U19: győzelemmel debütált a kispadon az új német edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.10. 01:51
Győzelemmel mutatkozott be szövetségi edzőként Michael Boris, az U19-es labdarúgó-válogatott múlt héten kinevezett szakvezetője.

Telkiben csapott össze Szlovénia korosztályos legjobbjaival a magyar U19-es válogatott – írja az mlsz.hu. Igaz, új edzője korábban is látta a magyar csapatot játszani, vezetőedzőként most először dolgozott együtt a német szakember a magyar fiatalokkal.

A meccs első felében nem találta játékát a magyar együttes, a szlovénok ránk erőltették az akaratukat, de hiába birtokolták a labdát, nem tudták gólra váltani a bizonytalanságunkat. Húsz perc után rendeztük a sorainkat, és fokozatosan átvettük a kezdeményezést.

Már az első félidőben megszerezhettük volna a vezetést, de ez csak a második félidőben sikerült, Kamarás György talált be a szlovén kapuba. A mérkőzés második felében kimondottan jól játszottunk, és több nagy helyzetet is kialakítottunk, ám újabb gól már nem született a mérkőzésen.

„Már korábban találkoztam a csapattal, de most szövetségi edzőként újra megtapasztaltam, hogy egy jó szellemiségű, sokat dolgozó társaság alkotja a válogatottat, ráadásul kiváló a csapatszellem is – mondta Michael Boris szövetségi edző a találkozó után az mlsz.hu-nak. – Fontos, hogy jó eredménnyel tettük meg az első lépéseket Örményország felé. Az első húsz percben Szlovénia volt jobb, de fokozatosan átvettük az irányítást, sőt, közel álltunk a vezetés megszerzéséhez. A második félidőben meg is szereztük a vezetést és több nagy lehetőségünk is volt a második gólra is. Mindig jó nyerni, de tovább kell dolgoznunk, főleg az első húsz perc játékán kell javítanunk. Csütörtökön pedig azokat a játékosokat is meg szeretném nézni, akik most kevesebb lehetőséget kaptak.”

U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Szlovénia 1–0
Magyarország:
Demjén Patrik – Szalai Attila, Nagy Zsombor, Tóth Bence, Szalai András, Szabó Bence (Kleisz Márk, 62.), Tömösvári Bálint (Ekker Milán, 74.), Vogyicska Bálint (Bayer Bence, 46.), Kamarás György (Pethő Bence, 74.), Takács Ronald (Keményffy Máté, 74.), Tóth Máté (Bíró Ákos, 62.)
G: Kamarás György (58.)

 

Legfrissebb hírek

Álvaro Arbeloa együttesével csapott össze Madridban a Puskás Akadémia U19-es csapata

Minden más foci
2025.02.27. 12:44

Átszáguldott az Előre az U19-es válogatotton

Röplabda
2024.12.21. 21:07

A Vasas fiataljai nyerték a presztízsrangadót

Röplabda
2024.12.20. 22:04

Az U19-es válogatott legyőzte Andorrát, megvan a továbbjutás!

Magyar válogatott
2024.11.15. 22:18

Durva becsúszás után eltört az U19-es magyar válogatott játékos lába

Magyar válogatott
2024.10.10. 20:45

Michael Boris: Az eddigi ellenfelek nem állították jelentős kihívás elé a nationalelfet

Foci Eb 2024
2024.06.22. 10:21

U19-es Eb: gól, piros lap, fordítás – a portugálok kiütötték az olaszokat

Minden más foci
2023.07.06. 20:08

U19-es kosár-vb: a spanyolok tornagyőztesek, az USA csak 4.

Kosárlabda
2023.07.02. 22:22
Ezek is érdekelhetik