„Köpjük ki a tüdőnket!” – a motivációs beszédek lélektana

Mire jók a meccs előtti motivációs beszédek? Fel lehet-e pörgetni a csapattársakat szavakkal? Lehet-e megtervezni az ilyen biztatásokat, bátorításokat, vagy legtöbbször spontánul jönnek a szavak?

A közelmúlt legemlékezetesebb öltözői beszéde Dzsudzsák Balázs nevéhez fűződik, a válogatott csapatkapitánya a 2015. novemberi, Norvégia ellen sikerrel megvívott Európa-bajnoki pótselejtező előtt tartott ösztönző beszédet társainak az öltözőben (a monológot szóról szóra keretes írásunkban olvashatják).

„Az ilyen beszédekre nem lehet készülni – magyarázta lapunknak Dzsudzsák Balázs, aki azóta az emírségekbeli al-Vahda együttesében játszik. – Előfordult pályafutásom során, hogy előre elterveztem, mit szeretnék mondani, mire szeretném a hangsúlyt fektetni, ám amikor ott állsz az öltözőben, sípcsontvédővel, sportszárral a lábadon, izzadó tenyérrel, képtelenség az előre megkomponált mondatokat felidézni. Aki azt mondja, hogy az ilyen beszédekre fel lehet készülni, az hazudik."

A válogatott 30 esztendős szélsője elárulta, a sokat emlegetett norvégok elleni összecsapást megelőző beszéde (is) spontán született. Miután egész héten együtt készült a csapattal, látta a srácokon, hogy mindenki elszántan várja a sorsfordító összecsapást, mindössze annyit határozott el magában előre, hogy a kivonulás előtt szót kér, és úgy próbálja meg még inkább motiválni a többieket.

„A meccs előtti drukk semmivel sem hasonlítható össze – szögezte le Dzsudzsák Balázs. – Az ember az ilyen találkozók előtt önkívületi állapotba is kerülhet, olyan hőfokon ég. Az ilyen beszédeket szerintem halkan, a szokásosnál nyugodtabban kell kezdeni, és amikor a lényegre térsz, fel kell emelned a hangodat. A norvégok elleni meccs előtt még be sem fejeztem a mondandómat, már mindenki az asztalt verte, és indult volna ki a pályára. Fontos az is, hogy társak nélkül mit sem ér az egész, ha ők nincsenek ráhangolódva, hatástalan lehet a legjobb szöveg is. Tapasztalatom szerint egy csapat sokkal jobban átéli az ilyen helyzeteket, ha odahaza játszik, valószínűleg a ránk váró fantasztikus hangulat miatt."

Szakemberek, motivációs könyveket piacra dobó szerzők mondják: a megfelelő szavakkal egy-egy alkalommal, de sorozatban is ki lehet hozni a legjobbat valakiből.

Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, a Bp. Honvédot 1976-tól tíz éven át szolgáló Nagy Antal nemcsak meghatározó játékosa, kapitánya volt a kispesti klubnak, igazi vezérként arra is figyelt, hogy csapata a legjobb idegi-lelki állapotban várja az aktuális mérkőzést. Igazi hangulatfelelősként tulajdonképpen sohasem vallott szégyent.

„Hogyan is fogalmazzak? Mindig volt egy tervünk arra, miként nyerhetjük meg a soron következő meccset – árulta el a 32-szeres válogatott labdarúgó. – Egy afféle önműködő mechanizmust kell elképzelni: Amikor szükségét éreztem – márpedig tulajdonképpen mindegyiktalálkozó előtt így volt –, leültünk és megbeszéltünk bizonyos szakmai kérdéseket. Volt, amikor ketten-hárman dugtuk össze a fejünket, máskor az egész csapat jelenlétében, és nemcsak a bajnokik előtt, az öltözőben, hanem a hét valamennyi napján, akár a stadionon kívül is. Egyébként a Honvédnál maradva: Komora Imre például, miután megtartotta a meccs előtti eligazítást, mindig megkérdezte, van-e valakinek valami mondanivalója – nekem rendre volt..."

Azt nyilván egyetlen edző sem bánja, amikor csapata meghatározó futballistája nemcsak arra alkalmas, hogy karszalaggal a karján kivezesse társait a játéktérre, aztán pedig térfelet válasszon, hanem ahhoz is van érzéke, hogy a keret valamennyi tagját motiválja. Csank Jánosnál mégsem volt jellemző, hogy a taktikai értekezletei után Pásztor József, Nagy Tibor vagy más meghatározó labdarúgónak össze kellett volna „rántania"az öltözőt.

„Nem tagadom, egy kicsit idegesít, amikor azt látom, a mérkőzések előtt, aztán a szünetben, majd pedig a lefújást követően is összeborulnak a játékosok. Annak idején ez nem volt divat – fogalmazott markánsan a korábbi szövetségi kapitány. – Hozzáteszem, elfogadom ezt, ha jónak találják, ha szükségét érzik, csinálják, de ha valakit motiválni kell mondjuk a Ferencváros elleni, Üllői úti bajnoki előtt, annak nem biztos, hogy futballistaként kell keresnie a kenyerét. Hogy mi volt a helyzet az általam felkészített csapatoknál? A mérkőzések előtt elmondtam, amit el kellett mondani az ellenfélről, valamint a saját játékunkról, a labdarúgóim tudták, mennyi prémiumért játszanak, ha valakit még külön is motiválni kellett volna, akkor nem biztos, hogy alkalmas vagyok a feladatra. Persze ha egy csapatkapitány jól látja el a feladatát, bizonyos helyzetekben tud segíteni az edzőnek – nem azzal, hogy a taktikát szidja, hanem a fiatalok bátorításával, a társai lelkesítésével. Egyébként az edzői utasítással már csak azért sem érdemes homlokegyenest szembemenni, mert ha veszítesz, a számonkérésnél még csak azzal sem védekezhetsz, te azt csináltad a pályán, amit az edződ kért tőled."

Malonyai Péter témáról szóló jegyzetét ide kattintva olvashatja el.