MLSZ: Juhász és Király is mentor lesz a Bozsik-bajnokok programban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.08. 09:23
Továbbra sem mondott le a tömegesítésről a Magyar Labdarúgó-szövetség, a közeljövőben a Bozsik-program amolyan „felturbózott” változata, a Bozsik-bajnokok keretén belül újabb ezer kis futballpalánta kezdhet el futballozni. A mentorok között olyan nagy nevek szerepelnek, mint a 94-szeres válogatott, a nemzeti együttestől jövő kedden, a svédek elleni felkészülési találkozón búcsúzó Juhász Roland.

„Mindig is szerettem gyerekekkel találkozni, mesélni az élményeimről – mondta a Videoton labdarúgója. – Tudom, nekem gyerekként milyen fontos volt, hogy az akkor felnőtt profi labdarúgókkal találkozhattam, az élmények a mai napig élnek bennem.”

A program keretén belül a legkülönlegesebb futballpalántákat keresik, novembertől február közepéig lehet nevezni a kisfiúkat és kislányokat, ezt követően kezdődik a kiválasztás.

A szűk elit később gálamérkőzésen is pályára léphet, méghozzá a május 31-én rendezendő Magyar Kupa-döntő előtt. A kiválasztás a mentorok segítségével történik, az ország keleti részében Elek Ákos, Bognár István, Gera Zoltán és Nyilasi Tibor, nyugaton Juhász Roland mellett Király Gábor, Pádár Anita, valamint Hajdú B. István sportriporter felel a tehetségek felfedezéséért.

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
15 órája

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:08

NB III: 11–1-re nyert az MTK II, 0–4-gyel veszett oda az FTC II 26 fordulón át őrzött veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:38

Elképesztő előnyben az FTC az NB I-ben, még ha ez a pontokon nem is látszik meg

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 11:52

Hétfőn indul a jegyértékesítés a Magyar Kupa döntőjére

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 13:55

Meccsenként öt hazai játékos az NB I-ben, csak magyar edzők az NB II-ben – nagy változtatásokra készül az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 20:23

Keane: Az első félidőt uraltuk, a második szörnyű volt

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 07:45

Megvan, mikor fogadja a Paks a Ferencvárost a bajnoki hajrában

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 10:40
Ezek is érdekelhetik