Futsal: négy góllal kikaptunk az Eb-győztes spanyoloktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.05. 22:07
null
A spanyol futsalválogatott hétfőn négygólos győzelmet aratott Nyíregyházán (Fotó: mlsz.hu)
A magyar férfi futsalválogatott felkészülési mérkőzésen 5–1-es vereséget szenvedett az Európa-bajnoki címvédő spanyoloktól Nyíregyházán.

 

A magyar válogatott két meghatározó játékosa, a sérült Dróth Zoltán és a térdműtéten átesett Rábl János nélkül fogadta az eddigi tíz Európa-bajnokságból hetet megnyerő spanyolokat, akik már az első félidőben megmutatták, hogy jobb játékerőt képviselnek.

A vendégek alig több mint két perc után szerezték meg a vezetést, és bár erre a találatra Klacsák Bence révén még válaszoltunk, a játékrész második felében a spanyolok további három alkalommal vették be a magyar kaput. A szünet után a spanyolok kisbüntetőt hibáztak, de előtte ötödször is betaláltak, így négygólos győzelmet arattak.

„A hozzáállásra nem lehet panasz, a játékosok végig nagyot küzdöttek, sajnos az első félidőben két nagy hibából kaptunk gólt, olyan szituációk után, amelyeket a mérkőzés előtt külön gyakoroltuk. Az Eb-selejtezőkre való felkészülés szempontjából hasznos mérkőzést játszottunk egy nagyon jó spanyol csapat ellen” – mondta a mérkőzés után Sito Rivera, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az mlsz.hu-nak.

A két válogatott kedden 18 órától ismét összecsap Nyíregyházán.

FUTSAL, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Spanyolország 1–5 (1–4)
MAGYARORSZÁG:
Tóth Gyula (csk) – Klacsák Bence, Horváth Norbert, Szeghy Szabolcs, Vas Ádám. Cserék: Matkovics Gábor (k), Dávid Richárd, Nagy Imre, Komáromi Péter, Tatai József, Szabó Péter, Harnisch Ákos, Hosszú Ádám, Gál István
A magyar gólszerző:
Klacsák

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza került előnybe a futsal NB I bronzcsatájában

Labdarúgó NB I
13 órája

Kikapott a döntőre készülő Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 23:03

Egy nagy visszatérő a spanyol válogatott Nemzetek Ligája-keretében

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 12:19

A Kecskemét óriási csatában bejutott a futsal NB I döntőjébe

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:50

Csak ikszelt a Berettyóújfalu, nem tudott fellépni a döntőt érő második helyre a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 20:44

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:05

A listavezető Veszprém nyerte meg a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 19:34

Futsal MK: a férfiaknál Veszprém–Berettyóújfalu, a nőknél TFSE–DEAC döntő lesz

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:28
Ezek is érdekelhetik