé megy, így van egy nagy váltás, a szurkolóknak kicsit türelmesnek kell lenniük – bár ezt hallják már harminc-negyven éve, így nem lehet könnyű.”

„Nekünk, játékosoknak azt kell felfognunk, nem szabad lejjebb adni abból, ami azt a felfokozott várakozást és figyelmet okozta az Eb előtt és alatt. Magyarországon a futball szitokszó lett. Az emberek vágynak a sikerre, a focin keresztül kaphatják ezt meg a legjobban, persze ugyanígy a negatívum esetében is érvényes ez. Az a felelősségünk, hogy ezt a sikert tovább pörgessük, és örömet szerezzünk az embereknek.”

A TELJES INTERJÚT ITT OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Keretet hirdet Marco Rossi – mi is a csatárkérdésre keressük a választ

Magyar válogatott
6 órája

Mocsi Attila: Csak rajtam múlik, hogy számít-e rám Marco Rossi

Magyar válogatott
2025.09.27. 10:15

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Bolla sérülés miatt nem játszott, de nincs veszélyben a vb-selejtező

Magyar válogatott
2025.09.22. 17:54

Szalai Attila: Oda-vissza le kell győznünk az örményeket

Magyar válogatott
2025.09.22. 07:14

„Nem lesz probléma” – Détári Lajos biztos a válogatottunk vb-szereplésében

Magyar válogatott
2025.09.18. 16:34

Tóth Barna: Örülnék, ha én pótolhatnám Varga Barnit a válogatottban

Magyar válogatott
2025.09.18. 12:10
Ezek is érdekelhetik