NS: ütközés nélkül nem megy; exkluzív Jan Koller-interjú – kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.27. 23:33
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

• A portugálokkal szemben 3–0-ra elveszített világbajnoki selejtező válogatottunk több hibájára is rámutatott, a történteket elemezve kiderül, számos hibát is elkövettünk – lapunk állandó szakértője, Bognár György szerint a legnagyobb talán az volt, hogy a középpályán nem voltunk kellően agresszívak, így nem is tudtunk miből építkezni. NS-elemzés
• A portugálokkal szemben 3–0-ra elveszített világbajnoki selejtező válogatottunk több hibájára is rámutatott, a történteket elemezve kiderül, számos hibát is elkövettünk – lapunk állandó szakértője, Bognár György szerint a legnagyobb talán az volt, hogy a középpályán nem voltunk kellően agresszívak, így nem is tudtunk miből építkezni. NS-elemzés

• Az U17-es Európa-bajnoki selejtezőn fontos gólokat szerző Szoboszlai Dominik a kontinenstornán szeretne tovább álmodni. A fiatal középpályás többek között arról beszél, melyik góljára a legbüszkébb, hogy mire számít az Eb-n, s hogy a Barcelona korosztályos csapata elleni BL-meccsre készül. Sőt az is kiderül, edző édesapja milyen alternatív módszerekkel képezte őt és csapattársait

• U19-es válogatottunknak ugyan sajnos nem sikerült kiharcolnia az Eb-részvételt, de ha már Babják Bence és Nagy-Pál Tamás Csehországban járt, interjút készített a 91-szeres cseh válogatott Jan Kollerrel. Mint kiderült, nem felejtette el nevelőklubját a Dortmund és a Monaco korábbi csatára, aki a sportág Mekkájáról, a legkülönlegesebb, Bayern elleni meccséről, valamint pályafutása „legfájdalmasabb” hátvédjéről is beszélt lapunknak

• Hervadó tulipán. Mély válságban van a holland futball, amire önmagában nem megoldás, hogy menesztették Danny Blind szövetségi kapitányt. Szeli Mátyás háttéranyaga

• Köszönöm, ennyi volt! – mondja olimpiai bronzérmes birkózónk, Módos Péter, aki úgy döntött, befejezi pályafutását, de edzőként szeretett sportágánál marad. Kohán Gergely interjúja

• Ezúttal a Kihívás-melléklettel jelentkezünk. A tartalomból: Ha már unjuk a síkvidéket, jöjjön a terep – futás, emelt fokozatban; Tavaszi teendők, hogy a nyárra tökéletes állapotban legyen a vitorlás; Két kisgyerekkel fejezi be a Kéktúrát a megállíthatatlan anyuka

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
20 órája

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
23 órája

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
Tegnap, 10:30

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12
Ezek is érdekelhetik